Május közepétől új expresszvonatokkal növeli a MÁV a pénteki és a vasárnapi eljutási lehetőségeket a főváros és Pécs, valamint Budapest és Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, továbbá Budapest–Miskolc–Kazincbarcika között.
Immáron 6 éve lehet az első sikeres nyelvvizsgád díját viszsaigényelni. A mai árak mellett ez már nagyon nem mindegy! Mégis mennyibe kerül ma egy nyelvvizsga? Hogyan lehet visszaigényelni?
Csak le kell fotóznod egy bőrelváltozást vagy anyajegyet, és pár másodperc alatt visszajelzést kapsz egy mobilos applikáció segítségével, hogy szükséges-e orvoshoz fordulni. A korai stádiumban felfedezett melanoma 99%-ban gyógyítható.
Kecskemét végre megkapta a régóta várt rendezvényt, ami garantáltan felpezsdíti a várost: a Kecskeméti iCon Fesztivál, ahol a legnagyobb ikonikus játékok, előadások és élmények várják a családokat! A május 24-én, három helyszínen a Lánchíd utcai sportcsarnokban, a Planetáriumban és az udvaron, a kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra legszórakoztatóbb programot.
2025. május 8-án, csütörtök este a vatikáni palota pápai erkélyéről jelentették be, hogy Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új vezetőjének. A 69 éves amerikai prelátus, aki XIV. Leó néven fog uralkodni, történelmet írt azzal, hogy ő lett az első amerikai pápa a katolikus egyház több mint két évezredes történetében.
A kisgyermekes anyukák élete tele van kihívásokkal: etetés, altatás, háztartás, munka, és még sorolhatnánk. Ebben a sűrű napirendben gyakran háttérbe szorul az önmagunkra fordított idő, pedig a testi és lelki egészség megőrzése kulcsfontosságú. Fodor Réka és a Barackcsapat programja éppen ebben nyújt segítséget: rugalmas, otthonról végezhető edzésekkel és támogató közösséggel segíti az anyukákat abban, hogy újra jól érezzék magukat a bőrükben.
Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját.
A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Április 17-én érkezett a mozikba az elsősorban gyerekeknek készült Csongor és Tünde című animáció. A film varázslatos története a boldogság kereséséről, a bátorságról, bajtársiasságról szól, tele izgalmas kalandokkal és próbatételekkel.
Izzadó tenyér, gyomorgörcs, remegés… biztos volt már vizsga előtt hasonló panaszod. Mindenkinek vannak egyedi tünetei, melyekre nincs még pirula. Mutatunk néhány trükköt gyógyszer helyett.
Magam nem, de testvérem gyerekkora óta táncol. Versenyzőként komoly eredményeket ért el, egyetemistaként pedig már edzősködött. Ma már egy hatalmas, budapesti táncegyesület elnöke, tanítványai közel 15 éve gyűjtik be a világversenyeken a kupákat. A tánc öröme így családunkban a mindennapok része. Miért is jutott ez most eszembe?
Minden év április 29-én a világ minden táján megünneplik a Tánc Világnapját, amelyet az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete hívott életre 1982-ben.
Az elmúlt években a kerékpár utánfutók nagy sikert arattak. Lehetővé teszik a szülők számára, hogy a kerékpározás iránti szeretetüket megoszthassák gyermekeikkel. Kényelmes megoldás a gyerekek számára. Azonban a kényelmen túl kérdés, hogy mennyire biztonságos vagy éppen tartalmaz-e káros vegyi anyagokat a kis utasok bőrével érintkező részeken? Többek között ez is kiderül a frissen publikált biciklis utánfutók termékteszt eredményeiből.
Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozatot; országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét.
A tavaszi szünet kiváló alkalom arra, hogy a család együtt pihenjen, kikapcsolódjon és közösen nézzen meg néhány szívet melengető, húsvéti hangulatú filmet. Az alábbi válogatásban találtok klasszikus meséket, vidám kalandfilmeket, de olyan filmeket is, amelyek a húsvét vallásos jelentését mutatják be gyerekbarát formában. A műsoridőket érdemes ellenőrizni a TV-csatorna hivatalos oldalán is, mert az időpontok változhatnak, de igyekeztem precízen átböngészni a TV adások műsorát.
A modern világ technológiai forradalma a konyhaművészetben is érezteti hatását. Nincs ez másként az otthoni grillezés esetében sem. Az új generációs grillezők megjelenésével egyre több lehetőség nyílik meg a gasztronómia szerelmesei előtt.
A pellet alapú grillek különösen izgalmas újítást hoztak a sütés világába, melyek az automatikus hőmérséklet-szabályozás és a különféle ízesítésű fa pelletek kombinációjával valódi gasztronómiai élményt nyújtanak.
Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak.
Az autós gyerekülések használata kötelező az erre vonatkozó rendeletben előírt szabályok szerint. A 3 évnél fiatalabbak csak olyan személyautóban szállíthatóak, amelynek a gyári kialakítása lehetővé teszi a gyermekbiztonsági rendszer alkalmazását. A kor mellett a másik kitétel a magasság. Nem kötelező gyermekülést vagy ülésmagasítót használni a 3 évnél idősebb, 135 cm-nél magasabb gyerekek esetében, de csak ha a hátsó ülésen utaznak bekapcsolt biztonsági övvel. Az első ülésre akkor ülhetnek át a gyerekek, ha elérték a 150 cm-es testmagasságot. Hogy melyik autós gyerekülés mennyire biztonságos valójában, s milyen egyéb szempontokat érdemes megfontolni vásárlás előtt, kiderül a Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb vonatkozóterméktesztjéből.
Ilyen mesekönyv még nem volt Magyarországon! Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelenik meg az idei Egészségügyi világnapon, április 7-én!
Kenyérsütés, rétesnyújtás, nyitott porták, tánc, játék, kézműves vásár, sokadalom... Április 26-27-én a tájházak a megszokott látnivalók mellett izgalmas, színes programokkal tárják ki kapuikat a látogatók előtt.
Folklórprogramokkal, palóc gasztronómiával, népszokások felelevenítésével és az elmaradhatatlan locsolkodással várja a látogatókat a Hollókői Húsvéti Fesztivál. 2025. április 18-21. közt koncerteket, családi és gyermekprogramokat is szerveznek a Nógrád vármegyei világörökségi faluban.
T. Danny videós beharangozójával - többek között ez a fenti mondat is az övé - tíz év után visszatér a Ki Mit Tube verseny. Közben felnőtt egy generáció, akik végre most megmutathatják magukat!
A világot új ötletekkel lehet megvédeni! Az eddig szemetesbe került filcek, írószerek újrahasznosításával hosszabb élettartamú filceket készítenek. Igényeljétek a gyűjtődobozt minnél hamarabb!
A Kamaszok című minisorozat igen erőteljes tükröt mutat a fiatalok fejlődési szakaszairól, rávilágítva a családokban öröklődő viselkedési mintákra és érzelmi hatásokra. Szigeti Mónika klinikai szakpszichológus és édesanya ebben a cikkben a transzgenerációs hatásokat és azok következményeit vizsgálja a kamaszok identitásának alakulására nézve. Emellett kiemelt figyelmet fordít a bullying jelenségére, amely különösen veszélyes a kamaszkorban, hiszen gyakran fokozza a fiatalok szorongásait, önértékelési problémáit. A cikk célja, hogy segítséget nyújtson abban, miként támogathatjuk gyermekeinket a transzgenerációs minták továbbvitelének megelőzésében és a zaklatás elkerülésében, hogy minél nagyobb érzelmi biztonságban növekedhessenek.
2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre.