Az a pillanat, amikor elindulunk az iskola felé, és beíratjuk a gyerkőcöt, az valaminek a kezdetét jelenti. De ezzel együtt véget is ér lassan egy korszak mindannyiunk életében, és kitárul egy új világ kapuja, melyet izgalommal és - valljuk be - némi félelemmel várunk. Körbejártuk az iskolákat, tájékozódtunk mindenről, amiről csak lehetett. Talán csak az okoz némi feszültséget, hogy felveszik-e a gyereket, mert több iskolában óriási a túljelentkezés. Azért, hogy megkíméljük magunkat további idegeskedéstől, hasznos, ha a beiratkozásról is pontos információink vannak.
Mintha tegnap lett volna, amikor a tengerparton süttettük a hasunkat, koktélt iszogattunk és a legnagyobb gondunk az volt, hogy a fürdőruha nyomot hagy a szép barnaságunkban, most meg már az én fiam locsolja meg az ő lányát húsvétkor. Ha szentimentális lennék, elérzékenyülnék, és még pityeregnék is. És mivel szentimentális vagyok, jól el is érzékenyültem és talán még egy kicsit pityeregtem.
Amióta gyerekeim vannak időn kívülivé váltam. Néha azt sem tudom, milyen nap van. Volt már úgy, hogy hétfő reggel teljes pizsamás nyugalomban meséztem a kölykökkel, míg máskor szombaton toporzékolva álltam az ajtóban, hogy siessünk már, mert elkésünk az oviból.
„A tehetség nagyon sokféle és nagyon érzékeny. Rengeteg kiemelkedő adottság nem tud kifejlődni a környezet igénytelensége, merevsége, tudatlansága miatt. Bizonyosnak mondható, hogy a nem megfelelő nevelési-oktatási környezet nagy veszteséget okoz a kiemelkedő képességű gyerekek esetében. Ezért szeretnénk tehetségbarát környezetet kialakítani, és segíteni másokat, hogy másutt is így legyen. A legfontosabb „környezeti tényezők” a tehetségekkel foglalkozó pedagógusok, ők bírnak a legtöbb befolyással a tehetség alakítására (akár szakértők, akár nem). Szemléletük, gondolkodásmódjuk, bánásmódjuk meghatározó a tehetségek sorsára. Mi ezt szeretnénk formálni.” (Papp Judit)
A Tehetségműhely Közhasznú Alapítványt azzal a céllal hívták életre, hogy a kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő gyermekek és szüleik támogatására sokrétű, szakmailag magas színvonalú megoldásokat kínáljanak. Fő profiljuk az átütően tehetséges gyermekek tehetséggondozása.
Minden hónap elején az oviban a faliújságra kikerül, hogy milyen témában mi mindent fognak csinálni a csemeték, mit kell vinni, mihez kérik a kedves szülő segítségét. Március hónapja – sok más mellett persze – a március 15-i ünnep jegyében telik. Kokárda készítés, zászlófestés, megemlékezés.
A lovagoltatók, csiklandozók, höcögtetők, ujj-játékok és csiklandozók, vagyis a mondókák és gyermekdalok rengeteg segítséget adhatnak mind az anyanyelv, mind pedig az idegen nyelvek elsajátítása kapcsán.
Az állami iskolák mellett vannak sajátos tantervvel rendelkező, a hagyományos iskolától részben vagy egészében eltérő módszerekkel dolgozó intézmények. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány alternatív pedagógiai irányzatot mutatunk be.
Soha, senki nem tudott olyan finom fánkot sütni, mint az én drága nagymamám! Na meg a palacsinta és a nála töltött nyarak édes emléke is felejthetetlen! Amikor egész nap kint a szabadban, kacsák, nyulak között életük az életünket, és még szabadon jártunk mezítláb a „pusztában”...
Minden szülő szeretné a legjobban ismerni a gyerekét, és ha ő lenne az, akit a gyermeke beavat a gondolataiba, érzelmeibe, ha neki teszi fel azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják.
Mit kell tennünk ahhoz, hogy ilyen szülőként tekintsen ránk a gyerekünk?
A harmadik hét végére eljutottam oda, ahová még akkor sem sikerült, amikor egy újszülöttel és egy kétévessel voltam itthon tök egyedül. Délután kettőkor még pizsamában próbáltam valahogy fenntartani legalább a látszatát annak, hogy ez egy normális család, egy normális otthonnal és én egy normális anyuka vagyok.
Amióta az eszemet tudom, imádom a szülinapokat. Az enyémet vagy a másét, számomra teljesen mindegy. Némi összefüggésben lehet ez azzal, hogy úgy vagyok a sütivel, mint Gombóc Artúr a csokival. Mentségemre legyen, hogy a meglepetésekkel is jóban vagyok. Nem csak azt szeretem, ha engem lepnek meg valami kedves dologgal, jó szóval, de én is igyekszem szeretteimnek örömet okozni.
Az iskolában többnyire nem történik semmi. Mondják ezt otthon a gyerekek. A szülők mégis elképedve látják, hogy sokasodnak a betűk, számok a füzetekben.
Nemrég olvastam egy cikket, ami arról szólt, hogy egy éppen elkerült karambol után az édesanya arra gondolt, ha vele most történt volna valami, mennyi mindent nem tudnának nélküle megoldani.
„A világ szörnyű hely. Ezért költöztünk ki egy zalai zsákfaluba – hogy a gyerekeinknek minél később kelljen szembesülni azzal, mi is történik odakint.” Ezt a mondatot egy ismerős anyuka fogalmazta meg nemrég, miután második gyerekük születése után a fővárosból szó szerint elmenekültek vidékre. De vajon hogyan hat a burokban nevelés a gyerekre?
A hideg téli idő és a havazás beköszöntével jó móka angolul hóval, havazással kapcsolatos dalokat énekelni, s közben mozogni, táncolni. Ezekből a havas dalokból gyűjtöttem egy csokorba dalszöveggel, videóval együtt a vidám angolozáshoz!
Nem, most nem azokhoz szólok, akiknek tökéletes gyerekük, gyerekeik vannak. Sokkal inkább azokhoz, akiknek a maguk tökéletlenségében gyönyörű és imádni való kölkeik vannak. Azokhoz, akik úgy érzik, néha falra másznak a csemetéktől, és azokhoz is, akik most, hogy megvan a félévi bizi, kissé tanácstalanul állnak, széttárt karokkal. Most mi a… csináljak ezzel a gyerekkel?
Ellenőrző, digitális napló, és mindenféle értesítő, bizonyítvány. Remélhetőleg nem a család réme az első félév vége felé. Ha akarjuk, ha nem, a gyerekek munkáját valamilyen módon értékelik az iskolában.
Elment a Mikulás és a Jézuska, megszorongattuk a kismalac farkát, csináltunk mini-tűzijátékot, volt mindenkinek BUÉK meg persze-persze a lencsefőzelék tök jó, de végül csak én ettem belőle. Szerencsére a hosszabb szünet nem zavarta össze a család óvodaköteles tagját. Vasárnap mondtam, hogy holnap ismét van ovi, ő meg nyugtázta, hogy oké. Ennyi. Imádom, amikor ilyen könnyen mennek a dolgok.
Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is.
Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.