Jelenlegi hely

Élmények a falon

Az igazi élmények nyáron történnek: hullócsillagok, illatos virágok, naplemente, hosszú beszélgetések, tiszta vizű tavak, izgalmas könyvek, gyerekeink önfeledt mosolya. Egy-egy fotó is lehetne minden pillanat.

Elérkezett a szeptember első várva (vagy kevésbé) várt iskolai napja. Kisfiam osztálytermében meglepetés várta a lurkókat: a tanító néni élményfalat készített a nyáron beküldött képekből. A folyosók falán is  színes albumokat nézegethetünk. 

Napbarnított gyerekek, mosolygós arcok, gyönyörű tájak a fotókon, a családok életének vicces és megható pillanatait, a nyár emlékezetes perceit megörökítve, ami visszacsempészi a gondtalan szünidőt az iskolába. Azon kívül, hogy színes, otthonos környezet veszi körül a gyerekeket, a képek még hetekig lehetőséget adnak a beszélgetésre, amikor elmesélik egymásnak, mi is történt velük.

A gyermekkor is elmúlik, mint a nyár, a maradandó élmények nagyon fontosak a gyerekek életében. Olyanok, mint a vitaminok, táplálják a lelküket. Minden jó dolog, ami vakáció alatt történt, feltöltik őket, hatásuk még sokáig kitart a hétköznapokon.

„A közösen átélt élmények emlékezetünkben elraktározódnak, és gondolatban újra és újra meríthetünk belőlük.” (Gary Chapman)

Gyűjtsük össze a nyári élményeket!

A fényképek mappába rendezése közben otthon mi is felidéztük a családi nyaralásokat: ki mire, és ki hogyan emlékszik, pl. Pannonhalmáról az egyiknek a könyvtár, a másiknak  levendulás fagyi jut eszébe. Újra elmeséltük a sztorikat, gondolatban átéltük az eseményeket, nevettünk a kevésbé sikerült képeken. Az online felületeken azonnal megoszthatom ugyan a képeket, de ebből hiányzik a személyes átélés, a részletes beszámoló, egymás meghallgatása.

Néhány tipp a beszélgetéshez:

  • Melyik a legkedvesebb emléked?
  • Hol jártál nyáron? 
  • Kivel találkoztál?
  • Milyen ízeket éreztél? 
  • Gondolj egy nyári illatra! 
  • Milyen állatokat láttál? 
  • Mi a kedvenc zenéd, dalod, amit hallgattál?
  • Milyen könyveket, történeteket olvastál?

„Ó, ha feltalálnának valamit, amivel konzerválni lehetne az emlékeket, mint egy ízt vagy egy illatot! És ha az emlékek soha meg nem kopnának, soha el nem fakulnának, hogy amikor kedvünk tartja, elővehetnénk az üveget, és csak ki kellene húzni a dugót, és újra átélhetnénk az elmúlt pillanatot!” (Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya)

Ki tud több emléket felsorolni?

Nálunk első nekifutásra ezeket említették:

drótkötélpálya a magasban, kalandparkok, kincskeresés a táborban, száguldás a bobpályán, libegőzés, színház az erdőben, katedrális, éjszakai túra, lombkorona tanösvény, párbajvívás, rockoperában szereplés, hála-kiállítás, esőben városnézés, eltévedés és szerencsés megérkezés, rollerezés és baleset a lejtőn, középkori várak felfedezése, séta az udvarhölggyel, hullócsillagnézés fűben fekve, becsületkassza, holdfogyatkozás,zenélő szökőkút, kísérletezés, repülőgép „vezetés”, sárkányhajózás, kiállítások, szelfi a polgármesterrel, kastélytúra, ima a szerzetesekkel, szülinapi zsúr a tekepályán, lézerharcos buli, több hónapra elég fagyi és lángos fogyasztás, hegymászás, remeteség titkai, filmnézés a kertmoziban, nyáresti koncertek a téren, strandolás, mókus a kertben, vendégség a dédinél

“A trombitáláshoz sokat kell edzeni az ajkakat. Amikor én úgy tizenkettő, tizenhárom éves lehettem, nagyon jól játszottam rajta, de aztán elillant ez a tudás, és ma már rettenetesen játszom. És mégis, minden nap nekiállok trombitálni, csak azért, mert ezzel visszahozok egy darabot a gyermekkoromból. Számomra a trombitálás azt idézi meg, amilyen fiatalon voltam.” (Umberto Eco)

Ha élményfalat készítenél az idei nyárról, mit tennél rá?

Halász Kinga
- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére