Olvasói levél érkezett hozzánk, egy fiatal testvérpártól, egy férfit keresnek, aki anno megkapta édesapjuk szívét. Most mi kérjük olvasóinkat, hogy az internet adta lehetőségével segítsünk nekik közösen megtalálni:
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a bicikliszezon kezdetével gyermekkerékpárokat és kerékpáros gyermeküléseket ellenőrzött. A vizsgálat során 5 db gyermekkerékpárból és 3 db kerékpáros gyermekülésből történt mintavétel Az ellenőrzés során...
Folytatódik az Otthon melege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NGM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten,...
A paleolit étrend fő jellemzője, hogy olyan ételeket fogyasszunk, melyek minél kevesebb feldolgozással és minél természetesebb alapanyagokból elkészíthetők.
Pedig ez az ország legnagyobb gyermekfesztiválja, mely idén már 15 éves. Június 4-től 26-ig minden szombaton és vasárnap Generali Gyerek Sziget ingyenesen.
2016. május 21-én került megrendezésre a Millenáris Park B épületében az idei Női Karriernap rendezvény. Több mint 60 vállalat, több mint 400 álláshirdetéssel vett részt. Emellett 9 előadás, 7 meet up és 300 feletti...
Biztos te is kíváncsi vagy, hogyan készül a csokoládé. Félelmetes hely egy atomerőmű? Tényleg robotok gyártják az autókat? A LEGO birodalma maga álomország? A Magyarországon működő gyárak és üzemek közül...
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón bejelentette: gyermeknapi programokkal, egyebek mellett interaktív tárlatvezetéssel várják budapesti és vidéki múzeumok a családokat vasárnap. Számos...
Csak akkor lehet sikeres egy állam, ha a közjó iránt elkötelezett emberek működtetik, akik egyszerre lelkesek és profik, akik nemcsak a szívüket, hanem a kezüket és az eszüket is hozzáadják a munkájukhoz - mondta Balog Zoltán, az emberi...
Országos kompetenciamérést tartanak szerdán az ország szinte összes iskolájában, több mint 266 ezer diák részvételével - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
A gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a szegény családban élő gyermekek, a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt...
A gyermekvállalás erkölcsi érték és nem csak az anyagiak meglététől függ - mondta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki budapesti ülésén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki egyben az NFFT vezetője is.Az ország...
Ez volt a fő üzenete a Család a médiában, média a családban című konferenciának, amelyet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezett a nemzetközi családnap alkalmából. Hogyan befolyásolja a média a családot? Milyen a családkép a...
Megszűnik a családi napközi jogintézménye 2017. január elsejével, és családi bölcsőde lesz a három éven aluli gyermekeket ellátó szolgáltatási forma elnevezése. A családi bölcsődékkel kapcsolatos tudnivalókról...
Véget ért a 2015/2016. évi "A mi iskolánk" pályázatunk, melyben szülők oszthatták meg véleményüket gyermekük intézményéről, pedagógusairól. A pályázat célja az volt, hogy szülői véleményekkel segítse az...
A Család Nemzetközi Napja (május 15.) alkalmából facebook kampányt indítanak az AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezés szervezői szerte Európában.
A Kaposvártól 10 km-re, Szennán élő Patak család egyike volt a 2015-ös Év Nagycsaládja címre jelölteknek. A mérnök apa, Patak Norbert a népzene szerelmese, a Lázi Dombi Kulturális Egyesület egyik alapítója. „4 terhesség, 5 gyerek, 7,5 év...
Csúcsot dönt idén a bárányhimlős megbetegedések száma Magyarországon, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatai szerint április közepéig mintegy 17 ezer fertőzést regisztráltak, ez az ötéves átlagértéket is meghaladja - olvasható a...
A PATENT Jogvédő Egyesület felmérése szerint nem megfelelő Magyarországon a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos esetek kezelése és megítélése a bíróságokon.