Az orfűi Medvehagyma házban kialakított Gyermekbirodalommal azt a lehetőséget szeretnénk megteremteni, hogy a fesztivál ideje alatt a szülők és gyermekeik egyaránt jól érezhessék magukat.
Rendkívül pozitívnak értékelte az elmúlt évet a magyar népesség mutatói szempontjából Novák Katalin szerdán Budapesten. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerint a népmozgalmi adatok több esetben 20 éves pozitív csúcsokat döntöttek 2016-ban.
"Állandóan a neten lógnak, folyton a kütyüt nyomogatják!" De ők ott élik az életüket, nekik az online világ is valós tér. Hogyan lehet áthidalni a generációk között egyre mélyülő "digitális szakadékot"? Vélt és valós veszélyekről, praktikus megoldásokról, a kamaszkor kihívásairól, valamint a Kék bálna- hatásról is beszélgettünk a téma szakértőjével.
Megnyílt az Erzsébet Táborok 2017. évi pályázati felülete. Ebben az évben, jellemzően köznevelési intézmények, családsegítő és gyermekvédelmi intézmények pályázhatnak csoportosan a Balaton partján megszervezett „ottalvós” és a lakóhelyeken szervezett napközi-táborokba.
“Hacsak valaki nem tesz az ügyért komám, akkor semmi sem fog megváltozni, de nem ám.”
Aki látta a Lorax című mesefilmet, annak ismerős lehet a fenti idézet, ami a mese legbölcsebb és legfőbb üzenete is egyben. Mindannyiunknak szól, egyszerű, ám nagyon igaz és nagyon aktuális mondat több szempontból is. Április 22-én, a Föld napján különösen!
A kapcsolati erőszak áldozatainak indított online tanácsadó oldalt az Ökumenikus Segélyszervezet, a honlapon névtelenül juthatnak információhoz az érintettek és hozzátartozóik, valamint a probléma iránt érdeklődők - jelentették be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Jobb Veled a Világ Alapítvány egyedülálló akcióval ünnepli a Föld Napját: a világnap alkalmából közös énekléssel hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, a fenntartható gondolkodásmód és az azzal járó életmód mellett való elköteleződésre.
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az általános iskolai beiratkozásról és az első évfolyamról. Ha lemaradtál volna, az óvodai beiratkozás tudnivalóit ITT találod.
A húsvéti nagybevásárláskor érdemes átnézni a sonkák és a tojások jelölését, ezek alapján a vásárló tájékozódhat a termék típusáról és minőségéről, például a minőség-megőrzési időről, illetve hogy hagyományos pácolással, vagy gyorspácolással készült-e a sonka – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Mindent tud a babádról, már-már családtag. A várandósság időszakában egyik legfőbb tanácsadóként számíthattál rá, és a kicsi születése óta sincs olyan kérdés, amire ne lenne megnyugtató válasza. Ám a védőnői hivatás nem merül ki csupán ebben, és ez az, amit talán kevesen tudnak… Számtalan szívhez szóló történet, rengeteg hálás kismama és család, akik életének, hazánkban egyedülálló módon, immáron 102 éve részesei a védőnők.
A láthatatlan munka napjához – minden április első keddje - kapcsolódó konferencia célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a sokak által végzett értékes és pótolhatatlan munkára. Az esemény keretein belül került sor a "BEUGRÓ – munkához látok" című pályázat díjkiosztó ünnepségére is.
Eljött ez az idő is, számítani lehetett rá, hogy hamarosan felváltja a digitális oktatás a hagyományos tantervet. Valóban betört az internetes forradalom a gyerekek hétköznapjaiba.
Arról, hogy a „kék bálna” létezik-e vagy sem, hiteles információt senki sem tud, egy biztos a média nagyon rácuppant erre a dologra. Sok esetben a lájkvadászat, más esetben a megfélemlítés lehet a cél. Sajnos a média nem mindig önzetlen figyelmeztető szándékkal tárja elénk ezeket a jelenségeket. Mi szülők pedig mind-mind hisszük vagy sem, de félünk, féltjük gyermekeinket.
A gyermeküket egyedül nevelő szülők segítésére állami támogatással, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány közreműködésével alakul meg idén az Egyszülős Központ, amely szolgáltatásait az érintettek javaslatait figyelembe véve alakítja ki. A központ áprilisban elindította azon online szolgáltatásait, amelyekre a legnagyobb igény mutatkozik, így jogi, pszichológiai tanácsadást és mediációs segítséget kaphatnak a hozzájuk fordulók.
A Mecsek lábánál, hívogató völgyekkel szabdalt, dimbes-dombos, varázslatos vidéken található a Puchner Birtok, egy több mint 14 hektáros, ősfákkal övezett területen. A kastélyszálló mellett található Élménybirtokon pedig életre kel a középkor!
Akiknek gyermeke 2017. augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét a legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni, de csak szeptember 1-től. Ha a kisgyermek 2014. augusztus 31. után született, akkor csak 2018. szeptember 1-jétől kell óvodába járnia.
LEGO kockák a boldogaknak és a szomorúaknak! - áll a felirat a budaörsi LEGO kiállítás bejáratánál, ahol Rafał Szymański a kiállítás megálmodója és egyben tulajdonosa fogad bennünket. Egy gyors telefon, majd a lánya, aztán pedig a kisfia rövid eligazítása után nem várt szívélyeséggel vezet körbe az eddigi legnagyobb Kocka kiállításon.
Hogyan őrizhető meg a szeretet az emberi kapcsolatokban? A válasz az öt szeretetnyelv megismerésében rejlik - elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés –amelyet világszerte ismernek és használnak, az erről szóló könyv 11 millió példányban kelt el. A pszichológiai fogalom és könyvsorozat alkotója, Gary Chapman Magyarországra látogatott.
Az ötgyermekes "Kaposvárimami" történetét olvasva hol a nevetéstől, hol a sírástól folynak a könnyeink... ikerfiai a vártnál két hónappal korábban érkeztek, most elolvashatod kendőzetlenül őszinte vallomását.
2017-ben a Picur Rádió újra megkeresi az Év legnépszerűbb gyerekdalát! A zenekarok és előadók március 20-ig pályázhattak 2015. áprilisa után megjelent dalaikkal. A Picur viaDALra összesen 12 zenekar pályázott 27 dallal. Biztos Ti is kíváncsiak vagytok rá, hogy hallottátok-e már ezeket a gyerekdalokat.
2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre.