Jelenlegi hely

Gyerekmentes övezet - Kirekesztés vagy jogos igény?

Egyre több helyen találunk gyerekmentes helyeket: szállodákat, éttermeket, kávézókat, még légitársaságokat is, ahol nem kívánatos személyek a gyerekek. Kell ez nekünk, vagy inkább nem kérünk belőle?

Felnőttbarát kontra családbarát

Igény van rá, tehát szaporodnak azok a vendéglátóhelyek, ahonnan kizárják a kiskorúakat. Nálunk még kevésbé elterjedt a gyerekmentesség, de Európa több országában egyre inkább. Van, akit a sírás, a hiszti és ricsaj zavar, mások már a gyerekek látványától is rosszul érzik magukat.

Felmérések szerint a gyerek nélkül utazók kifogásolják a kiabáló vagy mindent a gyerekre hagyó szülőket is. Szerintük a gyerekek egyre neveletlenebbek, mert a szülők túlságosan megengedőek.

Valljuk be, kisgyerekes szülőként időnként nekünk is jól esik néhány napra kiszakadni a hétköznapok pörgéséből, kettesben romantikázni, és feltöltődni csendben és nyugalomban.

De kinek van igaza? Azoknak a vendégeknek, akik nem tudnak pihenni, élvezni a szálloda nyújtotta szolgáltatásokat a gyerekzsivajtól hangos terekben, visító, fröcskölő apróságok mellett? Vagy a gyerekes családoknak, akik szerint a szálloda/étterem egy közösségi tér, ahol mindenkinek helye van?

Érvek és ellenérvek állnak egymással szemben, a közösségi oldalakon is heves reakciók kísérik témát.

Mindenki volt gyerek

A gyerekesek szerint a kicsiknek jogukban áll jelen lenni, a családi nyaraláson együtt vannak, és jól érzik magukat. Természetükből adódik, hogy zsibonganak, futkároznak, nevetnek, időnként hangoskodnak.

Ha kitiltjuk a gyerekeket, mire tanítjuk ezzel őket? "A nénik és bácsik itt nem örülnek neked." Toleranciára és megértésre? Önzésre vagy közösségi gondolkodásra?

Ahogy a felnőttek, a gyerekek is különbözőek. Előfordulhat, hogy egy bájos kisbaba a vendégek kedvence lesz, mosolyt varázsol az arcukra. Ha a szüleik megtanítják őket kulturáltan viselkedni, odafigyelni a többiekre, akkor mindenki jól érzi magát.

Biztosan lehet praktikus megoldást találni a problémára, hogy egy területen kicsik és nagyok is megtalálják az igényeik szerinti szolgáltatásokat, pl. a családbarát részlegek mellett felnőtteknek kialakított pihenőövezetek.

Szerintem alapvetően a szülőkön múlik, hogy megtanítsák a gyerekeinek, legyenek tekintettel másokra is, és koruknak megfelelő helyre vigyék őket. Családi életükkel pedig azt közvetítik, hogy a gyerek sokkal inkább öröm, mint zavaró tényező.

Halász Kinga
- Budapestimami -

Neked mi a véleményed? Szerinted szükség van gyerekmentes övezetekre?

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Itt a meleg - hol a hideg?

Itt a meleg - hol a hideg?

A kánikula felszólítás és figyelmeztető lövés leadása nélkül törte ránk az ajtót. A hideg pedig, amit egész télen úgy utáltunk, hirtelen a vágy kicsit sem titokzatos tárgyává vált. Központi kérdés lett, hogyan tudnánk hűteni magunkat és minden mást, ami hűtésért kiált?
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Ugrás az oldal tetejére