A boltok már karácsonyi izzókat árulnak, holott még csak november van. Ha azonban valami komolyabb gépet szánunk a fa alá – bárkinek – érdemes már most körülnézni, legalábbis átgondolni, mit is akarunk majd tőle pontosan. A gyerek első komolyabb...
Az éves Imami találkozónak 2016-ban egy fantasztikus, mesés hely: a Bikali Élménybirtok adott otthont. Kik azok az "Imamik" és miért gyűlnek össze évről-évre?
A Földművelésügyi Minisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) 2016. november 18-án (pénteken) rendezi meg az Európai Mézes Reggeli programot.
Lezárultak a szakmai egyeztetések, napokon belül megjelenik a közétkeztetési rendelet új változata. Novák Katalin család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár egy szakmai programon közölte, a hosszú előkészítő munka után tavaly...
A közösségi média érdekes dolog, hiszen az ember sokszor bátrabban oszt meg rajta dolgokat, mint azt a nem virtuális térben tenné. Amiből aztán persze előbb vagy utóbb gondok is adódhatnak.
„Majd 139 nap után végre hazahozhattuk a mi kis hősünket. Édesanyák, higgyetek! Egyszer a gyermeketekben, az élni akarásában; másodszor a tudományban; harmadszor pedig a ’Csodában’, amit nevezhetünk másnak is, ki miben hisz…”
A Magyarországi Dúlák Egyesülete (MODULE) szerint a szülészeti beavatkozások csökkentése a felnövekvő nemzedékek egészségmegőrzésének alapja, erre hívták fel a figyelmet a Létkérdések projekt keretében megvalósult programjaikkal, melynek...
November 4-én, az '56-os forradalom leverésének 60. évfordulóján már nemcsak a hősök, az áldozatok előtt is tisztelgünk. Az 1956-os Emlékbizottság mindenkit arra kér, hogy pénteken este 19 órától gyújtson gyertyát a...
A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kezdeményezésére, az adventi időszak nyitányaként, idén első alkalommal fognak össze családos szervezetek, közéleti szereplők, hogy egy jótékonysági vásár keretében segítsenek. A hagyományteremtő rendezvény...
Huszonöt éves fennállását ünnepli a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, amely fejlődésükben veszélyeztetett csecsemők, fogyatékos kisgyermekek és családjuk számára nyújt komplex diagnosztikai és terápiás szolgáltatásokat.
Sevcsik M. Anna elmondta: a tapasztalat az, hogy nem kapnak elég információt a nők a várandósság idején az elérhető vizsgálatokról. Azt szeretnék elérni, hogy a kismamák alanyi jogon, térítésmentesen juthassanak hozzá a különböző...
A Kormány kezdeményezésére létrehozott szociális üdültetési rendszer, az Erzsébet-program ismét kedvezményes üdülési lehetőséget kínál nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek és nagycsaládosoknak. A pályázatok nyertesei az üdülési támogatást...
Magas atropin- és szkopolamin tartalom miatt extrudált kölesgolyó termékeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A termékek fogyasztása elsősorban gyermekeknél jelenthet...
Mérnök, sofőr, orvos, informatikus, CNC esztergályos, könyvelő, pék, szakács, ápoló, festő, kőműves, értékesítő, autószerelő, bolti eladó – egy közös pont ezekben a szakmákban biztosan van, mégpedig, hogy hiány van belőlük Magyarországon....
Figyeljük meg a cseperedő, 9-11 éves gyermekünket! Ha azt látjuk, hogy a vállai asszimmetriusak, vagy a medencéje furcsán áll, ne hagyjuk figyelmen kívül!
Finomat, egyszerűen, kényelmesen. Ezt nyútja az Interfood. Célunk elsősorban, hogy megkönnyítsük az emberek életét, időt és energiát spóroljunk nekik, de mindezt úgy, hogy nem kell lemondaniuk az otthon megszokott,...
Finomat, egyszerűen, kényelmesen. Ezt nyútja az e-food. Célunk elsősorban, hogy megkönnyítsük az emberek életét, időt és energiát spóroljunk nekik, de mindezt úgy, hogy nem kell lemondaniuk az otthon megszokott,...
A KEDD, Magyarország egyik legsikeresebb animációs műhelye negyedszer rendezi meg az Országos Rajzfilmünnepet 2016. október 29-én az Animáció Világnapja alkalmából. Az egész napos filmes programban magyar és...