Jelenlegi hely

Középkori hangulat a dinnyési Várparkban

A Velencei-tó mellett, Dinnyésen található a világ egyetlen anyaghűen megépített vármakett parkja. A 39 mini vár mellett Árpád-kori témájú skanzen és szekérvár is látható itt.

Várpark

2014-ben nyitotta meg kapuit a dinnyési Várpark, ami minden korosztály számára élményt jelent, a tárlatvezetés lehetőséget ad a történelmi ismeretek elmélyítésére. Az impozáns szabadtéri kiállítás célja az értékmentés és az oktatás. Különlegessége, hogy a parkban ma már csak romokban létező középkori magyar várak kicsinyített eredetijei láthatók, amelyek rekonstrukciós elképzelések alapján készültek el.

A park egyediségét az adja, hogy a történelmi Magyarország várait még sehol nem jelenítették meg eredeti anyagukból elkészített makettként: a kicsinyített várak, akárcsak eredetijük, kőből, fából, téglából, vesszőből és sárból készültek. A park építője, Alekszi Zoltán találta ki és alkotta meg a makettparkot. A Várpark anyagával az építő 2018-ban és 2019-ben bekerült a Guinness világrekorderek közé.

A várak parkon belüli elhelyezése nem véletlenszerű: a történelmi Magyarország térképét formázó sétányon belül, az eredeti elhelyezkedésüknek megfelelően vannak felépítve (megyényi pontossággal). A várak mellett három nyelven olvasható rövid történetük.

Emellett az összes magyar uralkodó, fejedelem és kormányzó neve és legfontosabb tettei is megtekinthetők a 90 emlékoszlopon.

Skanzen és Szekérvár

2019-ben megépült egy Árpád-kori település (skanzen), amelyben egy XI. századi fatemplom rekonstrukció is helyet kapott. A skanzenben megtalálhatóak  a korabeli veremházak, valamint a fontosabb mesterségek (kovács, kőfaragó,halász, fazekas, bőrmíves, nemez készítő) bemutatására szolgáló építmények is. A fatemplom és a szoborgyűjtemény a világon egyedülálló.

A skanzen mellett egy eredeti méretben rekonstruált, honfoglaláskori szekérvár is található. A szekérvárakat már az ókorban is használták, ezen kívül fontos része volt a huszita hadi taktikáknak is. A szekérvárat a szekerekbe fogott igavonó állatok segítségével mozgatni is lehetett, amit zászlójelekkel vezényeltek, így támadó fegyverként is jól használható volt.

A park folyamatos programlehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak: a felnőtteket tárlatvezetéssel, a gyerekeket kihelyezett történelemórával (5-12. osztályig) vagy jelmezes lovagi hétpróbával (óvodásoknak és alsótagozatos iskolásoknak) várják.

Programok 2020-ban

  • Július 11-12. - Kézműves hétvége
  • Augusztus 8-9. - Kézműves hétvége
  • Augusztus 20. - Kézműves nap
  • Szeptember 19-20. - Kézműves hétvége
  • Október 10-11. - Kézműves hétvége
  • Október 23. - Kézműves nap

A változtatás jogát fenntartják.

Nyitvatartás
2020. júniusában hétvégenként (szombat és vasárnap) 9-17 óráig

Jegyárak
Teljes árú: 1200 Ft/fő
Családi (2 felnőtt + gyerek): 950 Ft/fő
Gyermek (3-18 éves korig), nyugdíjas: 950 Ft/fő
Csoportos (20 főtől), fogyatékkal élők valamint kísérőik számára: 800 Ft/fő
Tárlatvezetés (10 főtől): 350 Ft/fő
Ingyenes: 3 éves kor alatt

2485 Dinnyés, Kossuth u. 17.

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Ugrás az oldal tetejére