Jelenlegi hely

Temetnéd a telet? – Vár a mohácsi busójárás

A tervek szerint minden eddiginél több, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt a mohácsi, téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 8. és 13. között zajló busójáráson.

A 15 helyszínen több mint 160 hagyományőrző programot kínáló esemény hat napjára mintegy 110 ezer látogatót várnak. Szombaton és vasárnap 40-45 ezer érdeklődő fogadására készülnek a Duna-parti városban.

A látogatókat folklórműsorokkal, néptánccsoportok fellépésével, táncházakkal, busócsoportok bemutatóival, családi és gyermekprogramokkal várják a mohácsiak.

A farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján a fiataloké lesz a főszerep: ekkor iskolás néptánccsoportok lépnek fel, vetélkedőket tartanak, a felvonuló maskarások között pedig gyermek jankelék és kisbusók farsangolnak a városban, míg az esti órákban táncházakat tartanak busók részvételével.

Pénteken busómaszkfaragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás, folklórműsorokat tartanak, zenekarok lépnek fel a Busóudvarban, a baranyai horvát népviseletekről szóló kötetet mutatnak be, míg a Piac téren Versendi Kovács Józseffel és zenekarával tartanak horvát táncházat.

Szombaton a hagyományos mohácsi sokac viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba kapnak bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat, lakodalmas menetet, valamint megnyílik a népművészeti és kézműves vásár.

Vasárnap busócsoportok farsangi készülődésébe pillanthatnak be a résztvevők, de lesz bábkoncert, ételkóstoltatás, majd dél után nem sokkal kezdődik meg a busók csónakos átkelése a Dunán a Sokacrévbe, s indul a népszokás legnagyobb felvonulása.

A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról-házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban, kedden pedig a délutáni felvonulást követően meggyújtják az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.

A szervezők közölték: az esti délszláv táncházak a Mohácsi Piacon idén ingyenesek lesznek, továbbá idén kialakítanak egy boros standcsoportot is.

A mohácsi sokac népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást - első magyarországi elemként - vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról ITT találtok bővebb tájékoztatást.

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére