Aki autópályán vagy híd előtt járt már fizetőkapunál, tudja, hogy az ott szolgálatot teljesítő pénzbeszedővel nem a legbizalmasabb kapcsolatba fog kerülni. Szinte észre sem veszik egymást; az ember benyújtja a pénzt, alkalmasint visszakapja az aprót, aztán továbbhajt.
Részemről több ezerszer áthaladtam már az Oakland és San Francisco közötti öblön átívelő híd tizenhét fizetőállomásán, de soha egyetlen megjegyzésre érdemes szót sem váltottam senkivel. 1984 egy késő délelőttjén ebédelni indultam ’Ciscoba.
Ahogy megálltam a fizetőhelyen, hangos zenét hallottam. Akár valami estély, vagy Jackson koncert. Körülnéztem. Sehol egy letekert ablakú személygépkocsi vagy teherautó. A fizetőállomás bódéjában álló férfi táncolt az ablak mögött.
– Maga meg mit csinál? – kérdeztem.
– Bulizok!
– Na és mi a helyzet a többiekkel? – intettem a másik 16 állomás felé, ahol senki sem mozdult.
– Nincsenek meghívva.
Még vagy egy tucat kérdést föltettem, de mögöttem a sorban valakinek nagyon sietős lehetett, mert nyomni kezdte a dudáját, mire elhúztam. Mindenesetre megjegyeztem magamnak ezt a fickót, és elhatároztam, hogy újra megkeresem.
Volt valami a szemében, ami arról árulkodott, hogy ez a bódé nem akármilyen hely. Hónapokkal később láttam viszont, változatlanul hangos zene mellett, tehát még mindig bulizott.
– Mit csinál? – kérdeztem ismét.
– Emlékszem magára a múltkorról! Még mindig ugyanazon a bulin táncolok!
– Na ne mondja! És mi a helyzet a többiekkel?
– Állj! Maga mit lát, ha odanéz? – bökött az emberem a fizetőhelyek sorára.
– Hogy mit? Hát fizetőbódékat.
– Magának semmi fantáziája!
– Rendben, feladom. Maga mit lát?
– Függőleges koporsókat.
– Miket beszél?
– Na, mindjárt bebizonyítom! Minden reggel fél kilenckor élő emberek sétálnak be oda, aztán nyolc órán át halódnak. Fél hétkor föltámadnak halottaikból, mint Lázár, előmásznak és hazakocognak. Nyolc órán át jégen az agyuk, csak a kezük jár gépiesen.
Erre elképedtem. Ez a pasas megideologizálja a munkáját. Nem bírtam magamba fojtani a következő kérdést:
– Magánál miért van ez egészen másként? Szemlátomást remekül érzi magát!
– Sejtettem, hogy ez fogja érdekelni. Tudja, táncosnak készülök. A főnökeim – mutatott az irodaépület felé –fizetik a próbámat!
"Az ember általában annyira boldog, amennyire az akar lenni." Abraham Lincoln
Szóval tizenhatan élőhalottként dolgoznak, a tizenhetedik meg hajszálra ugyanolyan körülmények között kitalálja, hogyan lehet mégis igazán élni. Ez az ember bulizott ott, ahol én, vagy más, valószínűleg három napig sem bírná. Belepusztulnánk az unalomba. Később együtt ebédeltünk, és kijelentette:
– Nem értem, miért gondolják, hogy unalmas a munkám. Csupa üveg, sarokirodában dolgozom. Előttem a Golden Gate. San Francisco. Ide jár nyaralni a fél világ. Én meg csak beballagok minden nap, aztán gyakorlom a táncot.”
Dr. Charles Garfield: Nézőpont, Erőleves a léleknek c. könyvből
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
