Őszi hangulatú filmek közül rengeteg olyan akad, amelyek tökéletesen visszaadják az évszak borongós, melankolikus vagy épp varázslatos oldalát. Íme néhány ajánlás, amelyek garantáltan segítenek ráhangolódni az őszre.
A KSH jelentése szerint jelenleg közel félmillió olyan szülő van Magyarországon, akik egyedül nevelnek körülbelül 700 ezer gyermeket, akik naponta számos kihívással néznek szembe. Sokszor még most is láthatatlanok a magyar társadalom számára.
Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Van az úgy, hogy a szakember is csetlik-botlik... ;-) Elrontja, elfelejti, elbizonytalanodik, megkérdőjelezi magát, sőt segítséget is kér. Kis-Kovácsné Vancsa Barbara írása.
Akárhogy nézzük, hosszú volt az a 72 nap nyári szünet. Biztos lehetsz benne, nem Te vagy az egyedüli, aki csemetéje minden imádata mellett ne érezne időnként így. A sulikezdés okozta féktelen örömképekkel szeretnénk erőt adni a az iskola első napjaira.
Tegyük fel, hogy szeptembertől új munkahelyen kezdesz. Vagy egyszerűen csak a gyes után vissza kell menned dolgozni. Akár egy új élethelyzettel találkozol, ami az életed gyökeres változását idézi elő mi az első reakciód? Totális pánik.
Te is tudsz ilyen „jó szándékú”, de romboló mondatokat? Nekem a „kedvenceim” az „Engedd el!”a „Másoknak sokkal nehezebb” és a „Tudom, mit érzel”. Ilyenkor szívesen visszakérdeznék: Tényleg tudod?! Szerintem fogalmad sincs…
Az egyik legnagyobb segítség egy édesanyának, ha nincs egyedül, és körül veszik őt hozzá hasonló élethelyzetben lévő nők. A Momz lehetővé teszi, hogy az egymáshoz közel élő anyák személyes kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
Ismered a popcornterápiát? Egy film és egy őszinte beszélgetés felfrissíti a párkapcsolatot. Ajánlunk hozzá néhány szuper filmet! Van benne vidám, kalandos, szívszorító, klasszikus és romantikus, de mindegyik tanulságos.
Sok szülő veszíti el kisbabáját a várandósság vagy a szülés során. Perinatális veszteség körébe soroljuk a vetélés vagy szülés körüli magzati halálozást.
Ez a fájdalmas veszteségélmény az édesanyát és édesapát egyaránt megviseli, mégis a gyász tabuja talán a babaelvesztés gyásza esetén a legerősebb a mai társadalmunkban. A környezet reakciója gyakran a vigasztalásban merül ki, a szülők nem kapják meg a megfelelő időt és teret, hogy megélhessék azt a fájdalmat és érzéskavalkádot, amit egy ilyen élethelyzet előhoz.
Torzak, furcsák, sokan csak megbámulják őket, élettörténetük mégis helyet kapott a filmtörténetben. Sorsuk közelebb visz minket olyan betegségekhez, amelyeket remélhetőleg csak hallomásból ismerünk.
Válogatásunkban találtok drámát és vígjátékot, elitiskolában és "nehéz környéken" játszódó történeteket is. Közös bennük, hogy a főszereplők inspiráló tanárok, akik életre szóló mintát adnak tanítványaiknak.
Ez egy egyszerű, de jól működő kezdeményezés, ami több országban is elterjed: a „Happy to chat" padok arra ösztönzik az embereket, hogy beszélgessenek egymással.
Az elmúlt hetek történései, tragédiája sokunkat sokkolta. Egyre több eset lát napvilágot az iskolai zaklatás témakörében, sajnos időnként tragikus végkifejlettel. Megelőzhető lenne a probléma? Mit tehetünk szülőként? Erről kérdeztük Szigeti Mónika, klinikai szakpszichológust, a Somogy Megyei Pedagógai Szakszolgálat főigazgatóját.
Nehéz az őszre hangolódni egy ilyen ajándékba kapott csodálatos strandidővel szeptember elején. Őszi bakancslistánkra összegyűjtöttünk sok-sok kalandlehetőséget és ötletet. Kiránduljatok sokat, gyűjtsétek be az utolsó meleg napsugarakat!
Emlékeztek még az áprilisi nagy hírünkre? Az országban egyedüliként húsz Pécsimami olvasónak hoztunk el egy szuper lehetőséget, hogy megtudják: mennyi is a családjuk karbon-lábnyoma és tehessenek is azért, hogy ezt hatékonyan csökkentsék. A kutatás lezárult, mi pedig érdekes és fenntartható tanulságokkal jelentkezünk!
„Mindenki boldog, mindenki nyaral… rajtam kívül.” – mondta egyik barátom. Szerinte „minden” ismerőse egzotikus helyeken vakációzik, amiket #hawaii, #dizsi, #napfény posztokkal mutat be, miközben ők „csak a Balatonra” mennek néhány napra.
Az ENSZ 1992-ben az anyatejes táplálás világnapjává nyilvánította augusztus 1-jét, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az anyatej fontosságára, valamint a szoptatás az anya és a gyermek közötti személyes kapcsolat kialakításában játszott meghatározó szerepére.
Túl nagy a zaj a világban, rengeteg inger, üzenet jut el hozzánk, állandóan szól valami. Értékessé vált a csend, hiszen a rohanó hétköznapokon kevés adatik belőle. Amikor nyáron egy hétre kiürült a lakásunk – táborozó gyerekek, üzleti úton lévő férj – „megcsendült a csend”.
Egy nagyon kedves olvasónk, Gábor kérésére most egy olyan hazai gyűjteményt hoztam el Nektek, amiben térképes és tematikus kereső segítségével tudjátok fellelni azokat a helyeket és szolgáltatókat, akik egy kicsit zöldebbé teszik mindennapjaitokat.
A legtöbb vízbefúlásos baleset a nyári vakáció alatt történik a szabad vizeken és a strandokon. Jó ha tudjuk ezeket az óvintézkedéseket a vízi balesetek megelőzésére. A legfontosabb: a gyereket ne hagyjunk felügyelet nélkül a vízben vagy vízparton!
Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.