Jelenlegi hely

Gimnazisták startup-vállalkozását vihetik sikerre az idei Zsebpénzügyes versenyzői

Idén is megrendezik a középiskolások országos pénzügyi vetélkedőjét, a Zsebpénzügyes versenyt. Az Intrum vetélkedője idén egy start-up vállalkozás fejlődését követi végig, a diákoknak a vállalkozás beindításával és felvirágoztatásával kapcsolatos feladatokat kell megoldaniuk.


Bővebb információkért a nyereményekről kattints a képre

Két végzős gimnazista, Fanni és Bence elhatározzák, hogy saját vállalkozásba kezdenek, újrahasznosított műanyagból 3D nyomtatóval egyedi, sorszámozott szemüvegkereteket gyártanak. Az ötletbe startupként vágnak bele, és annak megvalósításához diákcsapatok segítségét kérik – ez nem egy friss üzleti felhívás, hanem a 2022-es Zsebpénzügyes vetélkedő kerettörténete.

Az Intrum idén hatodik alkalommal rendezi meg az őszi félév már hagyományossá vált pénzügyi versenyét, a Zsebpénzügyest, melynek missziója a pénzügyi tudatosság és az életügyesség – a talpraesettség és az élethosszig tartó tanulás fontossága a mai, gyorsan változó világban. A diákok pénzügyi-gazdasági ismereteinek bővítése és a tudatos pénzügyi gondolkodás népszerűsítése érdekében a verseny gyakorlati szituációk elé állítja a diákokat, végig követve a bevezetőben említett fiktív vállalkozás történetét. 

„A Zsebpénzügyes verseny korábbi fordulóira több száz középiskolai csapat jelentkezett az ország minden tájáról és határon túlról is, ami jól mutatja, hogy a diákok mennyire érdeklődnek a pénzügyek iránt” – mondta Felfalusi Péter, az Intrum magyarországi vezérigazgatója és a Zsebpénzügyes verseny zsűrijének elnöke. Hangsúlyozta, hogy bár a versenyen értékes nyereményekért indulhatnak a csapatok, valójában minden résztvevő nyer, mivel a vetélkedő során gyakorlati pénzügyi és a mindennapi élethez szükséges tudást szerezhet.

„A jelenlegi gyorsan változó gazdasági helyzetben rendkívül fontos a pénzügyi tudatosság, ezért az idei feladatokat úgy alakítottuk, hogy azok a hétköznapi életben felmerülő pénzügyi problémákra is felkészítsenek.”

A vetélkedő nagy részében a diákok egy kitalált startup fejlődését követhetik végig, online játékos feladatokon, majd élő csapatversenyen keresztül. A váratlan, S.O.S. jellegű vállalkozói tűzoltások és a tárgyszerű pénzügyi ismeretek mellett olyan soft skilleket is próbára tesz a verseny, mint a csapatmunka képessége, a prezentációs készség vagy a hatékony idő- és pénzbeosztás fejlesztése, amelyek a munkaerőpiacon is rendkívül fontosak.

A játék legelső fordulójában egy online feleletválasztós kvízzel találkozhatnak a diákok. A második fordulóba továbbjutó 1024 csapat egy szórakoztató, show jellegű online kvízben vehet részt Kovács Áron műsorvezetésével. A harmadik forduló ismét online zajlik, és a gimnazisták által indított startup történetét viszi tovább. A negyedik forduló során pedig egy többszintes, egyre nehezedő kiesési rendszerben kell bizonyítaniuk a versenyzőknek, akik közül csak a legjobb 8 csapat jut majd tovább a budapesti döntőbe. 

A diákok és felkészítő tanáraik idén is értékes nyereményekért versenyeznek, a döntősök közel 7 millió forint értékű nyereményben részesülnek. A dobogós diákok például csúcskategóriás laptopokat, elektromos rollereket vagy okostelefonokat vihetnek haza, a legsikeresebb iskolák pedig asztali számítógépeket, projektorokat vagy éppen 3D nyomtatót nyerhetnek.

A Zsebpénzügyes versenyre a vetélkedő weboldalán keresztül, szeptember 31-ig jelentkezhetnek a 2 fős gimnazista csapatok, egy-egy felkészítő tanárral együtt. Az első forduló október 5-én veszi kezdetét, amit további négy követ egészen november végéig. Minden turnus rostaként működik, így csak az adott körben élen végző csapatok juthatnak tovább a következő fordulóba. Ahogy a korábbi években is, az élő döntőben idén is neves szakemberekből álló zsűri előtt versenyezhetnek majd a csapatok. Valamint az idei vetélkedőben is részt vesz a Rapid Matek alapítója, Gódor Zoltán Zola, akinek szívügye a fiatal generáció pénzügyi edukációja és immár második alkalommal került fel a leginnovatívabb oktatási kezdeményezéseket összegyűjtő Edison100 listára. 

A Zsebpénzügyes versenyről

Az Intrum 2017-ben elindította Zsebpénzügyes elnevezésű pénzügyi vetélkedőjét, amelyet azóta minden évben megszervezett. A versenyen eddig több száz magyarországi és határon túli iskola több ezer diákja és több száz tanára mérettette meg magát. A fiatalok számára a verseny nemcsak személyes pénzügyeik kezeléséhez nyújt segítséget, de napjaink munkaerőpiacán is használható tudást és tapasztalatot ad. Ahogy a korábbi években, az idei vetélkedőn is a 16. életévüket betöltött, kettő plusz egy fő tanárból álló diákcsapatok nevezhetnek a www.zsebpenzugyes.hu weboldalon, szeptember 31-ig. A novemberi döntőben a csapatok értékes nyereményekért mérkőznek meg, szakmai zsűri előtt.

Az Intrumról

Az Intrum az iparág vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalata, mely Európa 24 országában van jelen. Az Intrum vállalatok fellendülését segíti azzal, hogy támogatja ügyfeleit, és olyan megoldásokat kínál, amelyek igénybevételével mérhetően javul ügyfeleinek cash-flow-ja és hosszú távú jövedelmezősége. A társaság küldetésének fontos része, hogy az egyéneket és a vállalatokat is támogassa az adósságmentesség elérésében. Az Intrum mintegy 10 000 elkötelezett szakembere közel 80 000 vállalatnak segít Európa-szerte. 2019-ben az Intrum proforma árbevétele elérte a 16 milliárd svéd koronát (540 milliárd forintot). Az Intrum központja Stockholmban, Svédországban található, részvényeit a Nasdaq Stockholm tőzsdén jegyzik. Tovább információkért látogasson el a http://www.intrum.com weboldalra.


Csapatregisztrációért kattins a képre

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére