Jelenlegi hely

Úton.... Séta a szülés-születés minőségéért - 2016

2014-ben a perinatális szaktanácsadó képzés tanáraival és végzős vagy már végzett hallgatóival elindítottuk az „Úton... Séta a SzüléSzületéS minőségéért” kezdeményezést, melyet ebben az évben is megszervezünk, immár harmadszor indulunk egyhetes utunkra. Célunk a szülés előtti, alatti és utáni események szakmai és emberi történeteinek fókuszba emelése. Egyben szeretnénk ennek a rendkívűl intim és őszinte időszaknak a sérülékenységére is ráirányítani a figyelmet. Tapasztalataink azt mutatják, hogy sétánk során a szakmai és emberi történetek összekapcsolódnak a tudományos, gyakorlati és tapasztalati szempontok talaján.
 
A Séta 2016 útvonalterve:

Június 27. délután: nyitóprogram, indulás Budapestről az ELTE PPK Izabella utcai épületének kertjéből Egerbe.
Június 28. reggel: indulás az egri Markhot Ferenc Kórházhoz, este érkezés Bélapátfalvára
Június 29. reggel: indulás tovább, este érkezés Ózdra
Június 30. reggel: indulás az ózdi Almási Balogh Pál Kórházhoz, este érkezés Upponyba
Július 1. reggel: indulás tovább, este érkezés Kazincbarcikára
Július 2. reggel: indulás a Kazincbarcikai Kórházhoz, este érkezés Miskolcra
Július 3. reggel: indulás a MISEK-hez, utána a B-A-Z megyei kórházhoz, majd a HOLDAM Egyesület által működtetett anyaközpontba, a miskolci HOLDAM Udvarba,  este hazaérkezés Bp-re.

Idén Budapestről először Egerbe indulunk busszal, majd onnan Miskolcig kb.150 km-t teszünk meg gyalog, közben érintjük Ózdot és Kazincbarcikát is. Az egri és a borsodi régió fontossága abból adódik, hogy ezeken a helyeken a szülészetek megkapták a WHO-UNICEF által adományozott „Bababarát Kórház” minősítést. Sétánkkal egyrészről szeretnénk a szakma figyelmét felhívni az itt tapasztaltakra, mintaként állítva az országos átlagnál alacsonyabb császármetszési arányokat: http://index.hu/belfold/2016/02/12/csaszarmetszes_szules_aranyok_infografika/

Másrészről adományt szeretnénk gyűjteni, hogy a befolyt összegből a képen láthatóhoz hasonló babaágyat vásárolhassunk az érintett szülészeteknek annak érdekében, hogy a babák és az anyák minél tovább zavartalanul és biztonságban maradhassanak együtt. Ez a babaágy közvetlenül az édesanya ágya mellé tehető, így biztosítható a folyamatos együttlét, akár császármetszés után is. Az újszülött a műtét utáni néhány órában is az anyai közelség biztonságában lehet, amíg édesanyjának feküdnie kell, akkor is, ha szaksegítség vagy hozzátartozó nem tud jelen lenni.
 
 
 

 

Ha szívesen támogatnád a célkitűzéseinket, akkor te magad is velünk sétálhatsz, és hozzájárulhatsz  1-2 ezer forint adománnyal az „Egy Aranyóra = Egy Kilométer” kampányunkhoz.

Felajánlásodat köszönettel fogadjuk az Aktív Pszichológia Alapítvány számlaszámára:
Raiffeisen Bank 12010154-00102546-00100003     Közlemény: Séta 2016 – adomány
 
A támogatásokból 150.000.-Ft-ot szeretnénk összegyűjteni még június 27-i indulásunk előtt. Ebből az összegből 5 db babafekvőhelyet tudunk vásárolni, melyeket az egri, ózdi, kazincbarcikai és a két miskolci szülészeti osztálynak ajándékozunk. Ha az indulásig nem sikerül összegyűjteni a megjelölt összeget, akkor utólag küldjük el az érintett szülészeteknek a babaágyakat.
 
Aktuális programjainkról, az utunk során zajló eseményekről a Séta blogján, facebook oldalán és weboldalán olvashatsz, melyen - ha hozzájárulsz - a Te támogatásod és neved is szerepelni fog.
 

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Itt a meleg - hol a hideg?

Itt a meleg - hol a hideg?

A kánikula felszólítás és figyelmeztető lövés leadása nélkül törte ránk az ajtót. A hideg pedig, amit egész télen úgy utáltunk, hirtelen a vágy kicsit sem titokzatos tárgyává vált. Központi kérdés lett, hogyan tudnánk hűteni magunkat és minden mást, ami hűtésért kiált?
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Ugrás az oldal tetejére