Jelenlegi hely

Balatonlellén indul a Magyar Nemzeti Cirkusz turnéja

Július 1-jén Balatonlellén nyitja meg kapuit hazánk legnagyobb utazócirkusza. A Szadán létrehozott Safari Park továbbra is nyitva lesz, így a nyáron még  biztosan ellátogathatunk az ország első és egyetlen autós szafarijába is.

„Nem hagyjuk cirkusz nélkül az országot!”

Vadonatúj lovas artista számokkal, világhírű nevettetőkkel (Steve & Jones) és további világszámokkal – ’Motorozás a halálgömbben’, a Monte-carlói Arany Bohóc-díjat nyert drótkötél egyensúlyozó, valamint az Arany Pierrot és Arany Bohóc-díjjal méltatott ’Ballett Lóháton’ produkciókkal – indul a Magyar Nemezti Cirkusz turnéja a tervek szerint és a jogszabályi kereteknek megfelelően július 1-én a Balatonlellén.

„Hetedik generációs artistaművészként, fontos, hogy a porondon maradjunk. Nem hagyjuk cirkusz nélkül az országot! Úgy döntöttünk, hogy az újabb jogszabályok és a tervek szerint július 1-jén erősen korlátozott számban, maximum negyed házzal elindítjuk a turnét második otthonunkban, Balatonlellén.

Mivel a várhatóan megengedett nézőszám nem fedezi az egzotikus állatok utaztatásával és tartásával járó költségeket, direkt erre a turnéra összeállított lovas- és háziállat produkciókkal készülünk az Osztrák Nemzeti Cirkusszal együttműködésben.

Ezzel a kooperációval az ő fennmaradásukat is szeretnénk segíteni. Mindemellett a Safari Park is tovább fog üzemelni, így azok sem lesznek csalódottak, akik még nem jutottak el.” – fogalmaz Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, a Szada Safari Park megálmodója.

Hazánk legnagyobb és legszínvonalasabb utazócirkusza május 20-án óriási sikerrel nyitotta meg a Safari Parkot 5 hektáros téli szállásán. „Nem számítottunk ilyen mértékű érdeklődésre. A szafari ötlete régi álmom volt, de jelen helyzetben alapvetően mentőöv számunkra. Az állatok fenntartási költségét önmagában nem fedezi a park, de hatalmas segítség és hálásak vagyunk, hogy ezt megvalósíthattuk.”  

Jó hír, hogy a balatoni cirkuszi előadásokra a közöség kívánságára visszatér a gyerekek kedvence, az olasz bohóc páros Steve & Jones. A világhírű duó – amely már korábban is szerepelt a Magyar Nemzeti Cirkusz színeiben – hosszas karantén, és az olaszországi drámai szituáció megélése után – végre visszatérhet hozzánk!

A fiatal előadóművészek – akik szerencsére teljesen egészségesek – forradalmian megújították a műfajt, modern előadásmódjukkal a mai gyerekekhez szólnak. A tradíciókkal szakító, vagány megjelenésükkel és aktuális poénjaikkal mindenkinek a szívébe belopják magukat!   

Ifj. Richter József arany díjas artistaművész vezényletével kezdi meg a szezont a Magyar Nemzeti Cirkusz Balatonlellén július 1-jén; miközben édesapja, a Kossuth-díjas Richter József irányításával továbbra is várják az egzotikus állatok és az autós szafari szerelmeseit a Pest megyei Szada Safari Parkba.  

MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ – Balatonlelle, Cirkusz tér

2020. július 1-től augusztus 28-ig, hétfőtől szombatig 20:00 órától

MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ ’SZADA SAFARI PARK’

Előzetes online regisztráció kötelező!

Turnusok: keddtől vasárnapig, hétköznap: 11:00-16:00-ig, hétvége és ünnepnapok: 10:00-17:00-ig.

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Itt a meleg - hol a hideg?

Itt a meleg - hol a hideg?

A kánikula felszólítás és figyelmeztető lövés leadása nélkül törte ránk az ajtót. A hideg pedig, amit egész télen úgy utáltunk, hirtelen a vágy kicsit sem titokzatos tárgyává vált. Központi kérdés lett, hogyan tudnánk hűteni magunkat és minden mást, ami hűtésért kiált?
Ugrás az oldal tetejére