A korábbi évek nagy érdeklődése után, idén is megnyitja kapuit az Országház az érdeklődők előtt. 2016. március 14-én és 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából nyílt nap lesz az Országházban. Az érdeklődők 10.00 és 17.00 óra között...
MOL Mester-M Díjat vehetett át a mai napon tíz példamutató munkát végző pedagógus a budapesti KOGART-házban. A díjakat a MOL vezetői, az Új Európa Alapítvány kurátorai, Ónodi Eszter színművésznő, az Alapítvány...
Magyarországon 4,1 ezrelékre csökkent a csecsemőhalandóság, ez két éven belül 20 százalékos csökkentést jelent, ami rendkívül jó adat - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön...
Idén már 13 sportági szövetség vesz részt az aktívan sportoló gyermekek számának növelését szolgáló, A sport legyen a tied! programsorozatban - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a csütörtöki budapesti nyitó eseményen.
A gyermekek és a vesebetegség kapcsolata a központi téma idén a vese világnapján, március 10-én. A szakemberek a csütörtöki programokkal szeretnék felhívni a szülők, a fiatalok, a szakmai döntéshozók és a közvélemény figyelmét a gyermekkori...
Véget ért a 2015/2016. évi "A mi iskolánk", "A mi óvodánk" és "A mi bölcsődénk" pályázatunk, melyben szülők oszthatták meg véleményüket gyermekük intézményéről, pedagógusairól. Több ezer szülői visszajelzés érkezett...
Hajni - Bedegi Hajnalka - vállalkozik arra nap mint nap, hogy összegyűjtse nekünk és felvigye az oldalainkra a gyerekeket, családokat érintő pályázatokat. Ezek persze nemcsak az anyukáknak fontosak, hanem az óvónéniknek, pedagógusoknak is,...
Európában nincs még egy olyan komplex, széleskörű családtámogatási forma, mint a magyar - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden egy budapesti konferencián.
A D-vitamin hiánya a várandósság elején majdnem kétszeresére növelheti a gyereknél a szklerózis multiplex (SM) felnőttkori kockázatát egy új amerikai tanulmány szerint.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által vizsgált 81 féle gyerekjáték közül 48 termék fulladás, szemsérülés vagy tartós egészségkárosodás veszélyét hordozta; a kockázatos játékok listája megtalálható a hatóság honlapján.
A pénzügyi tudatosság fejlesztése áll a Pénz7 elnevezésű programsorozat középpontjában - mondta a Magyar Bankszövetség (MBSZ) elnökségi tagja sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.
A hétvégén tartják a logopédia európai napját, amelynek keretében az érdeklődők országszerte felvilágosító előadásokat hallgathatnak, érzékenyítő programokon, tudományos konferenciákon vehetnek részt, beszéd- és...
Te is szeretnél élni a Családi Otthonteremtési Kedvezmény lehetőségével? Felmerültek kérdéseid, amelyekre eddig nem kaptál egyértelmű választ? Most segítséget kaphatsz a tájékozódásban!
A magyar diákok negyede túlsúlyos, vagy elhízott, az állóképességi szintjük pedig lehangoló - derült ki a 2014/2015-ös tanévben elvégzett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) eredményeiből.
Gyermekeink biztonságáért elnevezéssel munkacsoportot alakítottak csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi); a testület azt vizsgálja, hogy a jogszabályoknak és a szakmai előírásoknak megfelelően...
Folytatódik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal tehetség programja a tanév második felében is, az első félév tapasztalatai szerint a diákok motiváció és a csapatmunka terén fejlődtek a legtöbbet.
Ma Magyarországon megeshet, hogy egy szülészorvos ezt a poént süti el egy szülésfelkészítőn több kismama és kispapa előtt: "A nők azért szülnek meccs idején, hogy egyszerre két férfival is kiszúrjanak."
Akinek van iskolás gyereke, az nagyon jól látja, hogy komoly problémákkal állunk szemben az oktatási rendszer terén a mai világban. Szerveződnek a szülők, kíváncsiak vagyunk Te hogy döntesz, viszed a gyermeked suliba vagy sem? 2016. február 13-án...
Magyarországra is szállítottak a visszahívott Mars-termékekből - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatósága kedden késő este az MTI-vel.
Vannak olyan plasztikai műtétek, amelyek elvégzését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizeti. Ingyen senki nem kap nagyobb melleket vagy dúsabb ajkakat, az esztétikai célú műtéteket ugyanis nem állják. Orvosilag indokolt esetben viszont van...