Jelenlegi hely

Mély fájdalommal búcsúzunk Dévény Annától

Életének 81. évében elhunyt hétfőn Dévény Anna gyógytornász, művészi torna szakedző, a mozgásrehabilitációs Dévény-módszer kidolgozója - tudatta a Dévény Anna Alapítvány.

Dévény Anna 1957-ben diplomázott a Testnevelési Főiskolán, majd a neurológiai klinikán dolgozott gyógytornászként, közben művészi tornát tanított. Ő dolgozta ki a Dévény speciális manuális technika – gimnasztika módszert (DSGM), amellyel a mozgássérült gyermekeknél és felnőtteknél is kimagasló eredményeket értek el.

1996 óta speciális tréningeket tartott a Magyar Nemzeti Balett művészeinek is.

Tevékenységéért 2003-ban Batthyány-Strattmann László-díjat, 2010-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2014-ben a Magyar Édemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetését vehette át. 2017-ben a Dévény-módszer kiérdemelte a Magyar Örökség Díjat.

A Dévény módszer, azaz a Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer, amely nevét megalkotójának, Dévény Annának nevéből és a módszer két fő területéből kapta.

A módszer rövidített nevén a DSGM. A DSGM nemcsak egy módszer a sok közül, hanem a mozgásrehabilitáció eddigiektől eltérő, gyökeresen új megközelítése. Olyan kórképben - a szülési sérülések minél korábbi kezelésével- tud teljes gyógyulást felmutatni, amely eddig az egész világon megoldatlan volt.

Hirado.hu

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére