Jelenlegi hely

Kirándulós bakancslista – kimozdulás kisgyerekkel

A kirándulás, kimozdulás a kisbaba érkezése után már nem is olyan egyszerű feladvány. Elég a hétköznapokkal megbirkózni, nehezen szánja rá magát a család, hogy útra keljen. Főleg, ha nincs is tűző napsütés és kirándulóidő. „No meg a gyerkőc pici még, úgysem sokat fog fel belőle.” Ezen utóbbiban mi nem hiszünk, és egyébként is elég nyugtalanok vagyunk, így számos élményt gyűjtöttünk már be 1,5 és 3 éves porontyaink társaságában.

Ha a kimozduláshoz egy kis inspiráció kell, és információ, hogy mire számítsatok a kicsikkel, akkor íme, néhány tipp:

Vigyázat! Túrázunk!

Hozzánk a legközelebb eső kiránduló „körzet” a pósteleki kastély és erdő. Van itt erdei ösvény, állatsimogató, kastélyrom és halastó is mini-komppal. Nyáron, ősszel és télen is kilátogatunk, és ha mi magunk nem tudnánk, a gyerekek mindig lelkesen hívják fel a figyelmünket a természet szépségére és változásaira. Kisfiaim lelkesen vizsgálják a térképet és követik a túrajelzéseket. Vigyázat! Úgy rákaptak a TÚRÁzásra, hogy egy figyelmetlenül bemondott bevásárlóTÚRA után számos kritikát kaptam: Anya, nem is voltak jelek!

Biztos, hogy a ti környezetetekben is van parkerdő, városszél, vagy a földutas határ. Meglepődhetsz, mennyi látványosságot nyújt gyereknek és felnőttnek egyaránt a madárvilág, növényzet és rovarközösség. Ne csodálkozz, ha otthon előkerülnek a régi állathatározók.

Enyém a vár, Tiéd a lekvár!

Az ódon várak meghódítását az ember életkortól függetlenül nagy kalandnak éli meg. Ha Veszprém megyében a cseszneki várat, Heves megyében a kisnánait vagy Békés megyében a gyulait választod, akkor az élmény garantált. Biztos, hogy a legkisebbeknek is találtok megmászható kőfalat. A monumentális építmények és belső terek, a magasság és a kilátás a gyerkőcöknek is látványosságot nyújt.

Jó mesélőkével pedig megelevenedhet a középkori élet és kislovagjaink nyargalászva vezethetik le az energiáikat.

Cseszneken hegyvidéki kilátást és sok másznivalót találunk, Kisnánán modern turisztikai látványosságokkal segítenek felidézni a múltat, Gyulán pedig ép belső tereket találunk, sok nézelődési lehetőséggel.

Csodaszarvas

Mára már Szarvas igazi természeti célponttá nőtte ki magát. Az arborétum kincseit interaktív ösvényekkel színezték ki, a hajókirándulás a kikötőből indul, a pávák pedig egyáltalán nem zavartatják magukat a kirándulóktól. A szomszédból pedig vonatfütty és harangszó csábítja a látogatókat.

A Mini Magyarország folyamatosan bővülő makettparkja nem csak a híres magyar látnivalókat mutatja be, de gombnyomásra elindul a vonat, megkondul a harang és még számos más élmény indítható a kicsik és nagyok által.

Ha pedig az úton a másik irányba fordulunk, az Anna-ligeti élményparkban találhatjuk magunkat. A 1,5 km-es sétány lakói bajba került vadállatok, akik most már a park vendégszeretetét élvezik. Párban élnek, és ezen a nyáron az újszülött bölényborjú első lépéseit is figyelhették a látogatók.

A túra végén az árnyas teraszon megehetjük az uzsonnát vagy a légvárral és trambulinnal is felszerelt játszótér segít az autóba ülés előtt lefáradni.

Háp-háp-háp, jönnek a kacsák

Ősszel és télen nagy szükség van a fedett helyen élvezhető célpontokra. A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum a hatalmas édesvízi akváriumával, vidraetetéssel és kalózszigetet idéző játszószobájával akkor is várja a családokat, ha odakinn a játszótér, a víziélmény-park, a baromfiudvar, a szarvas- és pelikán karámok meglátogatásának nem kedvez az időjárás.

Hajrá repcsi!

A szolnoki Reptár vizitjénél bizony nagy szomorúság volna, ha elmosná az eső a kinti látványosságokat, a helikoptert és a (vadász)repülőket. Ezek a gépcsodák még a legkisebb manóknak is feltűnnek.

Túrabakancsra fel, és ne hagyjátok ki a fenti kalandokat 2017-ben!

Szerző: Ágnes, Csabaimami

Fotók: Saját

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.
Ugrás az oldal tetejére