Jelenlegi hely

Izgalmas vártúra gyerekekkel - Ozorai Pipó reneszánsz várkastélya

Egy újabb izgalmas úti célt mutatok be nektek, amit érdemes gyerekekkel (is) felkeresni, hiszen az élmény, amit nyújt, magáért beszél.

Rendhagyó vártúrára invitállak most benneteket Ozorára, a páratlan szépségű tolnai lankák között megbúvó Ozorai Pipo várkastélyába. A várkastélyt a firenzei kereskedőcsaládból származó, kiemelkedő katonai képességekkel rendelkező Filippo Scolari építtette 1416 és 1426 között, gótikus stílusban, kit a magyarok csak Ozorai Pipónak hívtak.

Élete nagy részét Zsigmond magyar király szolgálatának szentelte, ezért cserébe a király, holtig tartó barátságával és bizalmi posztokkal jutalmazta. Tagja volt az egyetlen magyar alapítású lovagrendnek, Zsigmond király híres sárkányos lovagrendjének. Tizennyolc győztes hadjáratot vezetett a török ellen. Udvarában és kíséretében vált férfivá a híres törökverő, Hunyadi János. A magyarok által Ozorai Pipóként emlegetett férfiút a szerelem láncolta Ozorához. Ozorai Borbála személyében, ki végül hű társa és hitvese is lett, így kezdett nagyszabású építkezésbe a páratlan szépségű, friss vizű patakokkal átszelt településen. 

A szárazárokkal körülvett palotaépületet kívülről szabályos elrendezésű várfal övezte, amelynek négy sarkát kerek tornyok erősítették.

Pipó várkastélya reprezentatív megjelenésével és lakályosságával tűnt ki a magyar várak közül. Díszítése leginkább az itáliai városi palotákra emlékeztetett. Kívülről egyszerű, de belül pompa mindenhol.

A várkastély többszörösen esett át stílusváltáson, az épp aktuális tulajdonos stílusának elképzelésére, gótikus, reneszánsz, barokk, de mostohább időszakban magtárként is funkcionált.

Pipó halála után özvegye a Hédervári családra hagyta a kastélyt. Az első jelentős ostromára 1491-ben, a Mátyás halála utáni anarchikus időkben került sor, amikor Habsburg Miksa foglalta el rövid időre. Hédervári Ferenc nándorfehérvári bán az 1510-es években reneszánsz stílusban építette át a várat. Erre elsősorban az itt előkerült kőfaragványok alapján következtethetünk.

1545-ben a törökök foglalták el a várat, majd végvárként használták az épületet. Itt a külső várfalak teljesen lerombolódtak, semmivé vált a palota délnyugati szárnya is.

1622-ben az Esterházy család örökölte Ozora uradalmát. A várat 1727 és 1734 között barokk stílusban újjáépítették, a gótikus és reneszánsz elemeket, szinte teljesen eltüntették, hivatali és tisztviselői lakásokat alakítottak ki, de helyet kapott benne börtön és borospince is. Majd Pipó várát a XIX. század elején magtárrá alakították.

Ozorai Pipo élete végén hadi érdemeiért és főleg hűségéért különös kegyben részesült: a magyar királyok temetkezési helyéül szolgáló székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra. 

A várkastély jelenleg:

Napjainkban a várkastély élményházként működik egy csodálatos kerttel. Bebarangolható a belső udvar és az emeleti történeti termek is. A várkastély a reneszánsz korszakot idézi: helyreállított és rekonstruált reneszánsz kőfaragványok díszítik belső udvarát és emeleti folyosóit. 

Ozorai Borbála hálószobája a valamikori főúri hangulatot idézi fel, megmutatja a korbeli tisztálkodás egyik fő lehetőségét a fürdődézsát, a baldahinos ágyat, aminek mérete egyből szembetűnik a látogatónak, hiszen hosszúságra a mai gyermekágyak nagyságának felel meg. Erre pedig több magyarázat is van; voltak idők, amikor azt gondolták a főurak, hogy csak a halottak fekszenek vízszintesen, és hogy ne ragadja el őket is a halál éjszaka álmukban, így félig ülő helyzetben hajtották álomra a fejüket. A másik ok pedig a várak fűtésének a hiányából ered, mivel gyakori volt a felsőléguti megbetegedés, így félig ülő helyzetben könnyebb volt átvészelni gyógyszerek nélkül a fojtó köhögéses éjszakákat.

A földszinti helyiségekben különleges vártörténeti kiállítás várja a látogatókat 3D filmvetítéssel és többek között az ásatások során előkerült eredeti régészeti leletek bemutatásával.

Az emeleti termekben Ozorai Pipo életén keresztül elevenedik meg Zigmond király korának lovagi kultúrája.  Fegyverteremben Zsigmond fegyvereinek másolatát láthatjuk, rendkívül díszes kézműves kovács alkotások, Pipo rekonstruált páncélzata, a középkori enteriőrök sora és számos vadtrófea is megtalálható. Természetesen ezek a fegyverek, páncélok, csak az igazán gazdag katonáknak, nemeseknek álltak a rendelkezésére.

Csodálatos kápolna is található a várban, ahol a család bensőséges imádkozó helyéül szolgáltak.

Egy jó tárlatvezetéssel összekötött várlátogatás egész másként tálalja az élményeket, mint amikor csak végiglohol a család a megkopott kőfalak között. Ozorán az emeleti termek kizárólag tárlatvezetéssel együtt látogathatók, így egy olyan izgalmas utazásban lehet részünk, mintha mi is az Ozorai vár lakói lennénk.

Annyi infó, annyi izgalmas sztori lengett a vár körül, hogy a gyerekek egyszer sem érezték azt, hogy ez egy újabb unalmas töri órán lennének. És a bátrabbak, vagyis az igazán bátrak, valóban lakók is lehetnek, hiszen a várkastély emeletén meg is lehet szállni, a történelmi bútorokkal, reneszánsz stílusban berendezett hangulatú szobákban. Magában a várkastélyban éjszaka senki más nem tartózkodik csak a család – és a várfalakat rejtő izgalmas titkok. Higgyétek el, a tárlatvezetés után a legbátrabbaknak is inába száll a bátorsága ott maradni egyedül éjszaka!

Szóval a bevállalós családok, máris fel is írhatják ezt a bakancslistájukra!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére