A tudatos felkészülés a családalapításra, a gyermekvállalásra számos elemből áll: megfelelő életkörülmények, egészséges táplálkozás, szükséges vitaminok, ásványi anyagok bevitele, rendszeres mozgás. Vannak azonban olyan tényezők, melyeken senki, így a leendő szülők sem tudnak változtatni - ilyen az örökölt génállományunk, mely születésünktől kezdve változatlanul végig kíséri életünket.
A babavárás során számtalan aggódó kérdés merül fel a kismamákban, kispapákban születendő gyermekükkel kapcsolatban. A válaszok egy részét a terhesség során elvégzett kötelező és ajánlott vizsgálatokból meg is kapják, hiszen már az anyai vér nagyon sok információt tartalmaz az anyuka és a baba egészségére, állapotára vonatkozóan. A hétköznapi ember számára azonban rejtélyes a folyamat, pontosan mi is történik a vérvétel és laboratóriumi eredmény kézhez vétele közötti időszakban – pedig erre az elemzésre alapozva a várandósság alatt orvosaink tanácsát meghallgatva magunk is fontos, akár életre szóló döntéseket hozunk.
A magzati diagnosztika az utóbbi néhány évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Míg hatvan évvel ezelőtt az is nagy eredménynek számított, hogy meg tudták állapítani a magzat anyaméhen belüli elhelyezkedését és kiszűrték az esetleges súlyos rendellenességeket, ma már az anyai vérből genetikai vizsgálatot végeznek, és akár az első trimeszter közepén megtudhatjuk, hogy a baba kisfiú vagy kislány.
A gyermekvárás izgalmas időszak, ráadásul a leendő szülőkre rengeteg feladat vár ilyenkor. Csakhogy a gyermeknevelésről szóló szakkönyvek bújása és a lakás komfortosabbá, bababiztossá tétele nem elég, be kell szerezni minden olyat, amelyre a csöppség érkezését követően szükségünk lehet. Most összegyűjtöttük és kategóriákra bontottuk a legfontosabbakat; íme egy olyan praktikus babakelengye-lista A-tól Z-ig, amelyet, ha komolyan veszünk, nyugodtan hátradőlhetünk annak tudatában, hogy a legfontosabb lépéseket megtettük.
A beavatkozásoktól mentes szülést átélt anyák pozitívabban értékelik a szülés élményét, ami elősegítheti a további gyermekvállalásukat, egyebek között ez derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legújabb kutatásából. A vágyott gyermekek megszületése és a családok bővülése szempontjából is fontos, hogyan élik meg az édesanyák a szülést.
A várandósság kilenc hónapja nem túl hosszú időszak az életünkből, de talán a legmaradandóbb. A gyors változások közben szembesülnünk kell néhány apró problémával. Vagy nem is olyan aprók?
Sokunkban más-más testi reakciókat vált ki a terhesség, de egy biztos: a „csak” kilenc hónap alatt többet változik a női test, mint előtte évek alatt. Alkalmazkodni kell, és ideiglenes, de jó megoldásokat találni magadnak a bőrápolás terén is. A baba is akkor fogja magát jól érezni, ha anyukája is szeret a bőrében lenni.
Bár nem könnyű általános érvényű tanácsot adni a most ikreket váró szülőknek az előkészületekkel kapcsolatban, most én mégis megpróbálok egy kis segítséget nyújtani.
Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás és az ezáltal megvalósított helyes tápanyagbevitel, vitamin-és ásványi anyag fedezet elengedhetetlen az egészséges magzat fejlődéséhez. Ezek mind megvalósíthatók akkor is, ha a kismamának a várandósság előtt már valamilyen betegsége volt – például gyulladásos bélbetegség, táplálék allergia vagy intolerancia, inzulin rezisztencia vagy túlsúly, elhízás.
Nagyon nehéz helyzet az, ha az ember, vagy inkább a két ember gyereket akar, de nem jön össze. Magyarországon a párok 10-18%-a meddő*, tehát semmiképpen sem tekinthető ritkán előforduló problémának.
A várandósság nem csak testileg, hanem lelkileg is átalakítja a kismamát. A múltból hozott negatív érzések, a jelen kor elvárásai vajon jó irányba befolyásolhatják a leendő édesanyát?
Egyesek könnyedén és harmonikusan élik meg várandósságukat, míg mások testi- és lelki gondokkal küszködve készülnek gyermekük fogadására. Hatalmas biológiai, lélektani átalakulás történik a gyermeket váró nő szervezetében, személyiségében.
A kismamák sokféle módon készülhetnek fel életük nagy eseményére (sokféle szülésfelkészítő és várandósokat segítő tanfolyam létezik), az egyéni igényeiknek és anyagi lehetőségeiknek megfelelően válogathatnak a kínálkozó alkalmak közül. 5+1 Tipp a felkészüléshez.
A babavárás első trimeszterében a kismamák többsége a magzat egészsége miatt aggódik a leginkább. Az egyik legrettegettebb és leggyakoribb genetikai rendellenesség a Down-szindróma, ám a modern orvostudományi módszereknek köszönhetően ma már veszélyek és kockázatok nélkül hatékonyan kiszűrhető magzati korban egy egyszerű anyai vérvétellel. A várandósság 9. hetétől elvégezhető speciális anyai vérvizsgálat megbízható eredményt ad, a teszt legújabb generációja pedig elődeinél nemcsak gyorsabb, de nagyságrendekkel olcsóbb is, így széles rétegek számára vált elérhetővé.
A vajúdás során egy olyan hormonegyüttes termelődik a szervezetünkben, ami fontos alapját képezi a szülés folyamatának. Michel Odent professzor szeretet-hormon-koktélként definiálja.
Ha egy babát váró házaspár szülészeti intézményt keres, általában több szempontot vesznek figyelembe: Milyen messze van az adott kórház? Szükség esetén odaérünk-e 20 perc alatt? Milyen vajúdási lehetőségek vannak? Rendelkezik-e a klinika újszülött intenzív részleggel?
Tíz szűrővizsgálaton átesett gyermek közül egynél valamilyen szemészeti rendellenesség állapítható meg. A leggyakoribb eltérések a rejtett dioptria hibák, a kancsalság, a két szem közötti jelentős dioptria-különbség és ennek következtében a fixálási problémák. Mivel a látórendszer fejlődésében az első négy év a meghatározó, nagyon fontos az esetlegesen fennálló problémák időbeni felfedezése.
A szülés megindulásának idejére a babák többsége a fejét az anya szeméremcsontja felé fordítja (koponyatartás) úgy, hogy egészen beilleszkedik a szülőcsatorna bejáratához. Itt álljunk meg egy kicsit azért, mert nem minden baba veszi fel ezt a pózt.
Cikksorozatunk első részében írtam a várandós vizsgálatokról, aztán elkanyarodtunk a kapcsolódó témák felé. Most visszakanyarodunk, hogy folytassuk „az orvosi vizsgálatok a várandósság alatt” témakört.
Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.