Jelenlegi hely

Gondolatok a könyvtárról

Lehet, hogy nem modern dolog, de a mai napig járunk a gyermekkel a helyi könyvtárba. A könyvtárnak ugyanis nem csak az az előnye, hogy gyakorlatilag ingyen juthat az ember könyvekhez, de valami olyan hangulatot áraszt, ami mostanában egyre inkább kiveszőben van.

Sokunk gyermekkorának meghatározó élménye a könyvtár, ami aztán az egyetemi évek alatt szinte szó szerint az ember második otthonává vált. Eszméletlenül hosszú órákat, napokat, vizsgaidőszakban nem egyszer heteket sikerült eltölteni a különböző könyvtárakban, az illatok, zajok, a hangulat pedig örökké belénk ivódott.

A könyvtár lehet kicsi (mondjuk egy kerületi "szabóervin", lehet nagy (az Országos Széchenyi), elegáns és kopottas, modern vagy régies, a lényeg, a miliő majdnem mindenhol ugyanaz. Azt gondolná az ember, hogy a digitális korban a könyvtár lassan elveszíti a jelentőségét, amiben persze lehet némi igazság, ugyanakkor a könyvtár nem csak a könyvek tára, jóval több annál – megpróbáltuk hát összeszedni, miért érdemes a gyermeket rászoktatni.

Rengeteg ingyenes dolog minden korosztály számára

Kezdjük az egyértelművel, és ebben az esetben nem kizárólag a könyvekről van szó, hiszen nagyon sok könyvtár szervez egyéb tevékenységeket, közösségi összejöveteleket, tanfolyamokat, szakköröket. Mindenki előtt nyitott A könyvtár egyik szépsége, hogy gyakorlatilag mindenki megengedheti magának, és mindenkit várnak nemre, bőrszínre, anyagi helyzetre, érdeklődési körre való tekintet nélkül. Egy könyvtárban tényleg mindenki egyenlő.

Közösséget épít

A fentiekből fakad, hogy egy könyvtár nagyszerű hely arra, hogy hozzánk hasonló emberekkel találkozzunk. A kisgyermekes szülők más kisgyermekes szülőkkel, az idősek más idősekkel, és még sorolhatnánk. Ami külön előny, hogy rögtön van közös téma.

A megosztásra tanítja a gyermekeket

Kivenni egy könyvet nem nagy dolog, vigyázni rá már inkább. A könyvtár arra is megtanítja a gyermeket, hogy vigyázni kell a máséra, hogy a könyv érték, ami ráadásul a közösség tulajdona, aminek ő is tagja.

A művészet bajnokai

Az előbb már említettük a különböző szakköröket, kiállításokat – egy-egy könyvtár bőven több, mint kikölcsönözhető könyvek összessége, a művészetekre is okíthatja a gyermeket, nem beszélve arról, hogy jó esetben egy-egy közönségtalálkozón akár írókkal is találkozni lehet. A könyvtárak tehát nagyszerű helyek, és digitális kor ide, digitális kor oda, ha segítünk fenntartani őket (például azzal, hogy beiratkozunk és rendszeresen járunk, nem beszélve arról, hogy megszerettetjük a gyermekünkkel is), akkor lesz létjogosultságuk a jövőben is.

Forrás: csalad.hu

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Itt a meleg - hol a hideg?

Itt a meleg - hol a hideg?

A kánikula felszólítás és figyelmeztető lövés leadása nélkül törte ránk az ajtót. A hideg pedig, amit egész télen úgy utáltunk, hirtelen a vágy kicsit sem titokzatos tárgyává vált. Központi kérdés lett, hogyan tudnánk hűteni magunkat és minden mást, ami hűtésért kiált?
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Ugrás az oldal tetejére