Nagyon sok gyermek küzd manapság tanulási nehézségekkel. Persze be kell vallanunk, hogy ehhez olykor az iskolai tananyag vagy egy-egy „jó” pedagógus is hozzájárulhat. Akadnak viszont olyan esetek, amikor ténylegesen gyermekünk az, aki valamilyen...
Az első mobiltelefonunk kézbevételekor senki nem sejtette volna, hogy ha elromlik, mit is jelenthet. Veszélyes hulladék lesz, környezetszennyező, és mindennek köze lesz majd a gyerekmunkához, a védett állatokhoz és...
Máris elkezdődött a tojáskeresés, pedig van még pár napunk húvétig! A szalmonellás Kinder termékekből Magyarországra is jutott, nézzen mindenki utána otthon mit vett meglepetésnek a gyerekeknek!
Két év szünet után ismét beindul a fesztiválszezon. A Fesztivál Önkéntes Központ lehetőséget kínál ezúttal is, hogy az érdeklődők “belülről” is megismerhessék a rendezvények életét. Akik látni akarják a legnagyobb nyári bulikat szervezői...
Az iskola végétől augusztus végéig tart a tábori szezon a balatoni Erzsébet táborokban. Már elindult a pályázati időszak, április 8-ig lehet beadni a pályázatokat, hogy Zánkán vagy Fonyódligeten töltsenek a gyerekek egy hetet a nyárból!
Szintet léphetünk az erdők felfedezésében: 5-15 méterrel a talaj fölött az erdő látványa, hangja, illata új élményt jelent. A fák lombkoronája között kanyargó sétányokon a látogatók testközelből figyelhetik meg a fákat, madarakat. Összegyűjtöttük...
A fiatalokat hangsúlyosan megszólító, interaktív kiállítással várja a látogatókat március 16-tól a Magyar Nemzeti Bank Pénzmúzeuma a frissen megújult Postapalotában, Budapesten.
Harmadik éve, hogy március elején már kiemelt napon is foglalkozunk a méhekkel, védelmükkel és jelentőségükkel az emberiség életében. Tudod hogy mi a Beporzók napja? Csatlakozz te is az egyik országos programhoz!
A fejedbe látok... manipuláció a kibertérben, stressz válaszok, az érintés ereje és más izgalmas témák is lesznek az idei Agykutatás Hetén. Személyesen és online is részt vehetünk az ingyenes programokon.
Dr. Deák Robert, a ConnectTheDots Oktatási Központ vezetője az Agykutatás Hete (Brain Awareness Week, 2022.03.14-20.) kapcsán segít rávilágítani arra, hogy agyunk egészséges működése tőlünk is függ, gondolkodásmódunk ...
A munkádhoz, a vállalkozásodban jól jönne, ha magabiztosabb lenne az IT-tudásod? Esetleg tech területre váltanál, de még nem tudod, merre indulj? Fejleszd velünk informatikai tudásodat!Az ingyenes Hello IT! for Women...
Március 5-től új látogatóközponttal, interaktív kiállításokkal, díszkerttel várja a látogatókat a felújított majki kamalduli remeteség és Esterházy-kastély. Az itt töltött idő egyszerre nyújt lelki feltöltődést és aktív kikapcsolódást.
Kajla keresi az ország legügyesebb harmadikos-negyedikes osztályait! Nevezzetek az Országos Kajla Bajnokságra március 6-ig, és mérjétek össze tudásotokat a megyei selejtezőkön!
Jogtisztán és ingyenesen letöltheted az Office alkalmazásokat, ha gyermeked közoktatási intézményben tanul. Ez nem újdonság, mégis több szülő csodálkozik, amikor először hall róla.
Ritka alkalom, hogy megnyitják kapuikat a Mátai Ménes istállói, nyit a felújított csárda is a Nyitott istállók hétvégéjén, február 25-26-án. A programok és a helyszínek részleteit cikkünkben olvashatjátok! Érdemes gyorsan regisztrálni, hamar...
Sárga- fehér szőnyegként borítják a mohás avart a virágzó téltemetők és hóvirágok a Balaton egyik északi parti települése melletti rejtett völgyben a februári időszakban.
Mivel manapság nehéz jó fordrászt találni akiben megbízhatunk, így mindenképpen érdemes a barber shopok között körülnézni. Itt egy kicsit másképp néz ki egy hajvágás, mint amihez eddig szokhattunk, viszont az élmény...
Talán hallottad, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok érvényessége meghosszabbodott. Milyen okmányokról van szó és azok meddig érvényesek hosszabbítás nélkül? Mutatjuk!
Február 24-től március 1-ig, vagyis Kisfarsangtól Húshagyókeddig rengeteg színes programmal várnak minket Mohácson. Ismét lesz Busójárás, íme a 2022-es évi programok!