Kedves Kismama, Kedves Édesanya!
Csodás ez a várandósság, tele örömmel, várakozással, változással, és készülettel. Mindenki máshogy éli meg, egy azonban biztos: amint a környezeted tudomást szerez róla, mindenkinek lesz hozzád egy-két jó tanácsa, hozzáfűznivalója, vagy épp jóslata.
Ezen jóslatok nagy része szerencsére semmi tudományos megalapozottsággal nem bír. Leginkább népi megfigyelések, tapasztalások alapján szerzett hiedelmekről beszélhetünk. Ilyen például, hogy ha csúcsos a pocak, akkor kisfiú, ha gömbölyű, akkor kislány érkezik. Ha sok a gyomorsava az anyukának, a babának bizonyosan nagy haja lesz.
Ezeken a megmosolyogtató mondatok mellett akad pár olyan is, ami nagyon mélyre tud hatni, és erősen befolyásolhatja az újdonsült édesanya önmagáról alkotott képét. Két mondatot szeretnék most kiemelni a kötődéssel kapcsolatosan, és tudományos megalapozottsággal eloszlatni a kételyeket, mert ezek a mondatok komoly károkat tudnak okozni!
Ha császármetszéssel szülsz, nem fog jól kötődni a gyermeked! Ha nem tudod szoptatni, nem lesz jó közöttetek a kapcsolat! TÉVES! MINDKETTŐ!!!
Az édesanyák nagy része készül a természetes szülésre. Szülésfelkészítőre járnak, légzéstechnikát sajátítanak el, sokaknak eszébe sem jut az esetleges császármetszés, mint végkifejlet. Mégis van, amikor arra kerül sor.
A szoptatással hasonló elképzelések adódnak, mint a szüléssel kapcsolatosan, valahogy olyan természetes, hogy menni fog. Aztán a szülés után rájövünk, hogy mégsem olyan egyszerű ez! A legtöbb édesanyának bizony keményen meg kell dolgoznia a sikeres szoptatásért, és még a kemény munka ellenére is előfordul, hogy valami oknál fogva nem sikerül.
Jó olvasni, hogy téves a fenti két állítás.
Hogy ne csak szimpla kijelentés legyen részemről, mellékelem a tudományos álláspontot is, hogy miért is hamis az állítás, miszerint a szülés körülményei vagy a táplálás módja befolyásolná a gyermek anyához való kötődését:
Bowlby volt az a csecsemőkutató, aki először foglalkozott a kötődéssel a 60-as évek végén, majd átdolgozta a saját elképzeléseit a 80-as évek elején. Felismerte, hogy a kötődés egy veleszületett szükséglet a tartós, szoros érzelmi kapcsolat kialakítására az önmagát ellátni képtelen csecsemő és gondozója között. Ez alapján láthatjuk, hogy maga a kötődés nem készen jön a világra a babával együtt, csupán a kötődésre való igény adott a születés pillanatában. A biztonságos kapocs kialakulásához pedig a kölcsönös interakciók és a gondozási tevekénységek adják meg a táptalajt: a testkontaktus, a kommunikáció, a játék, - mind hozzásegítik a gyermeket, hogy biztonságban érezzék magukat. A kötődés kialakulása az első életév folyamán valósul meg, azonban ennek az időszaknak is van egy érzékeny szakasza: a 6-12 hónapos közötti életkorban. Ebben az életkorban ugyanis a babák már saját maguk indította kölcsönös interakciókat folytatnak, és az ezekre adott szülői válaszreakciók azok, amelyek megszilárdítják a kapcsot a gyermek és a gondozója között.
Szóval nem, nem a szülés módja, és nem, nem a táplálás módja határozza meg azt, hogy a gyermek milyen módon fog kötődni a szülőhöz.
Azonban anyai oldalról fontos tudni: az anyaság kialakulásában okozhat döccenőket, ha nem az elképzelések mentén halad a szülés vagy a táplálás. Ezen döccenők kisimogatásához pedig ér szakember segítségét kérni! Szülő-csecsemő konzulens, szoptatási segítő és tanácsadó, gyermekágyas segítő, dúla – ezek a szakemberek mind azon dolgoznak, hogy az átmeneti akadályokban megtámogassanak titeket!
Szerző: Kis-Kovácsné Vancsa Barbara
gyógypedagógus, evésterápiás szakember, szoptatás segítő és neuro-hidroterapeuta, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens
https://www.facebook.com/mondjigentagyermekkorraegyesulet
- KAPOSVÁRIMAMI -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
