Jelenlegi hely

2570 kilométer meseszép tájakon – Jön a Kéktúrázás napja

Október 9-én, a Kéktúrázás napján az Országos Kékkör teljes útvonalát szabadon választott helyszíneken, egy időben lehet majd bejárni. A 2570 km hosszú, egybefüggő túraútvonal 51 szakaszán Magyarország számos meseszép tájain túrázhat egyszerre az ország.

Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében valósul meg.

A Kéktúrázás napján 143 túraszakaszra, maximum 50 fős túracsoportokba hívják a természetkedvelőket országszerte. A három klasszikus kéktúrát (a legendás Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az idén 25 éves Alföldi Kéktúrát) magában foglaló Országos Kékkörön így több mint 2570 kilométer bejárására nyílik lehetőség.

A szakaszok közel 10 százaléka tematikus vagy ünnepi tartalmat rejt. A szervezőket az MTSZ saját tagszervezetei, valamint az állami erdőgazdaságok, a nemzetipark-igazgatóságok és a natúrparkok is segítik. Ezzel a túranappal szeretnék felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.

A túranap legrövidebb szakasza mintegy 8, a leghosszabb 30 kilométeres, a teljes nap folyamán 292 települést érintenek majd a túrázók, 174 kilátópontról csodálhatják meg hazánk természeti szépségeit, továbbá 307 vízfolyást fognak keresztezni útjuk során.

Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető a rendezvény honlapján. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát.

Az október második szombatján lebonyolított esemény egyfajta „természetjáró Guinness-rekord” is, amelynek keretei között a leghosszabb túraútvonalat és a legnagyobb földrajzi területet egy nap alatt bejáró hazai túrarendezvény valósul meg.

A túrákra való jelentkezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A kekturazasnapja.hu honlapon szeptember 1-től várják a kezdő, újrakezdő vagy gyakorló kéktúrázókat és érdeklődőket.

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére