Tudtad, hogy minden motiváció mögött vágyak állnak? Miért tudunk bizonyos cselekvésekre hatalmas energiákat mozgósítani, míg másokra viszont nem. Vajon milyen belső erő, késztetés hatására lendülünk mozgásba?
Kismamának lenni valóban egy „más” állapot. Tele van örömmel, hiszen az élet legnagyobb csodája történik ilyenkor velünk és bennünk. Tele van azonban kétségekkel, félelmekkel és aggodalommal is. El kell fogadnunk saját magunkat, hogy változik a testünk, az érzelmeink hullámzóak, miközben a bennünk növekvő kis életért aggódunk a leginkább.
Ha őszintén rámosolygunk valakire, az a láncreakció révén ötszáz mosolyhoz vezethet egyetlen nap! Látszólag jelentéktelen kis kedvességekkel, egy biztató szóval, dicsérettel hatást tudunk gyakorolni a világban. Próbáld ki te is!
Talán a kényelem, talán az időhiány tette velünk, de egyre több élelmiszert veszünk meg készen ahelyett, hogy magunk készítenénk el. Sokszor már el is felejtjük, hogy bizony mi magunk is kikeverhetjük a szendvicsbe valót, vagy a vasárnapi leves lelkét. Ezen a héten ezekből az elfeledett receptekből szemezgetünk.
Vagy egy kicsit többször is. Igen, sajnos ez az igazság. Ma olyan szemléletes példákkal készültem Nektek, amelyek egyértelműen mutatják, hogy jó tisztában lennünk a fogalmak pontos jelentésével, a flakonok tartalmával és az egymásra nagyon hasonlító, de teljesen mást jelentő hívószavak mögöttes tartalmaival. Mert nagyon nem mindegy, hogy mi kerül a levesbe: ételecet vagy ecetsav-esszencia!
Hibáinkra vagy az erősségekre érdemes koncentrálnunk a változás érdekében? A legtöbbször két végpont között ingázunk: nekem van igazam, a leglegleg-nek hiszem magam, vagy a hibáim tükrében ostorozom magam. A leggyakoribb, hogy hol itt-hol ott vagyok.
Mindannyian szeretünk a természetben kikapcsolódni. Valaki a sport kedvéért, gyorsan átsuhanva a vidéken, akár extrém élményekre is vadászhat. Mások csapatban a közösségélményért kirándulnak.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de az én vállamra villámcsapásként zúdult rá a szünidő kezdete. Igen, minden dátum be volt jegyezve a határidőnaplómba, és a nyáriszünet komplett terve is készen állt- mégis hatalmas kérdőjelekkel mentem a fiaimért az utolsó tanítási napon.
Minden kezdet nehéz. A kíváncsiság dolgozik bennünk, a szándék megvan, de ismeretek és útmutatás hiányában hajlamosak vagyunk eltévedni az úton, elveszni a dolgok sűrűjében, amit végül egy dolog követ: feladjuk.
Te mit szoktál tenni azért, hogy kikapcsolj a napi mókuskerékből, megszabadulj a rád telepedő stressztől, feltöltődj, jobb kedvre derülj, kiegyensúlyozottabbá válj?
Az idei tavasz sok váratlan fordulatban bővelkedett, ami nem igazán töltötte- inkább tovább merítette az energiaraktáraink. S ha fogytán az energiánk, akkor fáradtnak, ingerültnek érezzük magunkat. Nehezen toleráljuk a családtagjainkat, környezetünket és főleg magunkat. De itt vagyunk, hogy segítsünk! Tarts velünk, mert bármi is a terved, egy dologra mindenképp szükséged van: energiára!
Mindig vigyázok az ajánlásokkal, egy adott termék vagy gyártó melletti elköteleződéssel. Mert mindannyian mások vagyunk, más testben élünk. Ez a más test pedig máshogy is működik. Ezért ami nekem egy isteni csoda lehet, az elképzelhető, hogy Neked nagyon nem az...
Van az úgy, hogy semmi sem jön össze. Kifut a leves, sós lesz a pörkölt, odaég a kenyér, vagy éppen fújhatjuk a maradékmentes heti menünket. Megesik. No ilyenkor kell merésznek lenni, és beinteni Murphy-nek:
Minden összefogás és minden nagy tett mögött van egy csendben munkálkodó erő. Egy lélek, amely különlegességével éltetni tudja a cselekvést, amely bebizonyítja, hogy van még remény. Török Roland egy ilyen erő...
Szombaton a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek és a velük érkező 18 éven aluliaknak kinyithattak a mozik. Vagyis a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében ülhetnek be a filmekre. Vagy tucatszor elolvastam ezt a két mondatot... na ne már!!!
Ebben a szép tavaszi hónapban új élmények, új lehetőségek, várnak: a szürkeséget megtöri a napfény, végre meleg van, virágillattal telik meg a levegő. A hosszú bezártság után jól esik kimozdulni, szabadtéri programokat tervezni, felfedezni természet szépségeit. Ehhez adunk néhány pofonegyszerű tippet!
Gondoltunk a szülőkre, gondoltunk a tanárokra, bölcsisekre és óvodásokra, elsősökre és törékeny alsósokra- de keveset beszéltünk Róluk! Róluk, akik felnőtté válásuk kapujában életük talán legsérülékenyebb időszakában vannak, akik komoly belső harcokat vívnak önmagukkal, miközben lázadnak a körülmények, és néha az egész világ ellen. Akik ugyanúgy - ha nem jobban - megsínylették a bezártság hosszú hónapjait, akikről azt hisszük, hogy már elég nagyok ahhoz, hogy…
Azt sem tudod, mi az, és képzeld, megszűnik! Búcsúzásképpen harminconvalahány év után újra adtam fel dísztáviratot. A retro érzést teljes mértékben megkaptam ... tanulság: postára csak humorérzékkel és hideg élelemmel menjen minden kalandvágyó a 21. században is.
Az ölelés megnyugtat, oldja a stresszt, lelki állóképességet ad és növeli az összetartozás érzését. Ez a rendkívüli történet is azt bizonyítja, hogy az ölelés gyógyító erőket tud mozgósítani, sőt életet is menthet.
Ebben a bizonytalan helyzetben különösen fontos, hogy kicsit több időt szánjuk önmagunkra, elsősorban a saját belső békénkre. Ez hogy sikerülhet? Hogy tudod most irányítani az irányíthatatlant? Erre kapunk javaslatokat Garai Orsitól, ebben az írásában:
Egy jó történet tanít, megerősít, beszélgetésre késztet, összekapcsol másokkal. Ezek a tanulságos, szívhez szóló történetek az élet dolgairól szólnak, útravalók a mindennapokban.
Lehet valaki boldog, kiegyensúlyozott felnőtt rossz gyermekkorral, bántalmazó szülői vagy nevelői háttérrel? Az új dokumentumfilmben megjelenő szereplők – az ismert humorista, az író, a tréner és a szociális munkás – mind „pszichológiai csodák”, akiknek nem adatott meg a gyermekkori meleg és elfogadó légkör, súlyos traumákat éltek át, és mégis „normális” életet tudnak élni, szülőként, nevelőként bizonyítani. Mi segít a negatív minták legyőzésében?
Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.