Jelenlegi hely

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya mint utasbiztosítás

Tavaly 309 ezer Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) váltottak ki magyar biztosítottak, akik több mint 10 ezer esetben használták azokat, a szolgáltatások pedig 1,3 milliárd forintjába kerültek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) - közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón az OEP nemzetközi és európai uniós főosztályának helyettes vezetője.

Hódi Sándor elmondta, hogy a minden magyar biztosítottnak ingyenesen járó EEK az unión belül és néhány további országban mindig a helyi állami egészségbiztosító szolgáltatását finanszírozza, amelyet a magyar biztosító fizet. Felső határa nincs az OEP finanszírozásának, azonban az országonként változó önrész és gyógyszerköltség a beteget terheli. Hangsúlyozta azt is: az EEK-val csak a helyi állami egészségbiztosítóval szerződött orvosok, kórházak szolgáltatásait lehet igénybe venni.

A kártyát legtöbbször Németországban (7450), Ausztriában (1843) és Svájcban (331) használták a magyarok a múlt évben. A Magyarországon tartózkodó külföldiek - hasonló kártyájukat - 7483 alkalommal használták, legtöbbet a román, német és brit polgárok. Az OEP 206 millió forintot kapott a szolgáltatás után 2012-ben.

Hódi Sándor beszélt arról is, hogy a Horvátországgal korábban kötött szociális egyezmény alapján ott elfogadták a magyar EEK-t. Miután csatlakozott Horvátország az EU-hoz, az egyezmény már csak annyiban alkalmazható, ha az többletet tartalmaz az EEK-hoz képest. Montenegróval viszont továbbél a hasonló egyezmény, de ott nem a kártyát kell felmutatni, hanem az úgynevezett 111-es nyomtatványt.

Az EU-n kívüli országokban csak sürgősségi ellátásra használható az EEK, de a számlát mindenképpen a magyar betegnek kell kifizetnie. Hazaérve a számla és a zárójelentés alapján fizet az OEP, de csak annyit, amennyit a magyar szolgáltatónak is térít arra a szolgáltatásra. A kártya betegszállításra csak a külföldi egészségügyi szolgáltatótól a magyar szolgáltatóig tartó útra használható.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által rendezett tájékoztatón Horváth Péter, a Mabisz utasbiztosítási bizottságának elnöke kiemelte, hogy aki üzleti utasbiztosítást köt, az bármelyik külföldi szolgáltatót önrész nélkül veheti igénybe.

A magyar biztosítóknak az utóbbi két évben évi 9,5 milliárd forint díjbevételük származott az utasbiztosításokból. A mélypont 2009-ben volt 8,6 milliárd forinttal. Az évente 15-16 millió külföldre utazó magyar polgár 35 százaléka köt utasbiztosítást. Az uniós átlag 90 százalék, de Németországban az utazók 92 százalékának van utasbiztosítása és Lengyelországban is eléri a 60 százalékot ez az arány.

 

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére