A homeopata orvosnál tett látogatás különbözik egy hagyományos vizittől. Hosszú beszélgetésre számítsunk, ahol szóba kerül a betegség, de olyan dolgok is, amiről ritkán beszélünk, pl. étkezési - alvási szokásaink, érzelmi életünk.Aki nem...
Három új filmmel bővült az Iskola Verzió program. A Szembesítés a kínai mobiltelefongyárak egészségkárosító hatását mutatja be, a Nagyi projekt a nagymamáik múltját kutató európai fiatalokról szól, az Angry Bird kórusa pedig egy indiai...
Láncos hinta, fémgömb, betonpadkás homokozó, csattanós libikóka – akik a nyolcvanas években voltak gyerekek, biztosan emlékeznek az ilyen játszóterekre. Ma már a mókuskerékről egészen más jut eszünkbe...
A század elején még bele lehetett halni egy rózsatüske szúrásába, de ezt a problémát - hála Flemingnek, az antibiotikum felfedezőjének - egy évszázadra magunk mögött hagyhattuk. Sajnos a világ új korszak előtt áll....
Közös családi drukkolás első osztályos gyermekünk írástanulása. Miközben élénken merülnek fel elfeledettnek hitt emlékeink szépírásról, írástanulásról, végtelennek tűnő szövegek másolásáról. Pláne annak, akinek nem ment a megkövetelt esztétika...
Az ellenőrzőt és naplót évekkel ezelőtt felváltotta a KRÉTA, mely hamarosan újabb lehetőségekkel bővül az online térben. Áprilistól már nem kell szépen kiöltözve elsétálni ovisunkkal az iskolába beiratkozni, mert ez...
Bírod, ahogy a szomszédban a gyerekek együtt zenélnek? Most együtt is jelentkezhetnek a Virtuózok idei szezonjába! Az új műsor az együtt-zenélés örömét, közösségformáló erejét kívánja megmutatni a nézőknek. Az ötödik évad Kamara Virtuózok címen...
Világszerte népszerűek a kisvasutak a kicsik és nagyok körében is. Hazánk kisvasút-hálózata Európában egyedülálló nemzeti örökség. Indul a szezon, mutatjuk, hogy hol, mikortól tudtok utazni rajtuk!
Március 22-én, a Víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapók című egészestés rajzfilmet, amelynek vetítéseihez számos ismeretterjesztő program is kapcsolódik majd.
Egyre többen érzik úgy, hogy a megunt, használt, kinőtt ruhákat nem egyszerűen kidobják, hanem adományként juttatják el rászorulókhoz egy karitatív szervezeten keresztül. Adományozni jó, hiszen nem csak jót cselekszünk ilyenkor, hanem a...
Te beengednél ismeretleneket az otthonodba? Csak egy nap a 365-ből szoktad megkérdezni, ki kopog? Ne csak ezen a februári napon figyeljünk az internet előnyeire és veszélyeire.
Gyerekeink úgy nőnek fel, hogy az életükben az offline és az online valóság keveredik. Az internet a szocializáció színterévé vált, ami sok veszélyt is rejt. Mi vagyunk az első szülő generáció, akik szembesülnek ezekkel a problémákkal.
Ne hagyd ki, ha testközelből szeretnéd megismerni a magyar erdőket, a tábortűz hangulatát, a kalandokat a barátokkal! Január 28-tól lehet jelentkezni a Vándortáborokba, ahol öt csodálatos útvonalon, kiépített táborhelyekkel, egy hetes vándorlásra...
Bár a nappalok már kicsit hosszabbak, de nagy szabadtéri programokra egyelőre nincs kilátás, azért minden nap megtalálhatjátok az örömet a napban, hogy könnyebben, vidámabban teljen a tél.
Ingyenes vetőmag csomagot igényelhetnek 6-12 éves gyerekek a családjaikkal, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA kertészkedést kedvelő kisgyerekes családoknak szóló Vesd bele magad! programban.
Az állandó időhiány egyre nagyobb feszültséggel telepedhet ránk, akár betegségeket is okozva. Meg kell próbálunk tehát saját magunk számára több időt teremteni, melyben nagy segítséget jelenthet egy sokak számára nem is olyan egyszerű dolog: a...
Valószínűleg hogyha ezt olvasod, akkor nem véletlenül teszed, hiszen már itt a farsang! Hol a jelmez? Sehol? Akkor ez neked való, hiszen nem mást találsz itt, mint last minute (utolsó pillanatra szánt) farsangi jelmez ötleteket, amiket könnyen,...