Jelenlegi hely

Szervezzünk szülinapi bulit! Na de hol és hogyan?...

Amióta az eszemet tudom, imádom a szülinapokat. Az enyémet vagy a másét, számomra teljesen mindegy. Némi összefüggésben lehet ez azzal, hogy úgy vagyok a sütivel, mint Gombóc Artúr a csokival. Mentségemre legyen, hogy a meglepetésekkel is jóban vagyok. Nem csak azt szeretem, ha engem lepnek meg valami kedves dologgal, jó szóval, de én is igyekszem szeretteimnek örömet okozni. 

Miután a lányok megszülettek, a szülinapozás még különlegesebb szerepet kapott az életemben. Minden évben újra és újra felelevenedik a születésük csodája és megannyi történet. Persze ezt évről-évre el is kell mesélni, és boldogan hallgatják a kissé viccesbe fordított történeteket. 

Lassan cseperedtek, babából óvodások lettek - ekkor elkezdődött a szülinapi bulik sorozata. Kiderült, hogy nem vagyok túl nagy ötletember és teljesen elegendő számomra, ha az iskolában gyerekek hada vesz körül, sőt nem kifejezetten kedvelem a buli utáni takarítást sem. Azért persze próbálkoztunk az otthoni szülinapokkal is. Nem mondom, sikeresek voltak, ám az előbbiekben említett okok miatt mindkét gyermek csak egyszer-egyszer élhette meg az otthoni szülinapi bulizás örömét. Tanulságként azért néhány dolog megmaradt:

  • Sokkal kevesebbet esznek az ovisok egy bulin, így a kaja maradékból az egész család megvacsizhat utána. Elegendő egy kevés chips és ropi, na meg a torta és rengeteg innivaló, persze az is csak azért, hogy mi töltsük beléjük két levegővétel között. (Ez úton kérek bocsánatot azoktól az anyukáktól, akik egészséges nasiban gondolkodnak.)
  • Az otthoni buli legjobb kelléke a lufi, bármilyen, lehetőleg minél nagyobb mennyiségben. Ezzel igencsak kreatívan tudnak játszani. 
  • Ha elszabadulna a pokol, érdemes valamilyen játékkal készülni, de túlzásokba esni nem szabad. Hamar megunják a kicsik az irányított szabadidőt, de egy-két mókás dologgal nem lőhetünk mellé.
  • Sosem volt energiám tematikus bulihoz. Mindig irigyeltem Lorelai Gilmore-t (Szívek szállodája), hogy milyen szuper dolgokat talált ki Rorynak. Tudom-tudom, ez lenne a legnyerőbb, de ennyi energiám sosem volt. Hercegnős vagy minyonos szülinap, lényegében mindegy, imádni fogják.
  • Ugyan nálunk sosem volt baleset, de azért érdemes a törékeny vagy féltve őrzött dolgainkat jól elrejteni. Biztos, ami biztos.
  • Az otthoni buli mellett szól még: sokkal kevesebb a költség és kisebb a tér, így könnyebb összeszedni az apróságokat, átlátni a helyzetet. Nem úgy, mint például egy játszóházban. 

Idei élményem egy „szuper” játszóházi szülinap. Sok dolgunk nem volt, de én azért kicsit aggódtam, megismerem-e gyerekeket a sok szaladgáló törpicsek között. Túl gyakran nem láttuk a bulizó csapatot, így a felnőttek voltak kénytelenek megenni a pattogatott kukoricát meg a pogit. Éppen csak a tortára tudta összeterelni őket az animátor lány. Állítólag fergeteges szülinap volt. Ennek igazán örültem, na meg annak, hogy végül mindenkit megtaláltunk és átadtuk épen, egészségesen a szüleinek. 

Írás közben eszembe jutott néhány kreatívabb, különlegesebb szülinap is: 

  • Szerintem az egyik legjobb a múzeumba szervezett volt, igaz, őrjöngés és szaladgálás nélkül. Volt játékos tárlatvezetés és kézműveskedés, bevettük magunkat a múzeum sűrűjébe. Nagyon izgalmas és érdekes délutánt töltöttünk ott. Torta és nasi is akadt, a múzeumpedagógus is csupa kedvesség volt.
  • A bowlingozós buli sem volt rossz, igaz, azt már a 10. szülinapra szerveztük a Nagynak. Szerintem nem is érdemes nagyon a kicsikkel próbálkozni, hacsak nem különleges tehetség mind. A mi Kicsink akkor még ovis volt, és ugyan odaengedték a nagyok játszani, de sose ért célt a golyó, így nem volt sikerélménye. A nagyobbak persze profik voltak, nem igényelték a segítséget. Sőt, szerintem azt se vették észre, hogy ott vagyunk.

A szülinapokban számomra persze nem a buli, hanem az idő múlása a lényeges. Mert az rohan, villámsebességgel és csak kapkodom a fejem, hogy a kisbabáimból milyen csudaszép nagylányok lettek. 

Szerző: Budácsik Éva – édesanya, tanítónő
Fotó: Pixabay
Forrás: Budapestimami

Hozzászólások

Szia,

Es megtudhatnank,hogy melyik jatszohaz volt olyan szuper?! Meg nem tartottam ott szulinapot csak otthon,es a kovetkezot mar en is jatszohazba szeretnem...

 

Koszi

Szia! Konkrétat nem írnék, ne haragudj, senkit nem szeretnék reklámozni. Néhány jó tanácsot azért tudok adni a választáshoz. Nagyon jó honlapjai vannak a budapesti játszóházaknak, és nem muszáj a konkrét dolgokból választani, ajánlatot is lehet kérni, így olyan lesz a szülinap, amilyet szeretnétek. Szerintem az a nyerő, ahol az animátor foglaklozik is kicsit a gyerkőcökkel. Árban és szolgáltatásban is óriási a választék, érdemes szétnézni, érdeklődni. Foglalni viszont időben kell! Remélem kicsit tudtam segíteni! Üdv: Éva

Sziasztok! Nagyon jó cikk, köszi!

 

 

 

 

 

Neked ajánljuk!

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!
Ugrás az oldal tetejére