Jelenlegi hely

Kiselefánt született a fővárosi állatkertben

A huszadik életévében járó elefánt anyuka, Angele szombat hajnalban egy életerős, 80 kg-os kiselefántot hozott a világra. A „szülőszoba” éjjellátó kamerái segítségével a születés pillanatait is meg lehet nézni.

A szakemberek tavasz közepére várták az ellést, március közepe óta folyamatos ügyeletet tartottak az elefántok körül az éjszakai órákban is, a tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbb elefántborjú az éjszaka második felében születik. Az új jövevény szombaton hajnalban jött világra.

Az ellés viszonylag gyorsan, komplikáció nélkül zajlott. A felvételeket az Állatkert szerdán délelőtt tette közzé honlapján, Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján. A videón látható, hogy az anya kicsit megrugdossa az újszülöttet, ami normális viselkedés az anyaelefántoknál, hogy a magzatburkot eltávolítsák a kicsiről.

Az újszülött, nagyjából 80 kilós kiselefánt nem sokkal később sikeresen lábra állt, az emlőket is megtalálta és táplálkozni kezdett.

Az ázsiai elefántok vemhességi ideje 22 hónap körüli, az újszülöttek súlya általában 70 és 100 kilogramm között alakul. Az Állatkert új kiselefántjának anyja, Angele idén lesz húszéves, Franciaországban született és 2010-ben érkezett Budapestre. Assam, az apa egy évvel idősebb, Angliában született és 2009 óta él a magyar főváros állatkertjében. Angele és Assam nászából korábban kétszer született utód.

Természetes körülmények között az elefántcsordákban a felnőtt állatok mind nőstények, az elefántbikák pedig magányosan élnek, csak párzási időben találkoznak a tehenekkel. Az állatkertekben is az a szokás, hogy az apákat különválasztják a kiselefántoktól. Az öttonnás Assam azonban kifejezetten jó apának számít, jó kapcsolatban van a kicsikkel, szívesen játszik, pancsol velük.

Ennek ellenére amíg az újszülött nagyon kicsi, Assamot elővigyázatosságból külön helyezik el. A közlemény kitér arra, hogy a gondozók megfigyelése szerint Arun, Angele előző, 2017 novemberében született borja érdeklődik kistestvére iránt.

Április 29-én 11 órától élőben jelentkeznek be az elefántoktól az állatkert hivatalos Facebook-oldalán. Mivel az állatkert november 11. óta zárva tartó kapui hamarosan újra megnyílhatnak a látogatók előtt, a kiselefántot a nagyközönség a közeljövőben a helyszínen is megtekintheti. Erről, illetve az újranyitás részleteiről az elkövetkező napokban adnak tájékoztatást.

Az 1866-ban megnyílt Fővárosi Állat- és Növénykertben, amely idén ünnepli 155. születésnapját, 1875 óta tartanak elefántokat, az elmúlt bő százhúsz évben mindvégig ázsiai elefántokkal foglalkoztak. A most született kiselefánt a nyolcadik a Budapesti Állatkert történetében: a korábbiak 1930-ban, 1932-ben, 1941-ben, 1956-ban, 1961-ben, 2013-ban, illetve 2017-ben születtek.

A SZÜLETÉS PILLANATA

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

„Átalakítás miatt zárva „ - A modern kamasz nevelése, avagy mit kell tudni a szülő-kamasz konfliktusról és annak kezeléséről?

„Átalakítás miatt zárva „ - A modern kamasz nevelése, avagy mit kell tudni a szülő-kamasz konfliktusról és annak kezeléséről?

Statisztikák szerint kb. 1,2 millió kamasz él ma Magyarországon, életkoruk 12-20 év között van. Ez azt jelenti, hogy kb. két millió szülőt érint az ő életük és problémájuk.
"Pesztonkának egy jegyet, legyen szíves!" avagy mozi a 21. században

"Pesztonkának egy jegyet, legyen szíves!" avagy mozi a 21. században

Szombaton a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek és a velük érkező 18 éven aluliaknak kinyithattak a mozik. Vagyis a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében ülhetnek be a filmekre. Vagy tucatszor elolvastam ezt a két mondatot... na ne már!!!
Májusi bakancslista

Májusi bakancslista

Ebben a szép tavaszi hónapban új élmények, új lehetőségek, várnak: a szürkeséget megtöri a napfény, végre meleg van, virágillattal telik meg a levegő. A hosszú bezártság után jól esik kimozdulni, szabadtéri programokat tervezni, felfedezni természet szépségeit. Ehhez adunk néhány pofonegyszerű tippet!
Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Ha a Ti ovitokra is ráférne a felújítás, vagy az iskolai mosdót kellene rendbetenni, akkor itt a nagy lehetőség: pályázzatok! Az idei évben több, mint 20 vállalat és szervezet csatlakozott a Várépítő pályázat felajánlói közé. Ezzel összesen 13,6 millió forint + ÁFA értékű termékre, 1,9 millió forint készpénzre, és számokban ki nem fejezhető, önkéntes munkában felajánlott szolgáltatásra lehet pályázni. 
Ugrás az oldal tetejére