Jelenlegi hely

Beszéljünk többet róla: szülés utáni depresszió és a "baby blues" jelenség

Kismamának lenni valóban egy „más” állapot. Tele van örömmel, hiszen az élet legnagyobb csodája történik ilyenkor velünk és bennünk. Tele van azonban kétségekkel, félelmekkel és aggodalommal is. El kell fogadnunk saját magunkat, hogy változik a testünk, az érzelmeink hullámzóak, miközben a bennünk növekvő kis életért aggódunk a leginkább.


kép forrása

„Baby blues” 

Nagy mértékben függ az adott anyuka személyiségétől, szorongásaitól, hogyan képes ezt az időszakot megélni, de a környezeti hatások szerepe is kiemelkedően fontos. Az aktuális családi körülmények, a párkapcsolat, a munkahelyi légkör egyaránt számít.

Sosem volt egyszerű kismamának lenni, s erre még rátett a koronavírus járvány megjelenése is. A terhesgondozás folyamata sem a korábbi éveknek megfelelően zajlott minden tekintetben zökkenőmentesen, másrészt pedig a Covidon átesett kismamák testileg és lelkileg is nehezebb helyzetben voltak és vannak. Az aktuális időszak nem kímélte a babát váró anyákat sem.


kép forrása

Mi történik a szülés után?

Életünk legszebb pillanata, amikor egy kisbabának adunk életet. Éppen ezért sokan csalódásként éljük meg, amikor kilenc hónap várakozás után mégsem tudjuk boldognak érezni magunkat.

Környezetünk is velünk együtt várja ezt a csodát, s meglepődve veszik tudomásul, ha a sok teendő, fáradtság és aggodalom miatt egy rosszkedvű, szomorú anyukát látnak.

Sajnos nem ritka a probléma: szülés után közvetlenül a kismamák 50-85%-ánál előfordulhat a „Baby blues” jelensége, az anyukák 10-15 %-a pedig szülés utáni depresszióban szenved – felmerül a kérdés, hogy a pandémia milyen mértékben befolyásolja ezeket korábbi adatokat. 

A szülés utáni depresszió okai

Kialakulásának okai között genetikai, hormonális faktorokat is említenek, ha a családban már volt ilyen probléma, nagyobb eséllyel fordulhat ez elő az anyánál. Az alváshiány, a stressz, korábbi depressziós állapotok, önértékelési zavarok, párkapcsolati problémák, a társas támogatás hiánya szintén veszélyeztető faktort jelenthetnek.

Tehát a környezeti tényezők szerepe nagyon hangsúlyos, így a Covid vírus jelenléte kiemelten hatással lehetett a kismamák testi- és lelki egészségére. Nagyon sok ember került egy érzelmileg megterhelő időszakba. A nem egyértelmű információk rengetegében az emberiség általános tanácstalanságát és tehetetlenségét láttuk a jelenséggel szemben. Pszichés utóhatásai a járványnak sokáig érezhetőek lesznek még a gyermek- és a felnőtt társadalom tagjai között.


kép forrása

Mik a tünetek?

A hormonális változások, kialvatlanság hatására szomorúság, fáradtság, ingerlékenység, hangulatingadozás, koncentrálási nehézségek tapasztalhatók, amik maximum pár hétig természetes állapotnak tekinthetők. Ha azonban tartósan fennmarad ez az állapot, akkor valószínűleg már szülés utáni depresszióról beszélhetünk.

A szülés utáni depresszió tünetei a Baby blues tüneteinek tartós fennállásán kívül a fáradékonyság, motiválatlanság, örömnélküliség, evés- és alvásproblémák (túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik a beteg), koncentrációzavarok, döntési nehézségek, önvád, bűntudat érzése, előfordulhat, hogy rossz anyának tartja magát az illető. Beszűkült negatív gondolkodás, üresség érzés jellemzi az anyát. A baba irányában is fennállhatnak tünetek, az érdektelenség vagy túlzott aggodalom, illetve egyéb különböző félelmek formájában (fél, hogy a babát vagy önmagát bántani fogja).

Fontos, hogy a kismama ne okolja magát, ez a betegség semmiképpen sem „választás kérdése”.

Legyen tisztában vele, hogy nem tehet róla, s ne szégyelljen mielőbb segítséget kérni.

  • Saját maga vagy a környezete is észlelheti a problémát,
  • a védőnők is rendszeresen érdeklődnek a kismama lelki állapota iránt és javasolhatják számára, hogy kérjen segítséget.
  • A család támogatása, a háztartásban való részvétel sokat számít,
  • a legfontosabb, hogy a kismama ne érezze egyedül magát!
  • Hasznos lehet, ha minél több kismamával beszélget, baba-mama klubokba jár, ez segíthet kizökkeni számára a szülés utáni beszűkült világból, egymás problémáinak megbeszélése, a társas megerősítés, nagyon hatékony védőfaktort jelent.
  • Ha azonban súlyosabbra fordul a probléma, érdemes pszichológus szakembert felkeresni!

kép forrása

A tüneteket komolyan kell venni, mert a gyermek későbbi fejlődésére is hatással lehetnek.

A kisbaba az anya mentén képes ezekben az időkben érzékelni önmagát, az anya visszajelzései befolyásolják fejlődését, kívülről várja a megoldást.

Ahhoz, hogy megfelelő kötődés alakuljon ki kettejük között, kiemelten fontos mindkettejük egészsége, tehát életreszólóan befolyásolhatja ez az időszak az anya-gyermek kapcsolatot. Tartsuk szem előtt, hogy a boldog anyuka tud érzelmileg kiegyensúlyozott gyermeket nevelni!


Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, sport szakpszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
https://www.facebook.com/tevelinemelinda/

- KAPOSVÁRIMAMI -

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére