Jelenlegi hely

A debreceni csüngő japánakác-pár, Ziliz ezeréves tölgyfája és a Mausz-fa a nyertesek

A nyertes debreceni csüngő japánakácok ezzel indulhatnak az európai Év Fája címért.

A július óta tartó online szavazás végén hatalmas előnnyel szerezte meg az első helyet a két csüngő japánakác az Év Fája versenyen, melyet 2010 óta szervez meg az Ökotárs Alapítvány. Az Év Fája cím megnyeréséhez idén 3237 szavazatra volt szükség, amelyet a debreceni Csokonai Színház előtt álló két fa nyerte el. A Hős Fa címet Ziliz ezeréves tölgyfája, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a Mausz-fa: a hárs a dombtetőn - a Szekszárdi dombság és a Sárköz peremén kapta az idei évben.

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.

A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében. A vetélkedő ma talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az éghajlatváltozás fenyegető árnyékában a korábbinál is fontosabb a településeinket hűtő, árnyékoló fák megőrzése.

Idén 27 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 11 döntőst. A fákra összesen 9927 szavazat érkezett.

A nyertes fák, a csüngő japánakácok megnevezése kicsit félrevezető, ugyanis a faj nem Japánból, hanem Kínából, illetve Koreából származik. A törzsre oltott, csüngő ágrendszerű, időskorban különleges és hatalmas boltozatos koronát viselő egyedek Debrecen város büszkeségei. „A két fa a Csokonai színház bejárata előtt áll, magasba ívelő ágaival sokszor betekintettek a teátrum ablakain, és minden estére jutott nekik bőven megbeszélni való. Belestek a kulisszák mögé és láttak ezernyi sikert és bukást, hallottak tapsorkánt és üdvrivalgást, átéltek ínséges időszakot és csillogó éveket” – áll a jelölésben.

A zsűri döntése alapján a zilizi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) ezeréves tölgy kapta a Hős fa címet. A mezőgazdasági területen álló fát 2003 körül több villámcsapás érte, kigyulladt, ágainak egy része leszakadt, de megmaradt két ágán újra és újra kihajt. „A famatuzsálem megőrzése fontos a jelen- és utókor számára, a természeti értékek megismerésére irányuló turizmust és az oktatást szolgálja” – írta a fát jelölő önkormányzat.

Az Év Fája egy speciális kezelést nyer, amit Börzsei Bence Faápoló és csapata fog elvégezni. A Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat.

Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa a Mausz-fa: a hárs a dombtetőn - a Szekszárdi dombság és a Sárköz peremén kapta az idei évben.az OEE ajándékcsomagját kapta. A Kenderkóc webáruház jóvoltából a döntősök többek közt madárodúkat és etetőket is kaptak ajándékba.

A 2021-es magyarországi győztes japánakácok a 2022 elején rendezendő európai versenyben is indulnak, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, négyszer pedig elsőként végzett a magyar fa.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

1 A kultúra párosa - A debreceni Csokonai Színház csüngő japánakácai-3237 szavazat
2 A perkátai nagy tölgyfa - 1884 szavazat
3 Gödöllői görbefa - 1099 szavazat
4 Mausz-fa, a hárs a dombtetőn - a Szekszárdi dombság és a Sárköz peremén-864 szavazat
5 A martfűi mesefa - 850 szavazat
6 A három horti vadgesztenyefa - 605 szavazat
7 Herény Erzsébet-hársai - 592 szavazat
8 Százéves eperfa a kétsopronyi Kemencés Tanyán - 279 szavazat
9 Kispáli Vadkörtefa - 225 szavazat
10 Micsky hársak - 197 szavazat
11 Ezeréves Tölgy, Ziliz - 95 szavazat

Az Év Fája vetélkedőről

Az Év Fája vetélkedő célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra.

Az Év Fája verseny 2002-ben Csehországból indult, a kezdeményezéshez azóta számos ország csatlakozott. 2011-ben először az országos győztesek az Európai Év Fája címért is versenyezhettek egymással.

A vetélkedő a nemzetközi Európai Év Fája versenyhez kapcsolódik. A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA) szervezi, mely az Ökotársból és 5 további közép-európai országban működő testvéralapítványaiból áll. A verseny magyarországi partnerei az Országos Erdészeti Egyesület, a Greenpeace Magyarország, a Varga-Erdőmester Kft., a Szabad Föld, a Kenderkóc webáruház, az Ecolounge és a Civil Rádió.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Ökotárs Alapítvány honlapja evfaja.okotars.hu/

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére