Jelenlegi hely

Egészségpénztár nyugdíjasoknak: megéri?

Egy betegség mindig a legrosszabbkor jön, ám ha felkészültek vagyunk és rendelkezünk egészségpénztár tagsággal, akkor sokkal könnyebben úrrá lehetünk az problémán.

Ma már sajnos kézzelfogható, hogy az állami ellátás komoly kihívásokkal küszködik, ezért érthető módon a privát szektor szolgáltatásait egyre többen veszik igénybe. A magánorvosi ellátás azonban amellett, hogy nyugat-európai színvonalat biztosít, jelentős kiadásokkal is járhat.

Így aztán érdemes előre gondolkodnunk és tartalékolnunk erre a célra. Ennek tükrében pedig nagyon tudatosan meg kell tervezni befektetéseinket, hiszen például egyáltalán nem mindegy, időskori anyagi biztonságunk megteremtését mikor kezdjük el. Nyugdíjbiztosítás kötésnél ez is számít. Ez utóbbi ugyanis az egyik legnépszerűbb forma ma a piacon, ám döntő befolyással bír, mikor vágunk bele a takarékoskodásba, hiszen évtizedek alatt sokkal egyszerűbb felépíteni egy komolyabb tartalékot.

Milyen előnyökkel jár a nyugdíjbiztosítás?

Önmagában az állami ellátórendszerre támaszkodni ma már nem feltétlen szerencsés, a szakemberek elemzései alapján pedig a helyzet sokkal rosszabbá válhat a következő évtizedekben. Nem csak a nyugdíjak reálértékének csökkenésével, de a korhatár jelentős kitolódásával is számolnunk kell. Ezért aztán tanácsos olyan eszköz mellett letenni a voksunkat, ami mindkét dilemmára hathatós megoldást ajánl. Egy nyugdíjbiztosítás segítségével hosszú távon megalapozhatjuk passzív éveink nyugalmát, mindemellett ez az egyetlen olyan, állami támogatással bíró forma, amelynél a kifizetés a szerződéskötéskor érvényben lévő korhatárhoz van rögzítve. Idővel ez óriási segítséget jelenthet, hiszen akár évekkel előbb hozzájuthatunk pénzünkhöz. Ugyanakkor a jelenlegi kínálat hatalmas, ezért a nyugdíjbiztosítás megválasztásánál nagyon körültekintően kell eljárnunk. Figyelembe kell venni a rendelkezésre álló időt, a befektethető összeg mértékét és az sem mindegy, mekkora kockázattűrő képességgel rendelkezünk. Így aztán amikor a nyugdíjbiztosítás mellett tesszük le a voksunkat, mindenképpen érdemes kikérnünk egy független pénzügyi szakember tanácsait. A kapott intelmek és a részletes útmutatás alapján már könnyedén megtalálhatjuk a számunkra legoptimálisabb konstrukciót.

Ezért kardinális az egészségpénztár megléte

Míg azonban a nyugdíjcélú megtakarításunk egy igen távoli célt szolgál, addig az egészségünk megőrzése mindennapi feladataink közé tartozik. Sajnos egyre inkább el kell fogadnunk, miszerint gyors és magas színvonalú kezelést gyakorta csak a magánorvosi ellátás keretein belül kaphatunk, ezért aztán az egészségpénztár egy olyan megtakarítási forma, aminek mindenki portfóliójában helye van. Ez a konstrukció ráadásul letisztult, így könnyen átlátható. Gyakorlatilag egy olyan tartalék, ami kizárólag egészségügyi kiadásokra fordítható, ám sokkal előnyösebb annál, mintha egy számlán, vagy otthon gyűjtenénk össze a pénzünket. Tudniillik befizetéseink után adó-visszatérítésre vagyunk jogosultak. Ebben is előnyös az egészségpénztár. Ennek a jóváírásnak a mértéke 20 százalék, ami speciális esetben (2 éves lekötés mellett, valamint megelőzési célú szolgáltatások igénybevételekor) további 10 százalékkal megemelhető. Gyakorta felmerülő kérdés, miszerint érdemes-e meglévő egészségbiztosítás mellé kötni egy ilyen konstrukciót. A helyzet az, hogy a legtöbb esetben igen, hiszen egyrészt családtagjainkra is kiterjeszthető az egészségpénztár kerete, másrészt vannak olyan költségek, amelyek a biztosításból nem fedezhetők, ilyenek például a gyógyszerek is. Ez pedig hosszú távon hatalmas előnyt jelenthet.

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére