Jelenlegi hely

17 éves magyar fiú az Australian Open junior bajnoka!

A 17 esztendős Piros Zsombor három szettben (4:6, 6:4, 6:3) megverte a kétszeres Orange Bowl-győztes izraeli Isaj Olielt az Australian Open junior egyesének döntőjében, így Fucsovics Márton 2010-es wimbledoni sikere után ismét Grand Slam-tornát nyert a fiatalok között egy magyar férfi teniszező! -írja a nemzetisport.hu

Piros Zsombor nagyon jól kezdte a mérkőzést, az első két játékban gyakorlatilag leütötte a pályáról izraeli ellenfelét, és korán brékelőnybe került. Utána azonban Oliel játéka feljavult, rögtön visszavette az elveszített adogatójátékát, majd a játszma közepén ismét brékelte Pirost, és bő fél óra után megnyerte az első szettet (4:6).

A második játszmában a 17 esztendős magyar teniszező felszabadultabban és jobban játszott, mint az elsőben, ennek köszönhetően 4:1-es vezetésre tett szert. A magyar fiú 5:3-nál a szettért szervált, ám ekkor idegessé vált, érződött játékán a tét, és sajnos elveszítette a szervagémjét. De nem kellett sokáig búslakodnunk, mert a következő játékban ismét elvette az izraeli adogatójátékát, ami a játszma megnyerését jelentette (6:4).

A döntő szett elején Piros 1:1-nél három bréklabdát hárított, ez érezhetően nagy lökést adott neki. Néha passzívan játszott, de a labdamenetek többségét jól játszotta meg, és 3:2-nél nem érdemtelenül vette el újból Oliel adogatójátékát. Innentől pedig Piros már nem is engedte ki a kezéből a meccset, két nagyon magabiztos szervagémmel megőrizte brékelőnyét, és 1 óra 52 perc után lezárta a mérkőzést (6:3).

A Melbourne Park hetes pályáján rendezett találkozón – a junior lányok a Rod Laver Arénában döntőztek – Piros maroknyi magyar szurkoló támogatását is élvezhette, amely láthatóan segített neki átlendülni a holtpontokon.

„Gratulálok Isainak, jó meccs volt. Köszönöm mindenkinek a támogatást, ti voltatok a legjobb közönség. Remélem, ti is élveztétek!” – mondta a díjátadó ünnepségen Piros, aki második Australian Openjén szerepelt.

Fucsovics Márton 2010-es wimbledoni sikere óta Piros Zsombor az első magyar férfi teniszező, aki a juniorok között Grand Slam-tornát nyert. A magyar sportoló sikerének értékét növeli, hogy a világranglista 930. helyén álló Isaj Oliel 12 és 14 éves korában is megnyerte az Orange Bowl elnevezésű rangos utánpótlástornát, amelyen annak idején többek között Andy Murray, Juan Martín del Potro és Bernard Tomic is diadalmaskodott. - írja a nemzetisport.hu

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE 
JUNIOR, FIÚ EGYES, DÖNTŐ

Piros (magyar, 15.)– Oliel (izraeli, 4.) 4:6, 6:4, 6:3

Forrás
Budapestimami

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére