Jelenlegi hely

Jóság kosár, avagy anyu megtanít jónak lenni

Egy kis játékkal könnyedén tudunk segíteni gyermekünknek, hogy jobban vagy jobbnak érezze magát, s ha Ő jól viselkedik, akkor mi is sokkal többet dícsérjük, büszkélkedünk vele és ezáltal nő majd az önbecsülése is.

Ezt a cikket egy Húsvéti játék kapcsán írtam, de ehhez nem kell megvárni a Húsvétot, köthetjük más jeles ünnephez is, például a Karácsonyhoz vagy a Születésnapjához.

A rosszaság nem a tudatos bántásból jön vagy a szülők bosszantásából, hanem sokszor csak figyelemfelkeltés áll mögötte. Még akkor is, ha tudja a gyermek, hogy esetleg büntetés jár érte, sok esetben következménye a verés, kiabálás, mégis bevállalják a gyerekek, mert nem tudják másként kifejezni magukat.
 
Ezekre a tettekre könnyű példákat említeni, legáltalánosabb, a testvérféltékenység. Tudja a gyermek, hogy nem szabad hangoskodni, kiabálni, de mégis ezt teszi, mert amikor leszúrják a szülők vagy megbüntetik, akkor végre úgy érezheti, hogy foglalkoznak egy kicsit Ővele is. Nem rossz akar lenni, csak felhívja a figyelmet, hogy; hahó, én is itt vagyok ám, nem csak az a kicsi baba! De ha Ő szépen csendben játszik és kéri a mamáját, hogy gyere, játssz velem, a válasz rá, hogy most nem jó, mert éppen meg kell etetnem az Öcsit…Ha a szép szó nem segít, akkor inkább rossz lesz, mert gyorsan rájön, hogy ezzel bizony magára tudja vonni a szülők figyelmét.

Nézzük mi is ez a "játék":

Egy kis fonott kosárkákba a gyerekek jóságokat gyűjthetnek, ezt már az egészen kicsik is értik és izgalommal játsszák, hisz minden gyermek belső vágya a szülőknek való megfelelés, akkor is, amikor rossz.


Ez a kis játék segít a gyereknek kifejezni magát és hasznunkra válik a későbbiek során is, nem csak a Húsvéti ünnep kapcsán.

 
 
Keressünk otthon egy szép kis kosárkát, vagy fadobozt, vázát, tarisznyát, esetleg papírból hajtogathatunk egy szép kis tartót neki. A lényeg, hogy ne egy mindennap használati tárgy legyen, hanem valami különleges, amihez eddig nem nyúlhatott.
 
Írjunk össze cetlikre jótetteket, személyre szabva gyerekenként, rakjuk bele pl egy befőttesüvegbe és reggel húzzon belőle egyet, kettőt… a gyerek (ez kortól is függhet, de ne rójunk rá túl sok terhet). És ha sikerült aznap betartani a jótettet, akkor este kerüljön be a dobozkába a cetli, amit felajánl a Jézuskának ajándékba.

 

Jótettek például:
 

  •           ma összepakolom a játékaimat
  •           ma kevesebbet veszekszem a nővéremmel
  •           mesenézés helyett társasozok az Öcsémmel
  •           ma az oviban segítek elpakolni a játékokat
  •           ma nem leszek irigy az oviban és nem bántok senkit…
  •           ma ha levetkőzök nem dobálom szét a ruháimat
  •           ma nem feleselek vissza
  •           ma megeszem az ételt, amit elém tesznek

És még sorolhatnánk, azt csak a szülő tudja, hogy gyermekének mi a gyengesége, ha csak 1 napra kérjük tőle a jó cselekedetet, azt még meg tudja tartani és az érte kapott dicséret meghozza a kedvét, hogy továbbra is jó gyermek lehessen! Ha mi komolyan vesszük ezt a játékot, Ő is komolyan fogja venni, ezáltal könnyen megtaníthatjuk neki a helyes viselkedési formát. Ha érzi a dicséretet, több szeretetet, figyelmet kap, akkor Ő is jobb lesz és jobb lesz a kapcsolatunk is. És még ők is hozzátesznek egy két jó dolgot, pléldául én, amikor megcsináltam otthon, egyből rákaptak a gyerekek, hogy: Anyu, Te is írj bele valamit, meret néha Te is rossz vagy....írd bele, hogy ma csak velünk játszol, ... amit nem szeretek, azt ne eröltesd....és csak úgy záporoztak a cédulára felírni valóim.....

Próbáljátok ki Ti is!

M.Mariann - Kecskemétimami

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére