Jelenlegi hely

Életnagyságú LEGO villamos hasít Budapesten

Valójában a színes villamoson nem lehet utazni, noha a gigantikus játékvillamos alapja a BKV négytengelyes pőrekocsija, amelyen belső szállításokat szoktak végezni.

A világszinten is egyedülállónak számító építményt a Deák Ferenc téren lehet megcsodálni az adventi időszakban.

A BKK, a BKV, a Budapest Brand és a LEGO csapata által megálmodott rendhagyó jármű kreativitásával a közösségi közlekedés mellett a játék fontosságára is felhívja a figyelmet, mind a jövő építőit, mind pedig a közlekedés iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket inspirálja..

A játékban rejlő kreativitás olyan szupererő, amivel újjáépíthetjük és vidámabbá tehetjük a körülöttünk lévő világot, azonban sajnos manapság egyre kevesebb idő jut játékra. (LEGO Csoport Play Well kutatás)

Vilárgrekord: 1,8 millió kocka mozog!

Habár utazni nem lehet rajta, bizonyára sokan fordulnak majd utána ennek a nem mindennapi járműnek az utcán. A közel 1,8 millió kockából épült 11,5 méter hosszú, villamost „Muki”, a BKV tehervillamosa húzta ki a pályára a Ferencvárosi kocsiszínből, ami sok villamosrajongó számára lehet ismerős, hiszen időnként ezek a sokat megélt teherkocsik futnak ki a karbantartási munkálatokhoz is.

A villamos azért is különleges, mert LEGO kockákból ekkora építmény még nem készült a világon, ami mozog is. Azokhoz az életnagyságú LEGO járművekhez, amiket eddig ismerünk, a rugalmas LEGO Technic elemeket használták. Ez a villamos viszont csak klasszikus LEGO kockákból épült, ami különösen a mozgatásnál jelent kihívást” – mondta el Dóczy Balázs, akinek a nevéhez az életnagyságú lánchídi LEGO oroszlán mellett a Hősök tere, a Szent István Bazilika és a Zeneakadémia makettjei is fűződnek.

Az építése és több mint tíz ember munkája kb. 6-7 ezer munkaórában, két hónapon át, két műszakban, reggel 7-től este 11-ig. A műszaki adatokat illetően: LEGO Vili 11,5 méter hosszú, 2 méter magas és 2 méter széles. A jármű belső váza egy hagyományos acélszerkezetű villamos alvázra épült. A kockák súlya mintegy 4,5 tonna összesen, mely 1,8 millió darab beleépített LEGO-kockát jelent.

Az első villamos és a játék ünnepe

„A napokban ünnepeljük a villamos születésnapját, 1887. november 28-án indult útnak ugyanis az első villamos Budapesten. LEGO Vili így a villamosközlekedés 137 évét is szimbolizálhatja. Különleges, akárcsak az első villamos volt.”  (Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója)

A LEGO Csoport nem titkolt célja, hogy arra ösztönözze a családokat, adjanak nagyobb teret a játéknak a hétköznapokban.

Felméréseinkből kiderül, hogy a szülők háromnegyede szerint a mai gyerekeknek kevesebb lehetőségük van játszani, mint az előző generációknak, és manapság öt családból egy soha nem játszik együtt. A közös játéknak kimutathatóan jó hatása van: örömöt okoz, fejleszti a kreativitást és segít kapcsolódni másokhoz” – mondta el Váraljai-Sipos Judit, a LEGO Hungária vezérigazgatója.

A LEGO villamos megtekinthető a Deák téren, a 47-49-es vilamos végállomásán, az aluljáró lejárata mellett 2024. december 20-ig.

ADL - Debrecenimami

Forrás; Fotó: Gallov Adrienne/Énbudapestem

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
Ugrás az oldal tetejére