Jelenlegi hely

Tábor, rendben. Na de milyen?

A sulinak hetek óta vége. Sokaknak fő a fejük, hogy 7–17 éves csemetéik számára milyen tábor lenne legmegfelelőbb. Hol van meg minden, amit csak kívánhatnak? Milyen lenne a tökéletes tábor? 

Természetesen olyan, ahol a gyerekek érdeklődési körének megfelelő elfoglaltságokat biztosítanak, miközben a srácok a tábor minden pillanatát kiélvezik, ráadásul nem is töltik haszontalanul a táboros heteket. Új közegbe csöppennek, barátokat és életre szóló élményeket szereznek; ráadásul az sem baj, ha két testvért teljesen más hoz lázba, attól még érkezhetnek ugyanabba turnusba. 

Tematika

Egyre több olyan tábor van, amely egy-egy téma köré épül. De mi a teendő akkor, ha a gyerek a legjobb barátjával menne táborozni, ám teljesen különböző kettejük érdeklődési köre? Vagy esetleg képtelenek dönteni, hogy az emberi jogok vagy az informatika témája izgatja őket jobban? Többek között erre a dilemmára nyújt megoldást a PEOPLE TEAM. Nekünk a szabadság, a szabadidő kitöltése ugyanolyan fontos, mint neked. Nincs üresjárat. 1991-ben nyelvi táborként indultunk, idén azonban már 14 + 1 témából választhatsz (bővebb leírás a tábor honlapján • www.pta.hu):

1) Angoltábor, 2) Hungarian, 3) Mozgókép, 4) Újságírás, 5) Te, mi és az emberi jogok, 6) Informatika, 7) Fotózás, 8) Kreatív írás, 9) Képzőművészet, 10) Zöld tábor, 11) Kuktatábor, 12) Sport, 13) Tánc, 14) Színészet, +1) Napközis tábor.


Reggel-délben-este

Általában gyönyörű, napsütéses reggel virrad ránk, a tanárok és a mókusok (mókamesterek, animátorok) ébresztgetik a gyerekeket, akik leszállingóznak reggelizni. Majd mindenki megkeresi a saját szekcióját, ahol a délelőttjét vidám okulással tölti. A foglalkozások másfél és egyórásak, a szünetek pedig frissítőek. Negyed kettőtől meleg ebéd várja a táborozókat, utána egy kis szabadidő, majd gyűlés azokkal csapatokkal, amelyeket a turnus első napján választottak a gyerekek. Ha az időjárás engedi, csúszdaparkot is látogatunk, de az is lehet, hogy tomboló kánikulában sem leszel kíváncsi a strandra, mert éppen hírességek érkeznek aznap fergeteges műsorokkal, vagy egyszerűen magával ragad a lelkesedés, és annyira kipróbálnál mindent, hogy végül pont a pancsolást muszáj kihagynod. Esténként, a vacsorát követően a gyerekek vetélkedőkön, az egész tábornak egyszerre szervezett programokon, bulikon vesznek részt. Tízkor takarodó, hogy kipihenjük magunkat, és újult erővel vághassunk neki a következő napnak.


Csapat

A koordinátor egy fiatalos, önkéntesekből álló csapat: a PEOPLE TEAM. Sokan volt táborozókból „nőttünk mókussá”. Annyira beleszerettünk a PT-s érába, hogy nem tudunk elszakadni tőle – én például 2009 óta töltöm a nyaramat a táborban. A tábor kezdete előtt tréningen veszünk részt, ahol a csapatépítés mellett szituációs gyakorlatokban próbáljuk ki magunkat. Így készülünk fel a legváratlanabb helyzetekre is, hogy rutinosan reagálhassunk, bármi történik.


Igények

A tábor lehetőséget biztosít arra, hogy a különleges igényű gyermekek is felhőtlenül szórakozhassanak. Természetesen ezt előre egyeztetni kell a táborvezetőkkel, hogy a személyre szabott, megfelelő ellátást biztosíthassuk.


Pluszok

Hogy miért a PT? Íme néhány címszó: 26 év tapasztalat; 2 + 2 ágyas, összkomfortos szobák; 5–10 fős tanulócsoportok; 50 nyelvóra 14 nap alatt; anyanyelvi tanárok; állandó programdömping; fiatal táboroztatók; kedvezmények; korlátlan gyümölcsfogyasztás. Kedvet kaptál?


Számok

2016-ban a 26. nyárra készülünk intenzív délelőttökkel, 16 országból verbuválódott nemzetközi csapattal, tanárokkal, 11000 diákkal, és persze rengeteg fotóval, filmmel, ajándékkal, nyereménnyel, hogy 10 év múlva is kellemesen megborzongj, ha rájuk pillantasz.


Az augusztusban záruló lesz a 110. turnusunk.
Eddig 17 672 diák táborozott velünk.

Az imami-olvasóknak 50%os kedvezményt kínálunk a 3. turnusban (VII. 31. – VIII. 6.), ha kettesével jelentkeztek.

TESÓD JÖN? És a barátod?

BŐVEBB INFORMÁCIÓ ITT!

JELENTKEZÉSI LAP ITT!

 

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére