Jelenlegi hely

Élménytér-ahol együtt játszunk – Párkapcsolaterősítő játék az összetalálkozás szikrájához

Ismét párkapcsolaterősítő játékra hív a Házasság Hetében a Bízd Rá Magad! A Bízd Rá Magad Szolgálat a tavalyi évben megszervezett, nagysikerű országos párkapcsolatgazdagító játéka után idén, ismét kreatív és humoros kihívásokban való részvételre bátorítja a párokat, hogy tudatosabban, kevesebb krízissel élhessünk együtt, egymással, egymásért.


kép forrása: Freepik

Tavaly 263 településről 1310 pár regisztrált a Házasság Hetében induló játékra. A párkapcsolaterősítő kihívásnak volt 20 és 80. életévében járó résztvevője is. Bekapcsolódtak a játékba friss kapcsolatban lévők és olyanok is, akik Isten színe előtt 53 éve tették le a házassági esküjüket. Az idei feladatok célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy a párkapcsolatok is folyamatosan változnak, alakulnak és megőrzésükért, gyarapodásukért folyamatosan tenni kell.

Az idei Élménytér játék segít a kapcsolatok szakaszhatárainak megismerésében és abban, hogyan kezelhetik ezeket a helyzeteket úgy, hogy ezáltal a köztük lévő kötelék szorosabbá váljon. A feladatok végig vezetik a játékosokat azokon a változásokon, amelyeket a nagy, lobogó, elvakító szerelem időszaka után következnek a közös életükben. Hol találják meg mindvégig az összetalálkozáskor felizzó szikrát?

A játék folyamatos tanulásra és a kapcsolatépítő munkára ösztönzi a résztvevőket. A játékban azok a 18. életévüket betöltő, magyarországi lakcímmel rendelkező párok vehetnek részt, akik 2023. február 19-ig regisztrálnak az oldalon az Élménytér kreatív és humoros feladatokból összeállított kihívásra.

A játék 1 hónapos időtartama alatt négy feladatsoron át „utazik” a pár, amelyek minden hét vasárnapján kerülnek kihirdetésre a regisztrált felhasználók részére e-mailben, zárt Facebook-csoportban és a bizdramagad.hu felületén. A tavalyi évhez hasonlóan a kapcsolatotok elmélyítésén, egymás újrafelfedezésének élményén túl, rengeteg nyereménnyel is gazdagodhatnak a játékos kedvű párok. Továbbá meghívást kapnak a játék online záróeseményére, ahol egy meglepetés vendég köszönti majd a játékosokat.

A játékot Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Bízd Rá Magad Szolgálata, valamint a bizdramagad.hu portál párkapcsolati témáihoz kapcsolódó, felkért szervezetek a Házas Hétvége lelkiségi mozgalommal, a CsaládKözPonttal, a KétIgen Alapítvánnyal és a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájával közösen szervezi. 

A „BÍZD RÁ MAGAD” PORTÁLRÓL: A bizdramagad.hu honlap egyedi, tematizált ajánlásgyűjteményében az emberi életút sokféle kihívásával kapcsolatban találhatunk valós, gyakorlati segítséget, legyen szó pl. gyermekvállalásról, gyereknevelésről, párkapcsolatról, függőségekről, időskorú/beteg hozzátartozó gondozásáról, pszichológiai, érzelmi elakadásokról vagy bármilyen személyes nehézségről.

Több, mint százhetven, elsősorban keresztény, katolikus segítő szervezetet, „jó gyakorlatot” mutat be az oldal, akik számos módon tudnak támaszt, kapaszkodót nyújtani a hozzájuk fordulóknak (pl. segélyhívó, pszichológiai és mentálhigiénés segítség, önsegítő kör, lelkigyakorlat, lelki vezetés, zarándoklat, tanfolyam, online társkereső, betegápoló közvetítő szolgáltatás, stb.). A portált az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Bízd Rá Magad Szolgálata működteti.

A HÁZASSÁG HETÉRŐL: A másfél évtizede megrendezett országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Részletek: ITT

REGISZTRÁCIÓ A JÁTÉKRA: ITT

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Ugrás az oldal tetejére