Jelenlegi hely

Válaszd a táncot! Válassz egy táncot! - Az őszi Nagy Táncválasztó újabb helyszínekkel bővül

A Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében negyedik alkalommal rendezik meg szeptember 25-én, vasárnap a Nagy Táncválasztót. Idén 12 városban – Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Kőszegen, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Budapesten, Szekszárdon, Sopronban és Székesfehérváron – várják majd a szervezők az érdeklődőket, akik az egész napos program során ingyenes táncórákon, kerekasztal beszélgetéseken, táncfilm vetítéseken és táncelőadásokon is részt vehetnek.

A „Válaszd a táncot! Válassz egy táncot!” szlogennel meghirdetett ingyenes program célja, hogy az ingyenes táncórákkal elérhetővé tegye gyermek, junior, ifjúsági, felnőtt és senior korosztályok számára a választás lehetőségét. A különféle táncműfajok megismertetésen túl a szervezők fontos célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a táncot. Hiszen a tánc mindenkinek elérhető közösségi élmény, nem csak azért fontos, mert fejleszti az emberi testet, az izomzatot, hanem olyan örömforrást is jelent, amely felszabadítja és gazdagítja a személyiséget.

2019-ben a Tánc Világnapja (április 29.) alkalmából hagyományteremtő szándékkal és rendkívüli sikerrel rendezték meg az első NAGY TÁNCVÁLASZTÓ workshop-ot, amely az elmúlt években tovább folytatta diadalútját és átszelve szinte az egész országot mára több ezres közösséggé vált.  A Nagy Táncválasztón ingyenes workshopok, nyilvános táncórák és közel száz amatőr tánciskola, táncműhely és táncpedagógus várja majd az érdeklődőket. A meghirdetett órákra előzetes regisztráció szükséges. A regisztrációról és a helyszínekről a www.tancpedagogusok.hu oldalon található bővebb információ.

Főbb programok:

Budapesten a Budapest Táncszínház – DEPO helyszínén 10 órától klasszikus balett, modern tánc, kortárstánc, jazz-tánc és art jazz kurzusokra lehet jelentkezni, déltől ismert táncművészek közreműködésével kerek-asztal beszélgetés is lesz. 
Debrecenben a CSIL-ban (Kossuth u. 1.) és a Dósa Nádor téren lesznek a főbb programok: hip-hop, mazsorett, bachata, ír tánc és felnőtt néptánc szerepel a kínálatban. 
Győrben ismét a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium Szabolcska utcai központja a fő helyszín, ahol kiváló táncpedagógusoktól és koreográfusoktól leshetik el az érdeklődők a klasszikus balett, a kubai salsa, az indiai tánc, a hip-hop, a jazz tánc, a zumba és a hastánc alapjait. 
Kecskeméten, a Grapevine Tánciskola közel 20 táncműfajban szervez táncórákat: show tánc, gyermek társastánc, bachata, hip-hop, klasszikus balett és break tánc is választható. A Grapevine Tánciskola tanárai Nagykőrösön és Izsákon is szerveznek órákat az óvodás, a kisiskolás és a középiskolás korosztályok részére. 
Kőszegen a Béri Balog Ádám Általános Iskolába várják a táncolni vágyókat, klasszikus balett, rock and roll, argentin tangó, társastánc és néptánc is szerepelnek az idei kínálatban. 15.00-17.00 óra között pedig a kőszegi és a szombathelyi táncegyüttesek bemutatóival is készültek a szervezők. 
Miskolcon
 az Ady Endre Művelődési Ház ad otthont a rendezvénynek, ahol a klasszikus balett, latin táncok és a történelmi társastáncok alapjai is megismerhetők. 
Nyíregyházán a Luther utcai Evangélikus Általános iskolában az ismert táncműfajok mellett capoire, felnőtt balett, anya-lánya jazztánc és baba-mama tánc is várja a családokat.
Pécsen, a Pécsi Művészeti Gimnáziumban 9 órakor indulnak a kurzusok: színpadi tánc, flamenco, társastánc, modern tánc, jógatánc és felnőtteknek a klasszikus balett is kipróbálható. 
Sopronban a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ a helyszíne a 10 órától induló táncóráknak: gyerekbalett, hastánc, showtánc, kortárs modern jazz, jóga és néptánc is választható. Székesfehérvár először csatlakozik az eseményhez, amelynek a Dance Studio Nagy-Kuthy lesz a helyszíne a Holland fasor 1-ben. Itt klasszikus balett, aerial balett, sztepp, swing, hip-hop és jazz tánc is kipróbálható. 
Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agóra várja az érdeklődőket, ahol musical, kreatív gyerektánc, senior örömtánc, linedance, táncterápia mellett indiai tánc és szerb tánc is tanulható.
Szekszárdon a PTE IGY Gyakorló Általános Iskola Mátyás király utcai épülete lesz a helyszíne a Nagy Táncválasztónak. Amerikai jazz, kortárs tánc, klasszikus balett, show tánc, kontakt technika és társastánc órák váltják majd egymást 10 órától, késő délután pedig gálaműsorral és táncházzal készülnek a szervezők.

Az esemény valamennyi helyszínen ingyenes, de a workshopokon történő részvétel regisztrációhoz kötött, amelyre személyesen a helyszíneken, vagy a szervezők online felületein lesz lehetőség szeptember 15-től.

BŐVEBB INFORMÁCIÓK: ITT

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére