Jelenlegi hely

Tanévkezdési jó tanácsok a Rendőrségtől

Tanítási napokon reggel és a délutáni órákban nagyobb a gyermekbalesetek kockázata. A veszélyhelyzetet tovább növeli, hogy a „szabadságolási időszak” után jelentősen megnő a gépjárműforgalom a közutakon.

Tekintettel a fentiekre fokozottabb figyelemmel, valamint iskoláskorú gyermekünk megfelelő felkészítésével jelentős mértékben csökkenthetjük a gyermekbalesetek bekövetkezését.

Az alábbi tanácsainkkal a biztonságos és nyugodt tanévkezdéshez szeretnénk segítséget nyújtani a szülőknek.

 

Szabályos közúti közlekedés!

  • Mielőtt együtt útnak indulunk, beszéljük, illetve ismételjük át az alapvető közlekedési szabályokat!

  • Járjuk be közösen az iskolába vezető útvonalat, és menetközben hívjuk fel figyelmet a lehetséges veszélyforrásokra!

  • Gépjármű vezetőjeként, oktatási intézmény közelében vezessünk még körültekintőbben, és számítsunk az úttesten figyelmetlenül áthaladó diákokra!

  • A tanévkezdés a közlekedőktől sokkal nagyobb türelmet kíván, mint eddig. A szabadságolások lejártával és a tanév megkezdésével forgalomnövekedésre kell számítani az utakon. A járművezetőktől ez teljes figyelmet, koncentrációt, a gyalogosoktól szabálykövetést követel, mert egy pillanat alatt megtörténhet a baj. Ezért kérjük, fogadják meg tanácsainkat.

  • Érdemes az első időszakban korábban felkelni, végig gondolni a napi teendőket. Aki csúcsforgalomban közlekedik, inkább induljon el korábban, minthogy a sietséggel veszélybe sodorja magát vagy a többi közlekedőt.

  • A szülők mutassanak példát, csatolják be a biztonsági övet, ne hajtsanak át a tilos jelzésen és ott álljanak meg az iskola környékén, ahol ez megengedett és biztonságos. A gyermekek több esetben szállnak ki a személygépkocsi bal oldalán, ezzel is balesetveszélyes helyzetet teremtve.

  • Fordítsunk figyelmet a gyermekbiztonsági rendszerek ellenőrzésére, állítsuk azokat a megfelelő magassághoz, mivel legtöbbször a gyermekek a balesetek passzív résztvevői.

  • A gyalogosan közlekedőket kérjük, hogy az úttesten való áthaladáskor minden esetben vegyék igénybe a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket és csak zöld jelzésnél lépjenek az úttestre. Az egyedül közlekedő gyermekek legtöbbször azért sérülnek meg, mert szabálytalanul, valamilyen tárgy takarásából körültekintés nélkül lépnek az úttestre. Kérjük a szülőket, hogy beszélgessenek el gyermekükkel arról, hogy esetleges hibás döntésüknek tragédia is lehet a következménye, ezért nem ajánlatos a közlekedésben a kockázatos viselkedés.

  • Ismételten felhívjuk a kerékpárral közlekedők figyelmét, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen csak úgy haladhatnak át, ha leszállnak a kerékpárról és tolják, hiszen csak így tekinthetők közlekedési szempontból gyalogosnak, akiknek elsőbbségük van. Fontos, hogy a kerékpár fel legyen szerelve a kötelező tartozékokkal, tartsák be a lakott területen kívül való közlekedés során a láthatóságra vonatkozó szabályokat, hiszen egyre korábban fog sötétedni.

  • Folytatódik „Az iskola rendőre” program, melynek keretében az illetékes rendőrkapitányságok Közlekedésrendészeti Osztályai felülvizsgálják az utak kezelőivel az iskolák környékén lévő jelzőtáblák és útburkolati jelek állapotát. A rendőrök a tanévkezdet első napjától szeptember végéig a baleseti szempontból frekventált helyen lévő iskolák környékén a reggeli és délutáni órákban a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél polgárőrök közreműködésével segítik a gyerekek közlekedését.

Kérjük, hogy vigyázzanak magukra és egymásra!

 

Értékek védelme!

  • Ragaszkodjunk hozzá, hogy csak a tanításhoz nélkülözhetetlen eszközöket vigyék magukkal az iskolába!

  • Ne kérkedjenek az okostelefonnal, táblagéppel, és ne hagyják őrizetlenül értékes tárgyaikat!

 

Személyes biztonság!

  • Hívjuk fel gyermekünk figyelmét, hogy útközben ne álljanak szóba idegenekkel, ne üljenek be ismeretlenek autójába, és ne fogadjanak el tőlük különböző tárgyakat!

  • Alakítsunk ki őszinte kapcsolatot, hogy baj esetén bizalommal fordulhasson hozzánk gyermekünk.

 

Amennyiben mégis bekövetkezik a nem várt esemény…

Jó, ha már egészen fiatal korban tisztában van vele a gyermek, hogy probléma esetén bátran fordulhat az egyenruhás rendőrhöz, valamint ismerje az ingyenes segélyhívó telefonszámokat – rendőrség 107; mentők 104; tűzoltóság 105; általános 112.

A fenti tanácsok maradéktalan és következetes megtartása esetén minimálisra csökkenthető a gyermekekre leselkedő veszélyforrások száma.

 

Forrás: police.hu

Kép

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére