Jelenlegi hely

Csaknem 1500 hátrányos helyzetű gyerek láthatta az Operaház Kiskarácsony című előadását

Csaknem 1500 hátrányos helyzetű és mozgássérült gyerek láthatta a Magyar Állami Operaház Kiskarácsony című jótékonysági előadását, amelyet szerdán két alkalommal is bemutattak az Andrássy úti palotában. Az 1400 gyerek ajándékcsomagot is kapott az előadás után.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója az MTI-nek úgy fogalmazott: a lelkiismeretük miatt fontos, hogy hasonló jótékonysági rendezvényeket tartsanak.
"A mi intézményünk, főleg az Andrássy úti palota a pompáról szól. Sok olyan művészeti ág találkozik itt, amelyek energia-, idő- és pénzigényesek, következésképpen a jegyárak is magasak, így nem mindenki jut ide el, akinek szíve szerint itt lenne a helye. Ezért mindig törekednünk kell arra, hogy legyenek kiskapuk az olyanok számára, akiknek a pénztárcája nem tenné lehetővé, hogy eljöjjenek" - fejtette ki Ókovács Szilveszter.
Mint mondta, így, karácsony táján különösen fontos számukra a jótékonyság, megjegyezve, hogy a zenekar, a szólisták, a műszak a színpadon ilyenkor honorárium nélkül dolgozik. A CBA-val már évek óta együttműködnek, a kismamáknak szóló matinéelőadásokon például ők biztosították az ajándék pelenkákat - jegyezte meg, hozzátéve, hogy az üzletlánc nagyon érzékeny és rugalmas partner.
Ókovács Szilveszter további jótékonysági programjaik közül kiemelte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal partnerségben szervezett aranyvasárnapi Diótörő-matinéelőadást, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) évek óta szokásos Erkel Színházas karácsonyozását, az operaházi főpróbák megnyitását a NOE-tagok, diákok, nyugdíjasok előtt, valamint az előadásokra váltható 500 forintos diákjegyeket.
Kitért arra is, hogy az újszülöttek ingyenes operaházi lemezt kapnak ajándékba; 2016-ban a Leánder és Lenszirom című gyerekoperát juttatják el DVD-n a családokhoz, 100 ezer példányban, határon túlra is.

 

Fodor Attila, az ajándékcsomagokat felajánló áruházlánc kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: magyar cégként kötelességüknek érzik a hátrányos helyzetű emberek támogatását. A mostani program, a Kiskarácsony az operaházi meghívással és az ajándékcsomaggal boldogságot szerezhet és erőt adhat a gyerekeknek, és ez mindennél fontosabb - hangsúlyozta. Hozzátette, korábban éveken át támogatták a Minden Gyerek Lakjon Jól programot, idén pedig a Ments Életet Alapítványt támogatják kiemelten. Ez az alapítvány a súlyosan beteg gyermekeket segíti és a nemzeti vérkészlet gyarapításában játszik kulcsszerepet - fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére