Úgy döntöttem a betöltött 38. héten, hogy Vikit megint felveszem, ha kell. Ártani már nem árthat az a 14 kiló, legalább végre megindulna a szülés, gondoltam. Persze ez merész elhatározás volt, hiszen amúgy meg paráztam tőle, hogy mi van, ha pont akkor folyik el a víz, amikor Apa nincs itthon, de még száz kilométeres körzetben sem, így nem lesz kire bízni Vikit, ha hirtelen menni kell.
Szerda éjjel egy óra körül menetrend szerint felébredtem, hogy pisilni kell, utána nem tudtam visszaaludni. Furcsán éreztem magam, nem tudtam, mi bajom. Majd rájöttem, hogy bizony ez az érzés az alhasamból jön, és rendszeres időközönként ismétlődik. Nem, még nem fájt, de nem is a gyerek mozgolódott. Forgolódtam egy órát, lassan elszenderedtem, de a derekamban érzett éles nyilallás ismét felébresztett. Ahhoz hasonlított, amit régebben a menstruáció elején éreztem.
Ajjaj, ez már AZ? A francba, gondoltam, ez az előző szülésnél teljesen kimaradt. Akkor csak elment a magzatvíz, előjel nélkül a 37. héten. Fájás nélkül, sürgősségi műtéttel végződött a dolog, négy óra alatt lezajlott minden, szinte észbe sem kaptam.
Hoppá, elfelejtettem, mit írt erről a szakirodalom. Telefon elő, fel a netre, kigugliztam néhány cikket, végigfutottam rajtuk. Eszembe jutott, hogy mérni kell az időt a fájások között, mert attól függ minden. Közben egyre jobban éreztem minden görcsöt.
Nővérem biztos örült nekem, amikor felhívtam fél három tájban, hogy most akkor mi van? Ezek már igazi méhösszehúzódások? Honnan lehet tudni? Elvégre ő már kétszer is szült, csak tudja. Javasolta a neten olvasott fürdő trükköt is: ha a zuhanyzástól és mozgástól nem múlnak el, akkor valószínűleg nem jósló fájások, hanem igaziak. Megbeszéltük, ha menni kell, át tud jönni Vikihez, csak öt percre laknak.
Kipróbáltam, nem múltak a meleg víztől, sőt inkább jobban éreztem őket, átlagosan 6 percenként. Ekkor hívtam fel a szülésznőmet (nevezzük Borinak), fél négykor persze még aludt, de megnyugtatott, hogy hat órától már vár minket a kórházban.
Ezután visszafeküdtem az ágyba, és tovább forgolódtam, amire már felébredt Apa is. Vázoltam neki a szitut, innentől már egyikünk sem aludt. Emlékeztünk az egy két évvel korábbi nyári éjszakára, amikor azzal ébresztettem, hogy az ágyunk úszik valami zöldes trutyiban. Kellett neki némi idő, mire megértette, hogy MOST kell indulni. Akkor hajnali egy óra volt, a kávé is kimaradt. Most legalább arra jutott idő. A férjemnek, meg a közben megérkező Nővéremnek, én akkor szülésznői utasításra már nem ihattam.
Utána fogtuk a már kész kórházi pakkott, és indultunk. Rutinosabb Tesóm persze rögtön hiányolta a kis csomagot. Értetlenkedtem, mire felvilágosított, hogy a szülőszobában kell egy külön kis szatyor, amiben egy váltás hálóing, törölköző, papucs, tusfürdő van. Gyorsan megcsináltam, és fél hétkor már a kórházban voltunk.
Ott persze már semmit nem éreztem, csak a brutális ügyeletes orvosnő kézi, majd műszeres vizsgálatát. Gondoltam, most tutira beindul a szülés. De nem. Bori közölte, hogy innen már nem mehetek haza. Majd felhívta az orvosomat, aki megmondta, mi legyen. Nem volt más dolgom, mint várni, Apa hazamehetett.
Befektettek, és ott is voltam még 24 óráig. Délig nem ehettem, ihattam, hogy üres legyen a gyomrom, ha műteni kell. De nem kellett, mert a fájások elmúltak, Bogyó szívhangja jó volt. Csak vártam és vártam, közben jöttek-mentek a szülő nők meg az orvosok. Megtörtént a műszakváltás, a doktornőt felváltotta egy doktor úr, aki hasonlóan kíméletlen módon vizsgált, annyi különbséggel, hogy ő még extrázta is.
- Ez fáj? - kérdezte, és abban a pillanatban izomból beletenyerelt a hasamba.
- Nem - nyögtem ki nagy nehezen.
- Na, ne szórakozzon! - emelte fel a hangját, mintha süket lennék. - Ha nem fájna, nem sziszegne. Ha szétválik a régi heg, - ijesztgetett - akkor azonnal műteni kell! Döntse el, hogy fáj vagy nem fáj! - Még egyszer megnyomta, ezúttal valamivel fentebb.
Már számítottam rá, így nem volt miért sziszegni. Ránézett a babát vizsgáló monitorra, és szó nélkül elment.
Bori, aki végig ott állt mellette, utána megnyugtatott, hogy ez a belekönyöklés mindenkinek fájt volna, nem lesz semmi baj. Egy óra körül hozták az ebédet, ehettem, ihattam, semmi sürgős nem volt az esetemben. Az orvosom nem volt a városban, telefonon tartotta a kapcsolatot a szülésznővel, megbeszélték, hogy másnap reggel lesz a műtét, hacsak nem történik semmi éjszaka. A nap többi része eseménytelenül telt, feküdtem, olvastam, szundítottam. Néha-néha felriadtam a szomszédos szülőszobából jövő hangokra. Egy-két nyögés, elfojtott kiáltás, majd csecsemő sírása hallatszott. Sokkal brutálisabbra számítottam, a filmekből, meg könyvekből vett tapasztalataim alapján.
Eljött az este, majd az éjszaka is, ami megint szinte alvás nélkül telt. Ugyanis a napközben lapuló görcsök újra támadtak, ezúttal sokkal hevesebben
- Á, azok nem fájások - legyintett az ügyeletes orvos.
Persze, ő már csak tudja, elvégre többször is szült már. Kérdésemre az egyik szülésznő felvilágosított, hogy az a fájás, amitől tágulok. Én meg nem tágulok, tehát nem fájás. Értettem, de attól még hasogatott, egyre jobban. Az egyik ügyeletes mondta, hajnal négy tájban, hogy most már szólhatok Borinak, hogy jöjjön be.
Amikor beért öt óra körül, akkor ő sem értette, miért hívatta fel a kedves kolléganő, mert ráért volna előkészíteni, ha hétre érkezik, ahogy megbeszéltük.
Nem szólt semmit, de az arckifejezéséből ítélve felhívatása inkább egy jó kis fricska lehetett a kolléganő részéről, mintsem szakmailag megalapozott döntés. (Nők egymás között, ez is csak egy munkahely, az, hogy a „munkapéldány” itt ember, nem pedig egy akta, az részletkérdés.)
A kötelező elemeken (borotválás, beöntés, infúzió, katéter) túlesve vártam a nyolc órát, hogy jöjjön az orvos, és kivegyék a babát. A dokim ismerős arca és megnyugtató szavai hatására elmúlt belőlem minden feszültség. Már abba is beletörődtem, hogy beledöfjék a gerincembe a tűt. Előző szülésem altatásban történt, így fogalmam nem volt, mire számíthatok. Csak rémhíreket hallottam véletlen bénulásokról, meg a másnap jelentkező borzalmas fejfájásról. Na, azt meg is kaptam rendesen, de erről majd később.
Szerző: Gacov Katalin - két pici lány anyukája :-)
http://gacov.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
