A szervezet célja, hogy világszerte nők ezreit bátorítsa: merjenek azzá a feleséggé és anyává válni, akinek elhívattak. A konferenciákon gyakorlati útmutatást kaphatunk azoktól, akik előttünk járnak a szülői szerepükben, ezért átlendíthetnek minket az anyaság mélypontjain. A főelőadó Jill Savage, a Hearts at Home vezetője volt, aki személyes élményein keresztül lendületes és izgalmas stílusával hitelesen bizonyította, hogy nem kell elhinnünk a tökéletes szülő sikerreceptjeit, hanem tanuljunk meg örülni a tökéletlen, de mégis szép életünknek, amellett, hogy egyre hatékonyabbak szeretnénk lenni anyai hivatásunkban. Rövid összefoglaló az előadásról:
Mit tehetünk a tökéletlenségünkkel?
Válaszoljunk 4 kérdésre:
Mi lenne, ha meghagynám a lehetőséget magamnak és másoknak, hogy hibázzanak?
A fogyasztói kultúra azt sugallja, hogy a tökéletes egy valóságos lehetőség lenne. A TV-ben 1 óra alatta sikerül megoldást találni a problémákra, mi pedig évek óta küzdünk és mégsem sikerül…
A származási család is megbetegíthet minket. „A bizonyítványban csak 5-ös lehet.” Amikor a gyerek önmagához képest a legjobbat nyújtja, az sem elég jó.
Álarcaink: Álarcot viselünk a környezetünkben, mert attól félünk, ha igazán megismernének, akkor kevesebbnek tartanának minket. Az álarc a felszínt mutatja. Vegyük le az álarcainkat!
Jó szándék: Mindannyian a legjobb anyák szeretnénk lenni, de sokszor a legjobb helyett a tökéletesre törekszünk. Kiválóak lehetünk, de tökéletesek nem! A tökéletesség kényszere fogva tart, nem tudunk szabadon cselekedni.
Mi lenne, ha reális elvárásokat támasztanék magammal és másokkal szemben?
Az anyaságban folyton félbe szakítanak, mert a körülöttünk élőknek valamire szüksége van vagy bántja őket valami. Mi lenne, ha számítanánk erre, ahelyett, hogy küzdünk ellene?
Számítsunk arra, hogy a házastársunk hibázni fog, a gyerekeink nem fogadnak szót és nem viselkednek helyesen. A kudarc elkerülhetetlen, de mi lenne, ha számítanánk rá? Ha reális elvárásokkal élünk, akkor nem fogunk csalódni. Pl.: De jó, hogy szükség van rám! Ahelyett, hogy: Már megint nem sikerült ezt befejezni!
Az elvárásokat sokszor a társadalom határozza meg, pl. Valentin napon illik ajándékot adni a párunknak.
Mi lenne, ha levenném az álarcot és őszinte lennék?
Jill saját családi fotóival hitelesen bemutatta, hogy semmi szükség más családok látszólagos tökéletességéhez mérni magunkat. A tökéletes családi fotón szereplő családtagok nehéz sorsát történeteken keresztül mesélte el. Amikor levesszük az álarcunkat, akkor elmélyülhetnek a kapcsolataink.
Mi lenne, ha nem tökéletességre, hanem tökéletesedésre törekednénk?
Amikor valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk, akkor mérgesek, csalódottak vagyunk.
A maximalizmus ellenszerei: bátorság, önbizalom, kegyelem, megbocsátás, szeretet, alázat
Ha a fenti 4 kérdésre igen a válasz, akkor elégedett életet tudok élni, úgy szeretem, ahogy van a férjemet, gyerekeimet, az életemet.
Nincsenek tökéletes gyerekek
A gyereknevelési módszereinkre is hatással van a tökéletesség kényszere. Sokszor nem reális elvárásokkal fordulunk önmagunk és mások felé és összehasonlításokat teszünk. A gyerekeket a testvéreihez és az osztálytársaihoz hasonlítjuk. Meg kellene tanulni úgy szeretni őket, ahogy vannak, ahelyett, hogy egy ideális gyereket akarnánk belőle faragni. De mit csináljunk, ha nem teljesülnek az elvárásaink? Hogyan teremtsünk kapcsolatot a gyerekünkkel?
A gyermeked naponta 6 kérdésére tőled vár választ:
- Szeretsz?
- Fontos vagyok neked?
- Nem baj, hogy más vagyok, mint a többiek?
- Ki vagyok én?
- Béna vagyok?
- Mi az életem értelme?
A cél a fejlődés, nem pedig a tökéletesség. Amikor a kisgyerek járni tanul, sokszor elesik, a kamasz is „elesik”, ez nem kudarc, hanem a tanulási folyamat része, de a következmények egyre komolyabbak.
A maximalista nevelés 6 veszélye:
- a gyerek nem kérhet segítséget, mert nem ismerheti el a gyengeségeit.
- a gyerek nem mer új dolgokat kipróbálni
- ha nem hibázhat, akkor nem fejlődik ki az ellenálló képessége.
- a gyerek fél a szüleitől (Haragudni fognak rám, ha ezt megtudják.)
- a gyerek nem arra helyezi a hangsúlyt, amit tud, hanem amit nem tud.
- a gyerek nem hisz a feltétel nélküli szeretetben, nem ismeri meg ennek a szépségét.
Két szemszögből is vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket: gyerekként hogyan éltem meg és szülőként hogyan látom. Nemcsak a teljesítményt, hanem az erőfeszítést is értékeljük!
Mit tehetünk azért, hogy ne a maximalizmus határozza meg a gyereknevelésünket?
- együttérzés: Ne a megoldást keresd, az érzésekre figyelj! A gyereked szemszögéből szemléld a helyzetet! Fejezd ki az együttérzésedet!
- szeretet: Bármi történik, akkor is szeretni fogom őt. A rossz viselkedést nem szeretetmegvonással büntetem. Segít, ha feltesszük a kérdést: 10 év múlva számítani fog ez a dolog?
- elfogadás: mindenkinek szüksége van arra, hogy elfogadják úgy, ahogy van. Hogyan tudunk elfogadóbbak lenni a gyerekeinkkel? Figyeljünk a gondolataira, keressük a jót, óvakodjunk a fekete-fehér gondolkodástól. Álljunk ellen az összehasonlítás késztetésének. Az elfogadás nem mindig jelent egyetértést.
- figyelem: Olyannak lássuk a gyereket, amilyen. A figyelem növelésének 3 módja: bevonni, meghallgatni, várni
Hagyjuk őket önállóan gondolkodni!
„Ismerjük meg gyermekeinket, amíg megtehetjük. Nem a mi kincseink jelentik a legnagyobb ajándékot számukra, hanem ha felfedjük előttük a sajátjaikat.” Mac Lucado
Kinga (Budapestimami)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges