Jelenlegi hely

Egy hét, ami az agyunkról szól – Agykutatás Hete 2022

A fejedbe látok... manipuláció a kibertérben, stressz válaszok, az érintés ereje és más izgalmas témák is lesznek az idei Agykutatás Hetén. Személyesen és online is részt vehetünk az ingyenes programokon.

Március 16-tól 20-ig az ország négy városában – Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden – rendezik az Agykutatás Hetét, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az agykutatás különböző területeire.

Idén online és személyes formában is számos ismeretterjesztő előadáson, kerekasztal beszélgetésen és látványos laborlátogatáson mutatják be kutatók és szakértők idegrendszerünk működését.

A programok nem szakértőknek, hanem a széles közönségnek szólnak, így Téged is örömmel várnak!

A programok során nem csak neurobiológiai megközelítéseket, hanem gyakorlati, a mindennapi élethez köthető, egyéni és társadalmi hatással bíró ismereteket is szerezhetnek a látogatók.

Miről szól az Agykutatás Hete?

Az országos rendezvénysorozaton az emberi agy működésébe nyerhetünk betekintést roppant változatos programok keretében. Az emberi agy az orvostudomány egyik legizgalmasabb és sok szempontból még legkevésbé feltérképezett területe.

Évről évre más-más agykutatással kapcsolatos érdekes témával, és a témának megfelelő programokkal készülnek a látogatók számára, amelynek keretében betekinthetünk a mindennapjaikba, sőt, még néhány laborba is ellátogathatnak az érdeklődők.

Megismerkedhetünk az agykutatást segítő modern technikai újításokkal, valamint mindezek idegrendszerünk fejlődésére gyakorolt hatásával.

Programok minden korosztálynak

Évről évre más és más tematikájú előadások hangzanak el a helyszíneken, ezzel is bemutatva e tudományterület sokszínűségét.

A teljesség igénye nélkül, olyan izgalmas témákat érintenek a szakértők, mint a pszichológiai manipuláció a kibertérben, a mesterséges neurális hálózatok, hogyan öregszik az agyunk, az érintés ereje, valamint a modern képalkotás.

Mindezek mellett a szervezők készülnek különböző kiegészítő programelemekkel is.

Lesznek előadások, workshopok, laboratóriumi bemutatók. Hogy néz ki egy agykutatással foglalkozó labor? Mindegyik másként a kutatási területétől függetlenül. Ami azonban közös, hogy egytől-egyig tucatnyi izgalmas területet érintenek, amibe most személyesen is betekinthetnek az érdeklődők.

A több mint 20 éve hazánkban is meghonosodott rendezvény szervezésében olyan kiváló egyetemek és intézetek vesznek részt, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem és annak Általános Orvostudományi Kara, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Debreceni Egyetem. A programsorozat fő szervezői és támogatói a nemzetközi DANA Foundation, FENS, a Magyar Idegtudományi Társaság (MITT) és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete.

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére