Jelenlegi hely

Erzsébet-program - Több pályázat idő előtt lezárult

Rendkívül népszerűek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-program keretében meghirdetett pályázatai. A mai napon (2014. február 3. 18.00 óra) a létszámkeret kimerülése okán, a pályázati határidők lejárta előtt, lezárásra kerültek a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők számára hirdetett lehetőségek is.

Az Erzsébet-program 2014. évi pályázataira a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen gyorsabban és többen jelentkeznek. Idén a Programra 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet az Alapítvány az Erzsébet-utalvány forgalmazásának pénzügyi eredményéből biztosít.

A nagycsaládosok számára meghirdetett szociális üdülési pályázatra mintegy 43 ezer jelentkezés érkezett, a fogyatékossággal élők pedig 6 ezren jelentkeztek az Alapítvány által biztosított pihenésre.

Az Alapítvány számára nagy örömet jelent, hogy az idei évben még több nagycsaládosnak és még több fogyatékossággal élőnek tud üdülési, pihenési lehetőséget biztosítani az Erzsébet-program keretében.

A szociális üdülési pályázatok mellett az Erzsébet-tábor kiírásai is rendkívül népszerűek, így már sok táborra elfogytak a helyek, de nyitva állnak még többek között a sportolni vágyó diákok számára meghirdetett táborok, a hatféle speciális sporttábor, a művészetek kedvelőit zenei és népi mesterségek tábora várja, de van még hely többek között a PontyVelem horgásztáborban, illetve a hat leghátrányosabb kistérségben élő gyermekek számára meghirdetett Napközi Erzsébet-táborban is.

Forrás

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére