Jelenlegi hely

Hullám család

Beküldő lakhelye: Jász-Nagykunk-Szolnok megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Szeretem benne, hogy tud örülni, szeretni, segíteni. Pozitívan tud gondolkodni. Örülök, hogy érdekli a zene, a mese, a vers, ami igazán jó kifejezőeszköz.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

4 éves a gyermekem. Tudja és ismeri a szabályokat, illetve hogy mi mit von maga után. Viszont az életkori sajátosságnak is be tudható dac, hiszti, feleselés intenzíven jelen van. 
Valószínű az én "görcsös" nevelésem meg jobban fokozza. Nem tudom könnyedén kezelni.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék fejlődni, hogy ne egy elvárásokkal teli, görcsös szülő legyek, hanem aki tud gyerekfejjel is gondolkodni, és az életkori sajátosságokat kezelni.
Hamarosan kistesót is szeretnénk, amit már ő is mondogat, de ilyen helyzetben megnehezíti a gondolatot is.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére