Az ötgyermekes "Kaposvárimami" történetét olvasva hol a nevetéstől, hol a sírástól folynak a könnyeink... ikerfiai a vártnál két hónappal korábban érkeztek, most elolvashatod kendőzetlenül őszinte vallomását.
2017-ben a Picur Rádió újra megkeresi az Év legnépszerűbb gyerekdalát! A zenekarok és előadók március 20-ig pályázhattak 2015. áprilisa után megjelent dalaikkal. A Picur viaDALra összesen 12 zenekar pályázott 27 dallal. Biztos Ti is kíváncsiak vagytok rá, hogy hallottátok-e már ezeket a gyerekdalokat.
Olyan sokszor vagyok bajban, hogy hogyan tegyem vonzóbbá gyermekeimnek szánt ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket. Sokunknak okoz ez fejtörést, nap, mint nap. Nálunk annyiszor lép életbe a „nem tetszik, nem kóstolom meg” állapot, hogy nem is tudom mikor tettem utoljára új dolgot a tányérjukra.
Boldogan élnek, míg meg nem halnak… vagy mégsem így van? Mi a titka a harmonikus párkapcsolatnak? Hogyan őrizhetjük meg az intimitást? Beszélgetünk vagy csak megbeszélünk? Szó volt veszélyekről és megoldásokról, megcsalás-biztos házasságról, párterápiáról és arról, hogy miért kell "az a papír".
2016-ban több okmány és eljárás illetékmentessé vált, 2017. március 16. napjától pedig tovább bővült azoknak az okmányoknak és eljárásoknak a köre, melyekért nem kell fizetni!
Az elszigetelődést tartják a legnagyobb problémának a gyermeküket egyedül nevelő szülők – ez derül ki az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány több mint ezer fő válaszain alapuló kutatásából. A Budapesten létrejövő egyszülős központ legfontosabb feladatának pedig az egyszülős családok jogainak és elfogadásának képviseletét tartják az érintettek.
Március 21-e a Down-szindróma világnapja, ami talán a legismertebb genetikai rendellenesség. A Down-szindrómát a 21-es számú kromoszóma rendellenes osztódása okozza, melynek következtében a kromoszóma triplázódik a sejtekben.
Ezért is választották a világnap dátumának ezt a napot. A 21-e a 21. kromoszómát jelöli, az év harmadik hónapja pedig a 21-es triszómiára utal.
A boldogságnak már van egy napja, amit az év többi napjából hivatalosan is megünnepelhetünk. Az ENSZ Közgyűlése március 20-át ugyanis a boldogság nemzetközi napjává nyilvánította. Buthán királya pedig bevezette a bruttó nemzeti boldogság fogalmát, lakosai jólétének a mérésére, mivel ez többet elárulhat a boldogságszintjükről, mint a GDP.
2017. március 25., 20:30 - 21:30! Te megtennéd? Te kibírnád? Te törődsz vele, hogy mi lesz gyermekeink, gyermekeivel? Te népszerűsítenéd? Március 25.-én este, 20:30 - 21:30 között világszerte lekapcsolják egy órára a nélkülözhető világítást, és áramtalanítják az elektromos készülékeket. Te csatlakoznál?
2017. március 21-én kedden, a Költészet Világnapján a Julius Meinl jóvoltából számos helyen idén is verssel fizethetünk a kávénkért. Egy teljes napig minden idézet - legyen az ismert, vagy saját költésű vers - kávéházi fizetőeszközzé válik az alábbi helyeken.
Ki mertél-e állni magadért, vagy másért, vagy csak szerettél volna? Mertél-e változtatni, túllépni a korlátaidon vagy még gyűjtöd hozzá az erőt, az inspirációt? A személyes bátorságról, merész döntésekről, vakmerő változtatásokról vagy éppen a próbálkozásról, vágyakozásról szóló női történeteket várnak április 9-ig a Terézanyu pályázatra. Idén újdonság, hogy „egyperces” videóval is lehet pályázni. A pályaművek feltöltéséhez szükséges űrlap és bővebb információ a www.terezanyu.hu oldalon található.
4 napos hosszú hétvége lesz Húsvétkor.Megszavazták: munkaszüneti nap lesz a nagypéntek. Az Országgyűlés kedden a Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így idén április 14-től négynapos munkaszüneti ünneppé válik a húsvét.
"Az ifjúság nem idővel mérhető életszakasz, hanem egy állapot" – írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című regényében. Állapotot rögzít tehát a közelmúltban publikált Magyar Ifjúság Kutatás 2016 című kiadvány is. Pillanatképet a fiatalok mindennapjairól, gondolkodásáról, terveiről.
Március 20-án világszerte megünneplik a boldogság világnapját. Éppen ezért a Boldogság Intézet Bagdi Bella vezetésével mindenkit egy 21 napos „Ma rám talál a boldogság” kihívásra bíztat március 6-tól 26-ig.
"Be kell mutatni minél több jó példát, mert igenis vannak jó házasságok!" – nyilatkozta Ékes Ilona, az ERGO elnöke, akivel gyermekvédelemről, egészséges életkezdetről és arról beszélgettünk, mit nyerünk, ha nem futunk folyton más után, hanem megéljük és értékeljük a rendelt időt.
Szeretnéd újra jól érezni magad a bőrödben? Fogynál, izmosodnál, fittebb lennél, de nem tudod, hogy az anyaság és (házi)munka mellett hogyan szakíts időt magadra?
A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából.
Legyen szó a párkapcsolati, családi vagy munka-magánélet egyensúlyáról egyedül nem megy - állítja a népszerű klinikai szakpszichológus, aki könyveivel, tanulmányaival, előadásaival sokaknak segít megtalálni a boldog és kiegyensúlyozott élet felé vezető utat. A professzor asszonnyal a februári Képmás-esten tartott előadása után beszélgettünk a különböző egyensúlyok mellett önmegvalósításról és anyaság utáni újratervezésről is.
2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre.