Jelenlegi hely

A luxus megtestesítője: a parfüm több, mint egy illat

Amikor reggelente kinyitjuk a parfümös üveg kupakját, nemcsak egy illatot választunk, hanem önmagunk egy verzióját is. Egy fújás a nyakra, egy a csuklóra, amivel megkoronázhatjuk az aznapi szettünket.

Ezek nemcsak finomak vagy tartósak, mint például a drogériás társaik, hanem ott lehetnek velünk minden jelentős eseményen, ahol nyomot hagynak mind bennünk, mind másokban. Egy parfüm nem csak arról szól, milyen illatot szeretnénk magunkon viselni, hanem hogyan akarunk hatni a környezetünkre.

A DOUGLAS Kilian Paris parfümjei nem tömeggyártásban készülnek, nincs bennük sem szintetikus helyettesítő sem, amivel esetleg költségeket lehetne csökkenteni. A prémiummárka ragaszkodik a kifinomultsághoz és az eredeti anyagokhoz, ennek viszont ára is van.

Luxus az orrnak

A legelső különbség az alapanyagokban rejlik. Egy prémiumparfüm gyakran természetes, ritka, illetve nehezen beszerezhető összetevőkből készül. Olyan jegyeket használhatnak, mint a sokak által nem feltétlenül ismert valódi rózsaolaj, az oud vagy éppen a népszerű borostyán vagy szantálfa. Ezeket nehéz elállítani, sokszor pedig kézzel gyűjtik be őket.

Ezek az illatok nemcsak finomabbak, hanem sokkal tovább is tartanak. Míg egy átlagos parfüm alig pár óra alatt felszívódik, elillan, addig egy magasabb minőségű változat akár egy teljes napon át érezhető marad.

Az egyediség, amivel nem találkozunk minden utcasarkon

Sokan azért választanak prémiummárkás illatokat, mert nem akarnak olyan parfümöt viselni, ami tucatnak számít az emberek körében. Ezek a márkák általában kisebb példányszámban készítik ezeket a termékeket, egyes változatok pedig limitált darabszámmal kerülnek a piacra.

Ez azt jelenti, hogy egy különleges illat tényleg lehet személyes, hiszen minden bőrön máshogy érvényesül. Nem kell attól tartani, hogy minden utcasarkon találkozhatunk ugyanazzal a parfümmel. A különleges illat nemcsak megkülönböztet, hanem emlékezetessé is tesz bennünket.

A csomagolás is számít

A prémiumparfümöket gyakran úgy alkotják meg, mintha egy műtárgyról lenne szó. Az üvegek formája, valamint azok súlya és a részletek mind luxust sugallnak. Nem ritka az sem, hogy gyűjthető darabokról van szó, a márkák ugyanis arra számítanak, hogy azt az emberek nem dobják csak úgy ki a kukába. Sőt, néhány márka már újratölthető flakonokat is kínál, ez a megoldás pedig nemcsak környezetbarát, hanem hosszabb távon gazdaságosabb is.

A Kilian Paris parfümök világa

Ebben az exkluzív világban a Kilian Paris egy igazán ismert és karakteres név. A híres konyak-dinasztia leszármazottja alapította meg, a cél pedig az volt akkor, hogy visszahozzák a valódi luxusparfümöket a kínálatba.

Nemcsak azt akarják, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, hanem azt is, hogy szinte új emberekké váljunk. Az üvegeket is ebben a szellemben alkották meg, sokszor ugyanis egy ékszeres dobozra emlékeztetnek bennünket. A Kilian tehát nemcsak illatokat kínál, hanem egy teljesen új élményt is.

Szponzorált tartalom

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére