Jelenlegi hely

Hogyan zajlik egy szürkehályog műtét?

A szürkehályog műtét az egyik legbiztonságosabb rutinműtét. Magyarországon is a legkorszerűbb technológiát találjuk a szemészeti szakrendelőkben, műtéti szobákban.

Ez ultrahangos technológiát jelent (bár sokan ezt tévesen lézeres technológiának gondolják), amely során, az elszürkült, megkeményedett szemlencsét ultrahang segítségével feldarabolják, majd egy apró szaruhártya bemetszésen keresztül eltávolítják. Ugyanezen a résen keresztül a saját szemlencse helyére egy műlencsét helyeznek be. Többféle műlencse létezik. A monofokális lencse segítségével egy távolságra lehet jól látni, általában a páciensek a jó távoli látást választják, így olvasószemüvegre ezután is szükség lesz. Ha valakinek mégis a közeli látás a preferencia, az is megoldható, akkor távolra lesz szükséges szemüveg a beavatkozás után. Létezik multifokális (bi- és trifokális) műlencse is, amely akár az összes távolságot teljesen jól le tudja „fedni” és végleg búcsút mondhatunk a szemüvegnek. A Budai Szemészeti Központ weboldalán található információk alapján gyakorlatilag csak 10 percig tart egy szürkehályog műtét.

Mik a kockázatai egy szürkehályog műtétnek?

Minden beavatkozásnak vannak veszélyei, egy 10 perces műtétnek is, amely nem jár altatással vagy injekcióval (egy bizonyos szemcsepp tökéletesen érzéstelenít). A megfelelő higiénia betartásával a fertőzések és a gyulladások szerencsére elkerülhetőek, hiszen ezek a fő veszélyek. Alapvetően elmondható, hogy ha bármilyen szokatlan tünetet érzékelünk (amire nem figyelmeztettek bennünket a műtét utáni tájékoztató során), akkor ezt jelezzük a kezelőorvosnak és a kontroll vizsgálatok is nagyon fontosak, hiszen, ha bármilyen probléma felmerül a gyógyulási folyamatban, akkor az orvos időben észreveszi és tud segíteni a megfelelő kezeléssel.

Hogyan kell felkészülni egy szürkehályog műtétre?

Alapvetően a műtét előtt nem kell változtatni az életvitelen. Azonban fontos a műtét napja előtti 3 hónapban bizonyos teszteket, vizsgálatok elvégezni (EKG vizsgálat, bizonyos vérvizsgálatok, a vércukorszint ellenőrzése, vizelet vizsgálat).

Mit kell tudni a műtét utáni időszakról?

Fontos, hogy a műtét után egy hétig és egy hónapig különböző higiéniai szabályoknak megfeleljünk minden körülmények között és az is, hogy a kontrollvizsgálatokon megjelenjünk. Ezek általában a műtét másnapján és a műtét után két hónappal történnek meg. Ezt követően már csak az évenkénti szemészeti vizsgálat a javasolt.

A higiéniai előírások az alábbiakat foglalják magukban: kerüljük a természetes vizeket és az uszodákat egy hónapig, egy hétig a hajunkat is csak úgy mossuk, mint a fodrászatokban (szigorúan hátrahajtott fejjel), ne emeljünk nehéz (3 kg feletti) tárgyakat, hanyagoljuk a szauna, szolárium használatot. Egy hétig, sima csapvíz sem érheti a szemet és semmilyen szem környéki kozmetikumot (krém, smink) sem szabad használni.

Néhány hétig gyógyszeres szemcseppeket is kell alkalmazni és a szemszárazság tüneteinek enyhítésére a tartósítószermentes műkönny is ajánlott 2 hónapig. Napszemüveget 1 hónapig viseljünk, ha kimegyünk az utcára, hogy védjük a műtéti
területet az UV sugárzástól.

A szürkehályog műtét tehát egy nagyon gyakori beavatkozás, amit minimális kockázat vállalása mellett végeztethetünk el. Ha érzékeljük a tüneteket (elhomályosuló látás, fakó színek, reflektorok, lámpák káprázása, rossz szürkületi látás, kettőslátás), akkor pedig érdemes minél hamarabb belevágni, mert az elszürkülő szemlencse okozta látásromlás nagyon megronthatja az életminőséget, bizonytalanná teszi a közlekedést és kifejezetten veszélyessé a vezetést.

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére