Jelenlegi hely

Átadták a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpontot

A Lóczy-barlang Látogatóközpontban 240 négyzetméteren interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit. Az épületben ajándékbolt és büfé várja a látogatókat, közelében geológiai tanösvényt is kialakítottak.

A Balaton-felvidék új kirándulási helyszíne a Lóczy-barlang látogatóközpontja, amelynek építését tavaly tavasszal kezdték meg az Öreghegyi utca végén. Az új létesítmény egyfajta kapuja a barlangnak, így a látogató egy felkészítést kap arról, amit majd a közel 150 méter hosszú és 20 méter mély barlangban fog látni. Az épületben beltéri és szabadtéri kiállítás várja a látogatókat.


Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az interaktív kiállítás mellett egy geológiai tanösvényt és egy helyi különlegességeket is kínáló büfét is kialakítottak. A felnőttek 1200 Ft-ért, a gyermekek 600 Ft-ért léphetnek be a látogatóközpontba.


Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Lóczy-barlang

A Lócy-barlangot bányászok fedezték fel 1882-ben, a kiépítése az 1930-as években kezdődött. Az ország mintegy 4 ezer barlangja közül a Lóczy annak a 40 barlangnak az egyike, amely idegenforgalmi hasznosítású. A barlang névadója, Lóczy Lajos geológus és Balaton-kutató volt.

A Tamás-hegy nyugati oldalában 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő langyos vizek által kioldott barlangot. Az üstszerű oldási formák és a helyenként még megtalálható borsókövek is utalnak a barlang kialakulásának körülményeire.


Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A barlang megtekintése érdekes kiegészítője lehet Balaton környéki programunknak. A barlangot szép és változatos oldásformák, a hegy felépítését bemutató vékonyréteges mészkőfalak jellemzik.

A barlang utcai ruhában, villanyvilágítással és szakszerű vezetés mellett látogatható. A barlangban a hőmérséklet kb. 12 °C.

Nyitva tartás: 2021. július 17-től naponta 10.00-18.00 óráig látogatható.
Cím: Balatonfüred, Öreghegyi út vége

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére