Jelenlegi hely

Melyik fát választod?

Minden fának története van. Az Év Fája verseny 12 döntőse azért is különleges, mert fontos szerepet töltenek be a környezetükben élők életében, találkozási pontot kínálnak. Neked melyik tetszik?

Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.

A nevezett fák közül a zsűri választotta ki a döntősöket. Ezek vesznek részt a nyilvános döntőben, melyben legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri az Év Fája címet. A döntősök közt emellett már ott rejtőzik a Hős Fa cím nyertese is és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa, de arra, hogy mely fák kapják ezeket, csak a közönségszavazás után derül fény.

Az Év fája versenybe idén 35 jelölés érkezett, amelyekből tizenkettőt juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. A közönség ezek közül választhatja ki 2018 Év Fáját online szavazással az evfaja.okotars.hu oldalon október 8-ig.

A kilencedik alkalommal megszervezett versengés célja a fák és a közösségek közötti kapcsolat erősítése. A fák természetben betöltött szerepén keresztül szeretnék felhívni az emberek figyelmét a környezettudatosságra. A magyar verseny győztese részt vesz a jövő évi európai vetélkedőben is.

Az idei versenyben a következő fákra lehet szavazni:

  • A falu fája Ceglédbercelen (Pest megye)
  • Fák a Rómain (Budapest, III. kerület)
  • A kimlei hárs (Győr-Moson-Sopron megye)
  • A Mária utcai mesefa (Budapest, XVI. kerület)
  • Mesebeli galagonya a pogányi Zsályaligetben (Baranya megye)
  • A Nagykovácsi templomkert odvas hársfája (Pest megye)
  • A pécsi havi-hegyi mandulafa (Baranya megye)
  • A szebényi Nagy Fa (Baranya megye)
  • A tudás fája Kamuton (Békés megye)
  • A zalai dombokat vigyázó pacsai Öreg Hárs (Zala megye)
  • A zuglói "mezős" fák (Budapest, XIV. kerület)
  • Az égigérő gerlai vackor Békéscsabán (Békés megye)

A döntőbe jutott fák történeteit ITT olvashatod, az oldal alján pedig az összes a versenybe nevezett fát megnézheted.

Az Országos Erdészeti Egyesület már 1996-ban elindította az ugyanilyen néven futó Év Fája mozgalmat. Az Év Fája mozgalom nem egy konkrét fát, hanem egy-egy kevésbé ismert hazai fafajt ismertet meg a nagyközönséggel és az erdészeti szakmával.

Az adott évben az erdészeti ismeretterjesztés, az erdei iskolai programok, tanulmányi versenyek és a szakmai kutatások kiemelten foglalkoznak a választott fafajjal. Az elmúlt időszakban mintegy 200 tanulmány és kiadvány jelent meg az év fáival kapcsolatban. 

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Itt a meleg - hol a hideg?

Itt a meleg - hol a hideg?

A kánikula felszólítás és figyelmeztető lövés leadása nélkül törte ránk az ajtót. A hideg pedig, amit egész télen úgy utáltunk, hirtelen a vágy kicsit sem titokzatos tárgyává vált. Központi kérdés lett, hogyan tudnánk hűteni magunkat és minden mást, ami hűtésért kiált?
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Ugrás az oldal tetejére