Jelenlegi hely

Változások a várandósgondozásban – újabb lépés a bábai gondoskodás felé

Júliustól változik a várandós kismamák gondozásának rendje. A legfontosabb eltérés az, hogy a várandósság gondozását és a szülés kísérését már nemcsak szülész-nőgyógyász szakorvos, hanem szülésznő, bába is végezheti.

 
A Semmelweis Mozgalom az AnyaBaba-barát szülészeti ellátásért 2010. decemberében kezdte meg munkáját a Szülészet újjászületése konferenciával. Ekkor mutattuk be az AnyaBaba-barát ellátás nemzetközi ajánlásait. Ezt követően további egyeztetések, háttérmunkák zajlottak, hol kisebb, hol nagyobb nyilvánosság előtt. Ennek az útnak az újabb mérföldköve a várandósgondozási miniszteri rendelet megszületésében való közreműködés, melyet 2014. július 1-től vehetnek igénybe a várandós kismamák. Köszönet érte az együttműködést és párbeszédet erősítő szakembereknek és szervezeteknek.
A szülésznői képzés lehetővé teszi a várandósgondozást teljes kompetenciával és felelősséggel. A szülésznők képesek a normálisan zajló várandósságot végigkísérni, illetve az egészségestől való eltérést időben észlelni mind anyában, mind babában. Ez esetben megfelelő módon, biztonsággal és kellő szakértelemmel reagálnak, azaz szükség szerint a megfelelő szakemberhez irányítják az anyát.
 
Lehetőség nyílik arra, hogy a várandósság tényének megállapításán kívül a szülésznő/bába legyen az anya elsődleges gondozója és kísérője a várandósság és a szülés teljes ideje alatt. Ha ez idő alatt egy személy egységként gondoskodik az anyáról és gyermekéről, az az egészségügyi előnyök mellett (kevesebb beavatkozás, kevesebb műtét, jobb egészség) gazdasági előnyökkel is jár, az anya és gyermeke oldaláról pedig az anyában növekszik a szülői és gondoskodási kompetencia; tovább és könnyebben szoptat és általánosságban elégedettebb.
 
A várandósság tényét továbbra is szülész-nőgyógyász szakorvos állapítja meg, majd besorolja az édesanyát kockázati kategóriába. A családorvos egyéb, nem szülészeti okok miatt is javaslatot tehet magasabb besorolásra. Az anya kérhet konzultációt bármelyik orvostól, akit választ. Az esetek igen nagy százalékában a várandósságok alacsony kockázatúak, ilyenkor az anya választhat, hogy szülésznő/bába vagy szülészorvos végezze a várandósgondozást. A területi védőnő szerepe továbbra is megmarad, ő adja ki a kiskönyvet és a lakóhely közelében elérhető.
 
A vizsgálatokra a felelős személy (szülésznő/bába vagy szülészorvos) küldheti az anyát közvetlenül államilag finanszírozott laboratóriumba, vizsgálatra kellő tájékoztatás után. A vizsgálatokat az egészségügyi törvényben meghatározott jogai alapján – tájékozott döntést és visszajelzést követően – az anya visszautasíthatja, erről nyilatkoznia kell. Ezt a kiskönyvben lévő mellékleten meg is teheti.
 
A vizsgálatok száma jelentősen lecsökkent, így sokkal kevesebb idő megy el a centikre, milliliterekre és egyéb megterhelő, orvosi várókban való ücsörgésekre. Mint minden újdonságot, ezt is az élet fogja felülbírálni és mindenképpen fontosak a visszajelzések, mivel ez alapján tudunk jelezni és módosításokat indítványozni vagy megköszönni a jó döntést.
 
Továbbra is igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a családok a bábai gondoskodás alapján személyre szabott, egy kézben összpontosuló ellátást kaphassanak a várandósság, szülés és gyermekágy teljes ideje alatt.
Várjuk visszajelzéseiteket, gondolataitokat a csaladvar@gmail.com címen vagy a Facebook-on a AnyaBaba-barát Mozgalom csoportban.
 
Csomóné Lindmayer Katalin
Semmelweis Mozgalom
 
„A gyermek az anyához tartozik – akár egészséges, akár beteg, akár élő, akár halott. Az anya a gyermekéhez tartozik. A gyermek a szüleihez tartozik. Minden körülmények között.” (M. Mrowetz)
 
 
A rendelet teljes szövege az alábbi linkre kattintva olvasható:

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére